Induló cégnél nem a papír, hanem a kémia dönt

Induló cégnél nem a papír, hanem a kémia dönt

Egy tőkebefektetésnél meghatározó körülmény, hogy az üzlet emberek közt jön létre, így a humánfaktor szerepe megkerülhetetlen. A jelenlegi piacon nagyon jó dealeket csak a legjobb cégek tudnak kötni, egy befektető pedig, amikor új országba lép be, az nemcsak új üzleti lehetőségeket jelent számára, hanem a stratégiai partnerkapcsolatait is bővítheti. Egyebek mellett ezekről a témákról beszélt a Portfolio Business podcast új adásában Molnár András, a Portfolion Capital Partners vezérigazgatója. A szakembert kérdeztük még a magyar és a régiós kockázati tőkepiac helyzetéről, a különböző befektetési fázisokról, továbbá a külső körülmények szerepéről is a szektorban.

Ömlött a pénz a magyar kockázati- és magántőkepiacra

Ömlött a pénz a magyar kockázati- és magántőkepiacra

Megjelent a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az Ernst & Younggal közösen készített, 2024.  első félévi statisztikai jelentése, amely szerint az egyesület befektető tagjai 2024 első félévében 40 tranzakció keretében összesen 32 271 millió forintot fektettek be 40 vállalkozásba, míg tavaly ugyanebben az időszakban 56 vállalkozásba fektettek be 11 375 milliót. Kiderül az is, hogy 2024 első félévben 81 683 millió forint értékben került sor magyarországi alapokba történő forrásbevonásra - közölte a HVCA.

Újjáépítenek tíz vasúti pályaudvart Magyarországon

Újjáépítenek tíz vasúti pályaudvart Magyarországon

Az Építési és Közlekedési Minisztérium nagyszabású vasútfejlesztési programot indít, melynek keretében tíz jelentős forgalmú pályaudvar újul meg országszerte. Lázár János miniszter hétfői Facebook-videójában ismertette a terveket, kiemelve a debreceni vasútállomás átalakításának részleteit - jelentette az Index.

Padlót fogott a kockázatitőke-piac, de ezzel most akár jól is járhatnak a feltörekvő vállalatok

Padlót fogott a kockázatitőke-piac, de ezzel most akár jól is járhatnak a feltörekvő vállalatok

A PortfoLion szakértői szerint 2024-ben ismét emelkedő pályára állhat a kockázati tőkebefektetések üteme Magyarországon a lassuló tendenciát mutató 1-2 év után, igaz, van honnan fejlődni: befektetések mértéke tavaly az elmúlt 10 év legalacsonyabb szintjét érte el. Nieder Jenő és Gergely Bence, az alapkezelő szakértői szerint a tőkebefektetőknél komoly tartalékok halmozódtak fel, amelyek most keresik az utat a piacra.

Elárulta a szakma krémje, van-e élet a vidéki hotelpiacon

Elárulta a szakma krémje, van-e élet a vidéki hotelpiacon

A szállodaipari eszközök befektetési lehetőségeiről volt szó a Portfolio Property Investment Forum 2. szekciójának nyitóelőadásában. Az ezt követő panelbeszélgetésen a hotelpiacról, mint egy dinamikusan fejlődő lehetőségről beszélgettek a résztvevők, amely most különösen vonzóvá vált a befektetők számára még így az inflációs nyomás közepette is.

Jelentős tranzakció készül az európai raktárpiacon

Jelentős tranzakció készül az európai raktárpiacon

Újabb jelentős tranzakció készül az európai raktárlogisztikai piacon, miután a Blackstone magántőke-alapkezelő megállapodott egy 80%-os részesedés megvásárlásáról egy európai raktárportfólióban. A Burstone által üzemeltetett ingatlanegyüttes értéke 1,1 milliárd euró - írja a Reuters.

Nagy bejelentés az OXO-tól: egyesül a cég Európa egyik vezető tőkebefektetőjével

Nagy bejelentés az OXO-tól: egyesül a cég Európa egyik vezető tőkebefektetőjével

Elvi megállapodást írt alá az OXO Technologies Holding és a 3TS Capital Partner, melynek értelmében az OXO Technologies több lépésben többségi tulajdont szerez a 3TS Capital Partnerben, majd a fennmaradó részesedések apportálásával a tulajdonosok egyesítik a két cégcsoportot. A tranzakció eredményeként a régió egyik piacvezető kockázati- és magántőke befektető csoportja jöhet létre – közölte az OXO Technologies.

Az első sikeres fecskék már vissza is igazolták a működésünket

Az első sikeres fecskék már vissza is igazolták a működésünket

Fontos támaszt ad a hazai gazdaság számára a vállalatok tőkeellátottságának, a tőkebefektetések számának növelése és ebben kíván segítséget nyújtani tőkealapjaival a Focus Ventures, amely a Nemzeti Tőkeholding felügyelete mellett működik. Zsámboki Zoltán, az alapkezelő vezérigazgató-helyettese a Portfolio-nak adott interjújában beszélt az általuk kezelt alapok fókuszáról, céljairól, és kiemelte: már 40 portfóliócéget menedzselnek és dedikáltan érettebb vállalatokkal foglalkoznak. Csak ebben az évben 22 milliárd forintnyi új befektetési lehetőséget vizsgáltak már meg. A beszélgetés során kiemelte: az általuk megvalósított tőkebefektetések nemcsak üzletileg, de társadalmilag is fontosak, cél ugyanis, hogy a sikeres hazai cégek magyar tulajdonban maradjanak és a gerincét adják a magyar gazdaságnak.

Ilyen pocsék évet 10 éve nem látott a magyar kockázati- és magántőkepiac

Ilyen pocsék évet 10 éve nem látott a magyar kockázati- és magántőkepiac

A kockázati- és magántőke finanszírozásban részesülő magyar vállalatok száma 2023-ban 38%-kal csökkent 2022-höz képest, a befektetések értéke pedig drasztikusan, 58%-kal esett vissza. Ez a kockázati- és magántőke-piac elmúlt tíz évének legrosszabb eredménye – közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az Ernst&Younggal közösen készített 2023. évi jelentésében.

Kedvező kilátásokról számoltak be az M&A-piac szakértői

Kedvező kilátásokról számoltak be az M&A-piac szakértői

Az M&A-tevékenységek számának enyhe emelkedése várható idén, és a közép- és kelet-európai régió is követi a tendenciákat - vetíti előre a Roland Berger európai magántőke-felmérése, amelyhez a stratégiai tanácsadó cég 2200 magántőke-befektetési szakértőt kérdezett meg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.