makrogazdaság

A forintra is visszaüthetnek a török választások

Kulcsfontosságú helyhatósági választások lesznek most vasárnap Törökországban, amelyek alapvetően befolyásolhatják a feszült politikai helyzetet és így a gazdasági kilátásokat is az országban az előttünk álló időszakban. Tekintettel arra, hogy a forint az utóbbi hónapokban tendenciájában jellemzően együtt mozgott a lírával, így a hétvégi törökországi események akár a forintra is visszahathatnak.

Hamarosan leminősíthetik Oroszországot

A világ legnagyobb hitelminősítője péntek éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy ha a felülvizsgálat leminősítéssel zárul, akkor a legvalószínűbb kimenetel az orosz adósosztályzat egyfokozatú rontása lenne. Ebben az esetben Oroszország - jóllehet a jelenleginél alacsonyabb szinten - a befektetési ajánlású szuverén minősítési kategóriában maradna.

Obamáék és Putyinék újra tárgyalóasztalhoz ülnek

Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök abban állapodott meg, hogy a két ország külügyminisztere, John Kerry és Szergej Lavrov újra tárgyal majd az ukrajnai helyzet rendezéséről - közölte pénteken a Fehér Ház.

Ukrán IMF-megállapodás: megszólalt a Fitch

Jót tesz Ukrajna szuverén adósprofiljának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) létrejött előzetes készenléti hitelmegállapodás, ennek végrehajtása azonban erősen bizonytalan - vélekedett pénteki londoni helyzetértékelésében a Fitch Ratings.

Gyorsan megtudhatjuk, ki nyeri a választásokat

A választás napjának éjszakáján, illetve másnap hajnalban várhatóan már 95 százalék körüli lesz a szavazatok feldolgozottsága - közölte a választási informatikai rendszerért felelős IdomSoft Zrt. vezérigazgató-helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Indulatos vélemény a romló statisztikákról

Sajátos kísérletre vállalkozom: egy alapvetően száraz, unalmas témáról próbálom erősen szubjektíven elmondani a véleményemet. Mintha a vasbetonról akarnék ódát zengeni. Pontosabban egy elég szomorú balladát. Ez a téma ráadásul még csak nem is a vasbeton, hanem a statisztikai adatszolgáltatás egyre romló minősége.

Varga hétfőn örömhírt közöl

"Kiváló tavalyi hiány és adósságszámok, elküldtük a hivatalos adatokat az Uniónak" címmel tart hétfő délután sajtótájékoztatót Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Banai Péter Benő költségvetésért felelős helyettes államtitkárral közösen.

Négy év 200 év tükrében, avagy probléma-e a bezárkózás?

Legkésőbb Adam Smith "A nemzetek gazdagsága" c. könyve óta tudjuk, hogy egy ország gazdagsága vagy jóléte a termeléstől függ, hiszen a nagy skót gondolkodó egyes országok nagyobb gazdasági és társadalmi fejlettségét a náluk tapasztalható szélesebb munkamegosztásra és a magasabb munkatermelékenységre vezette vissza. Persze, ez nincs mindig így! Smith idején a népességnek a termelésnél gyorsabb növekedése szinte természetes módon biztosított keresletet a megtermelt áruk iránt. A fejlettebb országokban azonban legkésőbb a 19. század végén megfordult ez az arány: a technikai fejlődés eredményeként a termelés növekedési üteme kezdte meghaladni a népesség dinamikáját - és ezzel a kereslet dinamikáját is. A "termelés minden áron" helyett most a "keresletnek megfelelő termelés" lett a gazdálkodás mottója.

Megúszta a kormány a luxemburgi pert

Az Európai Bizottság nem indít keresetet Magyarország ellen a bolti kiskereskedelmet terhelő ágazati különadó miatt - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

Négy hónapos mélyponton az amerikai fogyasztók bizalma

Márciusban 80 pontra csökkent a Michigan fogyasztói hangulatindex felülvizsgált értéke, ami tavaly november óta a legalacsonyabb. A friss adat a várakozásokat is alulmúlja kis mértékben.

