makrogazdaság

Ma éjfélkor lejár a határidő!

Ma éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó bevallást. Az utolsó napon, május 20-án a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Magyar Posta Zrt. is az ilyenkor szokásos forgalomnövekedésre számítva meghosszabbítja a kiemelt ügyfélszolgálatok, illetve postafiókok nyitvatartási idejét. A kitöltött és aláírt bevallás benyújtható a NAV ügyfélszolgálatain, feladható postán, vagy elküldhető az Ügyfélkapun keresztül.

Nagy kamu a bérlemaradás?

"Illúziókon alapul és illúziókat kelt az a közkeletű vélekedés, amely szerint nemzetközi összehasonlításban a hazai árak szintje sokkal magasabb, ellenben a bérszint jóval alacsonyabb annál, mint amit a gazdaság viszonylagos fejlettsége indokol. Az ilyen jelszavak azt a hamis, teljesíthetetlen ígéretet hordozzák, hogy Magyarország átlagos kereseti szintje reálgazdasági erőfeszítések nélkül is közeledhet az Európai Unió fejlett tagországainak kereseti szintjéhez." - írja Oblath Gábor közgazdász, az ÉS-ben. A közgazdász szerint a kérdéssel kampányoló pártokat egyszerre támadta meg egy ragályos kór: az árfelzárkózás és a bérlemaradás illúziója.

Már a TEK is Ukrajnában

Az orosz elnök hétfőn arra utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert, hogy vezényelje vissza állandó körleteikbe az Ukrajnával szomszédos megyékben állomásozó orosz csapatokat. Közben a NATO ismét arról tájékoztatott, hogy semmiféle csapatmozgást nem lát. Az orosz külügyminiszter Szolovákiában járva kijelentette: nincs ellenvetésük azzal kapcsolatban, hogy az ukránok a szlovákok felől kapjanak "visszafordított" gázt.

Egyre több milliomos vásárolja be magát az országunkba

A legfrissebb statisztikák szerint már több mint 700 letelepedési magyar államkötvényt értékesített az Államadósság Kezelő Központ. Márciusban és áprilisban ugrott meg igazán az értékesítés, de átlagban még így is elmaradunk a kormány által elvárt tempótól - számolt be róla a Napi.hu.

Történelmi csúcs közelébe ugrott az államadósság

Az első negyedév végén 84,6 százalékos volt a GDP-arányos államadósság Magyarországon. Ez lényegesen magasabb, mint a tavaly év végi 79,2 százalékos mutató. A növekedésben több tényező is szerepet játszik, szerencsére ezek közül több olyan is van, ami nem tartós. Ezzel együtt az államadósság trendpályája finoman szólva sem meredeken csökkenő.

Rogán ígért négyet

Rogán Antal vasárnap Tatárszentgyörgy-Sarlóspusztán, a Fejlődő Vállalkozások Egyesülete által szervezett Icon Gazdaságpolitikai Konferencián tartott előadást. A kormánypárti politikus, aki ebben a parlamenti ciklusban is várhatóan a Fidesz frakcióvezetője marad több ígéretet is megfogalmazott.

Rázós csütörtökünk lesz - Ezekre figyelj!

Amilyen lassan indul a hét, annyira hirtelen áraszt el minket eseményekkel majd a csütörtöki nap. Megismerhetjük az eurózónás nagyhatalmak legfrissebb konjunktúra-mutatóit, amik az elmúlt időszakban erős befolyással voltak a piaci hangulatra, de amerikai makroadatokban is dúskálhatunk majd ezt követően.

A keleti blokk kinőheti Nyugat-Európát

Hiába szembesülünk számos politikai és egyéb kihívással a közép- és kelet-európai (KKE) régióban, mégis ide kerülhet Európa "növekedési motorja". Az elkövetkező öt évben a KKE-régió már ki is nőheti Nyugat-Európát a nemzeti összterméket tekintve, és a lakosságuk pénzügyi vagyona is végre közeledhet a módosabb világéhoz - derült ki az UniCredit legfrissebb régiós elemzéséből, amit az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) konferenciáján mutattak be.

Az egekbe emelkednek a kínai lakásárak

Kínában a kormányzat intézkedései ellenére tovább emelkedett a lakóingatlanok ára áprilisban, bár a növekedés lassult márciushoz képest.

Az EKB dilemmái: létezik homogén megoldás egy heterogén valutaövezetre?

