Kijev körül a nyugati fegyverrendszerek segítségével háromszintű légvédelmi rendszert próbálnak meg kialakítani az ukrán csapatok orosz légitámadások elhárítására, amelynek azonban egyelőre megvannak még a maga kihívásai – írja a Reuters.
Kedd hajnalban különösen intenzív légitámadás érte Kijevet. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint a fővárost támadó eszközök között drónok mellett Kalibr, Iszkander és hiperszonikus Kinzsal rakéták is voltak.
Oroszország különösen intenzív légitámadást indított az ukrán főváros, Kijev ellen kedd hajnalban, melynek során drónokat, cirkáló- és valószínűleg ballisztikus rakétákat is bevetettek – írja a Reuters.
Oroszország kedden mintegy 25 cirkálórakétát lőtt ki Ukrajna városaira, ebből mintegy 15 darabot Kijevre, ez volt a második támadás rövid időn belül. Az ukrán tisztviselők közölték, a Kijev körüli légvédelmi rendszer 23 darabot voltak képesek megsemmisíteni - írta meg a Reuters.
A legfrissebb adatok szerint legalább 27 ember meghalt és 170 megsebesült Szudánban a helyi hadsereg és félkatonai fegyveresek főképpen a fővárosban, Kartúmban folyó összecsapásaiban - számolt be vasárnap az orvosok szakszervezete.
Oroszország és Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsában blokkolja egy olyan határozat elfogadását, amely elítélné a mianmari katonai juntát egy kedden végrehajtott, mintegy száz ember életét követelő légitámadásért – írja a Tagesschau.de.
A héten már a második alkalommal jelent meg a Twitteren videó arról, hogy az orosz főváros egén furcsa, fekete füstgyűrű jelenik meg. Arra, hogy mi is ez a szokatlan jelenség van ugyan magyarázat, arra azonban kevésbé, hogy miért fordult elő rövid időn belül kétszer.
A TASZSZ orosz hírügynökség arról számolt be, hogy a korábban a szárazföldi erők kötelékébe tartozó légvédelmi egységeket átcsoportosították az orosz légierőhöz, Szergej Szurovikin tábornok parancsnoksága alá.
Oroszország kiépített két védelmi vonalat az Ukrajnával szomszédos Kurszk megyében, hogy állni tudja az esetleges ukrán támadásokat - jelentette be vasárnap Roman Sztarovojt, a megye kormányzója.
Folyamatosan bombázták az orosz erők a mariupoli Azovsztal-üzemet, az elmúlt 24 órában összesen 34 légitámadás történt a létesítmény pincerendszere ellen – írja Twitteren az Azov nemzeti gárdista alakulat.
Egy ukrán tisztségviselő arra figyelmezteti a kelet-ukrajnai lakosokat, hogy ez most az utolsó esélyük a menekülésre a Donbasz régióban várható nagyszabású orosz offenzíva előtt, amelyre korábban úgy utaltak, mint a második világháború csatáit idéző harcra - írja az AFP-re hivatkozva a The Guardian.
Az eddigi legnyugatibb háborús cselekmény történt vasárnap hajnalban az orosz-ukrán háborúban, hiszen légitámadást hajtott végre Oroszország Lviv (Lemberg) közelében a javorivi ukrán katonai bázison, ami kevesebb, mint 25 km-re van a lengyel határtól. Ez mindenképpen mérföldkő a háborúban és arra utal, hogy Ukrajna egész területén történhetnek hasonló események, amelyek célja akár a nyugati fegyverszállítások Ukrajnába kerülésének gátolása, fékezése is lehet. Közben Kijevben megint megszólaltak hajnalban a légicsapásra figyelmeztető szirénák és a Lvivtől 120 kilométerre délkeletre fekvő Ivano-Frankivszk város repülőterét is légicsapás érte vasárnap hajnalban. Frissítés! Időközben kiderült, hogy sajnos sok halálos áldozattal járt a javorivi katonai támaszpontot ért légicsapás. Erről bővebben külön cikkünkben írtunk.
Az éjszaka hatalmas robbanást is rögzítettek Kijevben, az ukrán fővárosban a helyi lakosok. Egyelőre nem tudni, mi történt pontosan, több forrás is légitámadásról ír.