Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter kijelentette, hogy Ankara elutasította az Oroszországban gyártott Sz-400-as légvédelmi rendszerek Ukrajnába történő szállítását – számolt be róla a defence-blog.com.
Mozgalmas héten van túl Törökország, miután lerántotta a leplet több katonai fejlesztéséről is. A NATO egykori előretolt hadállását napjainkban földrajzi elhelyezkedése, geopolitikai és geostratégiai jelentősége megkerülhetetlenné teszi a nemzetközi diplomáciában. Az ország különleges helyzetének kihasználását azonban nagyban hátráltatja, hogy mindkét irányban (Kelet és Nyugat felé) is egy kölcsönös függőségi viszonyt alakított ki, többek között a hadiiparban, amely folyamatosan hátráltatja a török hadsereg modernizációját. A mostani bejelentések alapján azonban úgy tűnik, a hazai fejlesztéseknek köszönhetően Ankara nagy lépést tehet egy még ütőképesebb hadsereg létrehozása irányába.
Alig egy nappal azután, hogy Törökország bemutatta saját fejlesztésű lopakodó vadászrepülőgépét, egy újabb ambiciózus török harci repülőgép-fejlesztésről rántották le a leplet. A török lopakodó harci repülőgép "család" a hétvégén tűzkeresztségen átesett prototípusokkal immáron négy tagúra bővült, amely projektek mindegyike a tesztelés különböző fázisában tart jelenleg – írta meg a The WarZone.
Két holland F-35-ös vadászgép elfogott egy három orosz katonai repülőgépből álló köteléket Lengyelország közelében, és kikísérte őket a NATO által ellenőrzött légtérzónából - számolt be róla a Reuters.
Az Egyesült Államok és Izrael hétfőn megkezdte eddigi legjelentősebb közös hadgyakorlatát. A hadműveletben több ezer katona, egy tucat hajó és 142 repülőgép, köztük nagy hatótávolságú B-52-es nukleáris bombázók és F-35-ös lopakodó vadászgépek is részt vesznek – írta meg a Reuters.
Ma is kiadta napi jelentését a brit védelmi minisztérium az ukrajnai háborúról. Ezúttal arról értekeznek, hogy az orosz haderő szerintük valószínűleg használta már Ukrajna ellen legújabb, ötödik generációs vadászbombázóját, a Szu-57-est.
November 8-án kezdődött Kína legnagyobb légi bemutatója, az International Aerospace Exhibition Airshow China 2022-es rendezvény, ahol az érdeklődők többek között a kínai és orosz hadiipar csúcstechnológiáját is megtekinthetik. Az alábbiakban összeszedtük, milyen állítólagos szuperfegyverekkel és látványos bemutatókkal készül a két szövetséges állam.
A dél-koreai hadsereg közölte, hogy indulási parancsot adott vadászgépeinek, miután pénteken négy órán keresztül mintegy 180 észak-koreai repülőgép járőrözött a demarkációs vonal közelében - írta meg a Reuters.
Az orosz védelmi minisztérium megtörte hallgatását az ötödik generációs Szu-57-es vadászgépek ukrajnai alkalmazásáról. Szergej Szurovikin tábornok keddi nyilatkozatában méltatta az orosz légierő szuperfegyvereit, ezzel egyszersmind eloszlatva a kételyeket a lopakodó vadászgép bevetése körül - vette észre az Eurasian Times.
2012 rendkívül fontos év volt katonai szempontból Kínának, több év fejlesztés után ugyanis megépült első repülőgép-hordozója. Tíz évvel később pedig a harmadik repülőgép-hordozóját is vízre bocsátotta a vezető nagyhatalmi ambíciókat dédelgető ország, amely immár attól sem retten vissza, hogy a korábbiaknál sokkal erőteljesebben konfrontálódjon az Egyesült Államok támogatását élvező Tajvannal. A repülőgép-hordozók nyújtotta biztonság rendkívül magabiztossá tette Kínát a térségben, amely nyíltan vállalja, hogy a tengereken is egyenrangú ellenfele akar lenni Amerikának néhány éven belül.
Az omikron BA.1 és BA.2 törzseinek egy rekombinánsát fedezték fel a britek, a XE-nek nevezett mutánst már több száz embernél kimutatták, de egyelőre még nem sokat tudnak róla – számol be a hírekről a The Independent.
Szerda reggelre 400,7 milló főre nőtt a világban a regisztrált koronavírusos esetek száma, a halálos áldozatok száma pedig 5 763 154 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli adatai alapján. Az omikron lecsengésében Magyarországon is bízhatunk, hiszen egyes előrejelzések szerint itthon is kezd pozitív irányt venni a járvány alakulása. Járványhíreink egy helyen.
A napokban jellemzően idősek kerülnek be a covid-osztályokra, és nem is az omikron tünetei miatt, hanem egyéb panaszokkal - monjda Szlávik János a RTL Híradójának. Az infektológus szerint a betegek nátháról, tüsszögésről, orrfolyásról, torokkaparásról számolnak be. Szerinte elképzelhető, hogy a BA.2 "lopakodó" alvariáns terjed majd el világszerte.
Az omikron előbb felfedezett, BA.1. változata terjed az USA-ban, miközben a BA.2.-t alig sikerült kimutatni eddig. A tudósok egyelőre nem ismerik a pontos okát annak, hogy a BA.2. jelű „lopakodó” alvariáns miért képvisel csak 1,5%-os arányt annak ellenére, hogy fertőzőképesebb.
Az omikron COVID-19 variáns új altörzsét már 40 országban észlelték. A BA.2 altörzs, más néven „lopakodó omikron” még a koronavírus kimutatására szolgáló RT-PCR tesztet is kijátszhatja - számolt be a Newsweek.
A 2000-es évek közepén mutatta be Kína a 22-es típusú gyorsnaszádot, egy olyan hajóosztályt, melyről azt állították, hogy láthatatlan a radarok számára. Most egy blogger bebizonyította, hogy a naszádokat nagyon is látni lehet.
Amellett, hogy Kína globális gazdasági nagyhatalommá nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben, a 2010-es évek során rengeteg erőforrást öltek a hadseregük modernizációjába is, számos vélekedés szerint azért, hogy geopolitikai ambícióiknak fegyveresen is érvényt tudjanak szerezni. Nem túlzás azt mondani, hogy a kínaiak a mai napig ontják magukból az újabbnál újabb katonai technológiákat, némely ezek közül még az Egyesült Államok fegyverrendszereinek színvonalát is meghaladja.