makrogazdaság

Erős munkaerő-piaci adat érkezett az Egyesült Államokból

Októberben 227 ezerrel nőtt az Egyesült Államok versenyszféráján belül a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki az ADP intézet legújabb jelentéséből. Az adat egyrészt jócskán felülmúlta a várakozásokat, másrészt nyolc hónapos csúcsot is jelentett a foglalkoztatás-bővülés ütemében.

Hatéves csúcs közelében az euróövezeti infláció

Októberben éves alapon 2,2%-kal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben, ami 0,1 százalékpontos gyorsulást jelentett szeptemberhez képest - derült ki az Eurostat előzetes adataiból. Ezzel közel hatéves csúcsra kapaszkodott az árindex, a maginflációs mutató azonban továbbra is visszafogott árnyomást jelez.

Veszélyes játékot űznek a világ legnagyobb gazdaságában, ebből még nagy baj lehet

Az Egyesült Államok idén összesen 1300 milliárd dollár értékben tervez állampapírt kibocsájtani, ami több mint duplája a tavalyi forrásbevonás összegének - derült ki az amerikai pénzügyminisztérium által hétfőn közzétett tervből. Ez újabb bizonyíték arra, hogy a tavaly decemberben elfogadott adócsomag miatt egyre nagyobb rés tátong az amerikai költségvetésben, amit adósságból kell finanszírozni. Ha ilyen irányba mennek tovább a dolgok az USA-ban, az államadósság könnyen fenntarthatatlanná válhat, ami hosszú távon súlyos következményekkel járna az egész világra nézve.

Van remény: pénzt ad a kormány a szemétkáosz kezelésére

Pénteken szüntette meg a hulladékszállítási szolgáltatást 116 Pest és Nógrád megyei településen a közszolgáltató, mert nem kapta meg az eddig elvégzett munkája fedezetét a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től. Az országszerte eddig is akadozó szolgáltatás ezzel teljes krízisbe került, a kormány most lépett.

Megindult az utolsó venezuelai roham Peruba

Legalább hatezer venezuelai sorakozott fel a perui-ecuadori határon kedden, hogy még szerdáig belépjen Peruba, mielőtt az megszünteti az ideiglenes tartózkodási engedélyek kibocsátását a venezuelai menekülteknek.

Március után munkavállalási engedély kell Nagy-Britanniába?

A brit belügyminisztérium illetékese szerint, ha nem sikerül megállapodásra jutni az EU-val a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, akkor már jövőre, a brit kilépés márciusra várható időpontja után új szabályok lépnének életbe az akkor újonnan, letelepedési és munkavállalási szándékkal Nagy-Britanniába érkező EU-állampolgárok bevándorlásának engedélyezésére.

Figyelmeztet a hitelminősítő: nagyon ráfázhatnak a britek a Brexittel

Nőtt az esélye annak, hogy az Egyesült Királyság új kereskedelmi megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból, ez pedig már az ország hitelminősítői besorolását is érintheti - figyelmeztetett kedden a Standard & Poor's. A cég közleményének megjelenése után az angol font gyengülni kezdett.

Már európai központ vagyunk önvezető autózásban

Magyarország az önvezető jármű rendszerek fejlesztésének egyik európai központja - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden Grazban, az európai közlekedési miniszterek informális találkozóját követően az MTI-nek.

Trump szerint csak pihenőt tartanak a piacok és persze ő a további emelkedés kulcsa

Trump szerint csak pihenőt tartanak a piacok és persze ő a további emelkedés kulcsa

A részvénypiacok csak egy kis pihenőt tartanak, mert az emberek látni akarják, mi történik a félidős választásokon - kommentálta az utóbbi hetek piaci folyamatait sajátos stílusában a Twitteren Donald Trump. Az amerikai elnök kitart amellett, hogy részben a Fed tehet a megtorpanásról, ha ugyanis a jegybank nem rohanna ennyire a kamatemeléssel, akkor semmi baj nem lenne.

Komoly tabut döntene le Trump, kérdés, megteheti-e

Komoly tabut döntene le Trump, kérdés, megteheti-e

Eltörölné az Egyesült Államok területén született csecsemők automatikus amerikai állampolgárságát Donald Trump, a jövőben, ha a szülők nem rendelkeznek amerikai állampolgársággal vagy nem legális bevándorlók, akkor a gyermeküknek sem járna ez a kiváltság. A CNBC szerint ha az elnök beváltja fenyegetését, akkor ezzel komoly alkotmányos konfliktust is felvállalhat.

Máris lecsapnának a kirúgott közszolgákra

Kedden derült ki, hogy közel 7000 álláshely szűnik meg a közszférában, azonban a jelek szerint nem kell aggódniuk, hiszen az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) közleménye szerint 6-12 hónap alatt új, versenyképes informatikai képzésben vehetnek részt.

Tudod, mennyit költhet el évente egy átlag magyar? Attól függ budapesti vagy szabolcsi

Tudod, mennyit költhet el évente egy átlag magyar? Attól függ budapesti vagy szabolcsi

Magyarországon 7,25 százalékkal emelkedett az egy főre jutó vásárlóerő tavalyhoz képest, így egy átlag magyar 6654 eurót (közel 2,2 millió forintot) költhet el - derül ki a GfK kedden ismertetett felméréséből. Az országon belül ugyanakkor továbbra is nagyok a szakadékok, Kelet-Magyarországon az európai életszínvonal alig harmadát érik el.

Lázár beleáll Orbánnal szemben is: jönnek a dohányzásellenes javaslatai

Ha szabadság kérdéseként vizsgáljuk a dohányzás betiltását, akkor felvetődik a kérdés, miért tiltjuk ma Magyarországon a drogokat sokkal keményebb eszközökkel - mondta a Facebook-oldalára feltöltött videóban Lázár János, a nemdohányzók védelméért felelős miniszteri biztos. A mondat nem túl burkolt utalás Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggeli szavaira.

Kellemetlen meglepetés Európából - Nagyon gyenge lett a harmadik negyedéves GDP-adat

Az év harmadik negyedévében negyedéves alapon mindössze 0,2%-kal bővült az euróövezeti GDP, ami az éves dinamikát 2,2%-ról 1,7%-ra lassította - derült ki az Eurostat által az imént közzétett adatokból. Ezzel újabb bizonyítékot kaptunk, hogy az euróövezet kirobbanó tavaly év végi gazdasági teljesítménye már a múlté.

A kormány nem akar újra foglalkozni a vasárnapi boltzárral

A vasárnapi munkavégzés tilalma lezárt ügy, a kormány nem kívánja újra megnyitni ezt a kérdést - olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden kiadott rövid közleményében. Vagyis a jelek szerint hiába szeretné egy kereskedelmi szakszervezet újra napirendre venni a kérdést, erre nem fog sor kerülni.

Folytatódik a káosz a brüsszeli repülőtéren

Kedden is folytatódik a csomagkezelők sztrájkja a brüsszeli Zaventem repülőtéren, a tervezett 620 járatból legkevesebb 140-et törölnek - közölte a légikikötő szóvivője.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.