Az elmúlt néhány hónapban szinte állandó téma a szaksajtóban a deflációs veszély az euróövezetben. Emiatt folyamatos találgatás és várakozás előzi meg az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának üléseit, hogy vajon milyen megoldással fog az EKB előrukkolni. Egyre többen hangoztatják, hogy az EKB-nek is, hasonlóan a Fedhez és a Bank of Englandhez, mennyiségi lazításba (quantitative easing vagy QE) kéne fognia, hogy elejét vegye egy kialakuló deflációs spirálnak, ami már öt tagországban maga a realitás. De vajon megvalósítható opció-e a QE az EKB számára? Ebben az írásban azt próbálom megmutatni, hogy az EKB monetáris politikájának az elmúlt években alkalmazott keretrendszere alapjaiban különbözik a fent említett jegybankokétól, emiatt a QE technikailag elég nehezen kivitelezhető az euróövezetben. Emellett áttekintem azokat az alternatív eszközöket, amikhez az EKB folyamodhat a további monetáris lazítás érdekében.

Álláskeresők tömegei árasztják el a munkapiacot?

Tovább csökkent áprilisban, de nem ment 400 ezer fő alá az álláskeresők száma. Ebben az időszakban még tartott a téli közfoglalkoztatás, ugyanakkor látható, hogy már igen alacsony volt az államilag támogatott munkaerőigény, a tisztán piaci állások pedig a kiemelkedő március után nem gyarapodtak tovább.

Akcióba lépett a Moody's

Két fokozattal az elsőrendű befektetői kategória határára javította Írország államkötvény-adósságának besorolását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban az egyre ütemesebb ír gazdasági növekedéssel és az államháztartási konszolidáció ettől várt gyorsulásával indokolva a lépést.

Orbán őszre segítséget ígért a devizahiteleseknek (2.)

Orbán Viktor pénteken az MTV Az este című műsor vendége volt. A kormányalakításra felkért pártelnök ősszel szeretne cselekedni a devizahitelesek megsegítése ügyében. Arról is beszélt, hogy végleges megoldásra van szükség, ezért kell megvárni a Kúria döntését. Megítélése szerint nem kell sietni az új kormány megalakításával, semmi ok nincs rá. Június 6-án áll össze a végleges miniszteri névsor és csak ezt követően az államtitkároké. Orbán Viktor ismét kiállt a kárpátaljai magyarok autonómiája mellett. Mindenkit megnyugtatott, hogy a kormány biztosítja a folyamatos és stabil energiaellátást, arra azonban nem válaszolt, hogy ez meddig biztosítható, főleg, ha az oroszok valóban elzárják a gázcsapokat.

Újra küldhetjük a számlákat Brüsszelnek, jön a pénz

A Miniszterelnökség és az Európai Bizottság sikeres szerdai tárgyalásait követően a kormány kiküldheti az április 15. utáni időszakra vonatkozó számlákat - közölte péntek délután a fejlesztéspolitikai tájékoztatási főosztálya. A közlemény szerint ma újabb, mintegy 150 milliárd forintnyi uniós forrás érkezett Magyarországra az Európai Bizottságtól és a jövő héten újabb utalás várható.

Kissé rosszabb lett az üzleti hangulat Amerikában

Májusban az előzetes eredmények szerint 81,8 pontra süllyedt a Reuters és Michigani Egyetem által összeállított amerikai üzleti hangulatot jellemző index. A piaci szereplők előzetesen 84,5 pontra számítottak, de a meglepetés nem váltott ki érdemi reakciót.

Fellendülőben az amerikai lakáspiac

Áprilisban az Egyesült Államok lakáspiaca fellendülni látszik, ugyanis a vártnál sokkal több lakásépítésbe kezdtek. Ez a trend ráadásul folytatódhat is, ugyanis a kiadott építési engedélyek száma is erős felívelést mutat.

Bekötötték a százezredik online pénztárgépet

Végig egyetértés volt abban, hogy az online pénztárgépekre való átállásra a magyar gazdaság érdekében szükség van - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, miután köszöntötte annak az üzletnek a vezetőjét, ahol a százezredik online pénztárgépet állították üzembe.

Szekálás és lelki terror jellemző a magyar munkahelyeken

A magyar munkavállalók sokkal jobban szenvednek a gyors munkatempótól, mint a munka mennyiségétől - derül ki a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének felmérésből. Eszerint a dolgozók csaknem 40 százaléka érzi, hogy lelki terrornak van kitéve a munkahelyén - írja az InfoRádió.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.