Eltűnt a veszteség Matolcsy jegybankjából

A korábban előre jelzett 203 milliárd forintos veszteség helyett, az előzetes adatok alapján 26,3 milliárd forint nyereséggel zárta a tavalyi évet a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonása nem eredményezte a működési költségek növekedését, ugyanakkor a beruházások terén az MNB megtakarítást ért el - közölte pénteken a nemzeti bank.

Így alakul át a magyar ipar

Ha az elérhető autóipari kapacitások teljes teljesítményen termelnek a következő évek során, az meghaladja az elektronikai ágazatban megfigyelt kapacitáscsökkenést és így az elmúlt években mérséklődő exportpiaci részesedésünk újra bővülhet - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank a legutóbbi inflációs jelentésben. A dolognak azért van nagy jelentősége, mert az elmúlt évek látványos ipari szerkezetátalakulási folyamatai nem csak a járműgyártás felfutásával, hanem ágazatok és régiós ipari kapacitások leépülésével is együtt járt.

Defláció tört ki Spanyolországban is - Lépésre kényszerülhet az EKB?

Márciusban deflációba süllyedt Spanyolország, ha a harmonizált fogyasztói árindex éves mutatóját vesszük alapul. Az euró hirtelen gyengült a dollárral szemben, ugyanis a befektetők az Európai Központi Bank jövő csütörtöki kamatdöntésére spekulálhatnak az adatok fényében.

Kiüti a plafont a (köz)foglalkoztatás növekedése

2013. december-2014. februárban 4 millió 53 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 236 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. A foglalkoztatottsági ráta újabb tizenéves csúcson (53,2%), a munkanélküliségi ráta tovább csökkent, 8,6%-ra. Az újabb kedvező adatok nem meglepőek annak fényében, hogy a téli közfoglalkoztatás miatt a közfoglalkoztatottak száma januárban például 165 ezer fővel volt több, mint egy évvel korábban.

Nem kapunk leminősítést az S&P-től! (2.)

Stabilra javította Magyarország hosszú futamú államadós-besorolásának kilátását az eddigi negatívról a Standard & Poor's. Ez tehát azt jelenti, hogy a nemzetközi hitelminősítő levette napirendről Magyarország további leminősítését, igaz a besorolásunk továbbra is a bóvli kategóriában maradt.

Újabb kemény húzás Izlandtól: itt a lakáshitel-elengedés

Az izlandi kormány bejelentette, reményeik szerint már májusban jelentkezhetnek a lakáshitelesek egy online felületen az adósság-elengedési programba. A tavalyi parlamenti választásokon győztes egyik párt fő ígérete volt ez, a törvénytervezetet hamarosan benyújthatják. A tervek szerint 20%-kal csökkenhet az adósságállomány, 100 ezer háztartást érinthet a 300 ezer fő népességű országban.

A gazdasági stagnálás "színe" és fonákja

Magyarország európai összehasonlításban kiemelkedő exporttöbblete, s az ország ebből is következő jelentős nettó külföldi hitelnyújtása voltaképpen tükörképe a fizetési mérleg pénzügyi mérlegében regisztrált jókora hiánynak és a magánszektor, illetve az ország mérséklődő külső eladósodásának. E folyamatok hátterében a gazdaság lehangoló jövedelmi, fogyasztási és beruházási folyamatai állnak. Ezért indokolatlan egyfelől sikerként ünnepelni az exporttöbbletet, másfelől sajnálkozni a tőke kiáramlásán és az alacsony beruházási rátán. Beruházási fordulat nélkül sem az exportnövekedés fennmaradására, sem a gazdaság megélénkülésére nem lehet számítani, ám a beruházások remélhető emelkedése az import növekedésével jár, leapaszthatja az exporttöbbletet, ami viszont átmenetileg visszafogja a gazdasági növekedést.

Írásunk egy hamarosan megjelenő, részletes elemzés főbb megállapításait foglalja össze.

Oroszország elleni szankciókat fogadott el az USA

Az amerikai szenátus is jóváhagyta a Krím átcsatolása miatt Oroszország ellen irányuló szankciókat. Az elfogadott intézkedések részeként 1 milliárd euró hitelgaranciát nyújtanak Ukrajnának és 150 millió dollárnyi közvetlen pénzügyi segítséget, másik elemeként magas rangú orosz politikusok és vállalatvezetők külföldi vagyonát fagyasztják be.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.