Az MNB összesen 32,5 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra és leányvállalatára a korábbi felügyeleti határozatokban foglalt intézkedési kötelezettségek elmulasztása miatt. A feltárt szabályszegéseknek nem volt jelentős hatásuk a biztonságos működésre, az ügyfélkörre, illetve a pénzpiacra sem, ugyanakkor az MNB ismételten előírta a jogsértések mielőbbi kiküszöbölését - közölte a jegybank.
Már nem is reménykedhetnek az utazásban azok a károsultak, köztük magyarok is, akik az FTI utazási irodával készültek nyaralni, de alighanem futhatnak a pénzük után is - írja az Infostart.
Az olasz állampapírok piacán jelentős fejlemény történt a pénteki aukción, amikor a 12 hónapos kötvények hozama 2023 januárja óta nem látott alacsony szintre esett vissza. A 2025. augusztus 14-én lejáró kötvény hozama mindössze 3,112% volt, ami jelentős csökkenést jelent az előző, július közepi aukcióhoz képest, ahol még 3,483%-os hozamot kínáltak.
Megfelelő pénzügyi konstrukciók mellett a szakértelem és a folyamatos információszerzés, valamint azok értelmezése segíthet abban, hogy az agrárfinanszírozásban rejlő kockázatokat kivédjék a szereplők. Ez eddig sikerült is: annak ellenére, hogy forráshiányos, ráadásul számos kockázatnak kitett ágazatról van szó, továbbra is a legstabilabban hitelezhető szektor a mezőgazdaság.
A kínai jegybank (PBOC) 100 milliárd jüannal, vagyis mintegy 13,8 milliárd dollárral növelte a pénzügyi rendszer likviditását középtávú hitelprogramjának (MLF) keretében hétfőn.
Kamatfolyosót hoz létre a jegybank, hogy jobban kontroll alatt tartsa a rövid kamatok mozgását, ezzel erősítve az alapkamat benchmark jellegét. A jegybank célja, hogy elejét vegye a kötvényspekulációnak és stabilan tartsa a yüan árfolyamát, a gazdasági növekedés élénkítése mellett.
Az elmúlt években újra emelkedett a Diszkont Kincstárjegyek (DKJ) aránya a magyar adósságfinanszírozáson belül, azt követően, hogy 2015-2021 között jelentősen visszaesett az állományuk. A Diszkont Kincstárjegy fontos likviditáskezelési eszköz, ezzel tudja ugyanis a finanszírozási igény rövidtávú ingadozását simítani az állam. 2024-ben fontos változások tapasztalhatók ezen a piacon, jelentősen csökkenhet a forgalomban lévő sorozatok száma és hamarosan elindulhat a csereaukciós rendszer.
Április közepétől vásárolhatók meg annak a tőzsdén kereskedett befektetési alapnak (Exchange Traded Fund, ETF) a befektetési jegyei, amely a kelet-közép-európai régió hét országának legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényei közül maximum huszonötöt tartalmazhat. Az alapot kibocsátó OTP Alapkezelő szándékai szerint a termékkel azok a befektetők is hozzáférhetnek régiónk vállalati topligájához, akiknek nincs piaci ismerete ebben a térségben. Az OTP CETOP ETF érdekessége, hogy három partner, az OTP Alapkezelő, az OTP Global Markets, illetve a Budapesti Értéktőzsde közös projektjeként jött létre.
A Pénzügyi Stabilitási Tanács felhívást intézett a hedge fundokhoz, a nyugdíjalapokhoz és az árutőzsdei kereskedőkhöz, azt kérve tőlük, hogy tartsanak több likvid eszközt, és dolgozzanak ki stresszteszteket a szélsőséges piaci mozgások okozta sokkhatások kivédésére – írja a Financial Times.
Legalább egyharmadával zsugorodhat a 674 milliárd dollárnyi vagyont kezelő prime pénzpiaci alap ágazat Amerikában, mivel a nagy alapkezelők inkább bezárják ezeket az alapokat, mintsem megfeleljenek az új szabályok szigorúbb előírásainak – írja a Financial Times.
Arra ösztönözték a nagybankokat és biztosítókat a kínai szabályozó hatóságok, hogy növeljék támogatásukat a likviditási nehézségekkel küzdő China Vanke iránt, beleértve a finanszírozás fokozását és az adósság lejáratának meghosszabbítását - közölte a Reuters.
A Pepco kereskedelmi lánc részvényei 10 százalékot estek a tőzsdén, miután egy Magyarországról indult hackertámadás következtében mintegy 15,5 millió euró tűnt el a cég számlájáról.
Az Európai Központi Bank arra kért néhány bankot, hogy szorosan kövessék nyomon a közösségi médiában zajló tevékenységeket, hogy felismerjék azokat a hangulatromlásokat, amelyek potenciálisan betétesi rohamhoz vezethetnek – értesült két bankvezetői forrásból a Reuters.
Az amerikai szabályozó hatóság egyik ügyvezetője új likviditási szabályokat javasol a bankok számára a bankokat megrohamozó betétesek okozta problémák megelőzésére.
A kínai jegybank (PBOC) 995 milliárd jüannal (140 milliárd dollár) növelte a pénzügyi rendszer likviditását középtávú hitelprogramjának (MLF) keretében hétfőn.
Az SBB svéd ingatlanóriás elhalasztja az összes hibrid kötvényének kamatfizetését a likviditásának növelése érdekében.
Hírfolyamunk az orosz–ukrán háborúról.
Bízik a diplomáciai megoldásban.
Idén már 3 millió tonna kőolaj jött Fehéroroszország felől a Barátság kőolajvezetéken.
Ezt már lezárt ügynek tekintik.
A Greenpeace csak bízik benne, hogy elkerülhető a jelentős ökológiai kár.
"Tegnap azt mondtad, majd holnap" – Nike.
A keddi kamatdöntésről és a jegybank frissített növekedési előrejelzéséről Németh Dávidot kérdeztük.
Pedig a németekkel egy platformon vagyunk.