Változik a vásárlók kosara a Lidl vezetője szerint

Változik a vásárlók kosara a Lidl vezetője szerint

Ahogy 2022 második felétől a lefelé vásárlás jelensége volt megfigyelhető a magyar boltokban, úgy 2024-ben a Lidl-nél azt tapasztalják, hogy a termékmixben a vásárlók elmozdultak a magasabb minőségű áruk irányába legyen az márkás, vagy sajátmárkás termék – mondta a Portfolio-nak Szlavikovics Zita, a magyar cég igazgatóságának elnöke.

20 éves Magyarország egyik legkedveltebb üzletlánca, a Lidl

20 éves Magyarország egyik legkedveltebb üzletlánca, a Lidl

A Lidl Magyarország 2004. november 18-án nyitotta meg első 12 üzletét Magyarországon, többek között Szegeden, Tapolcán, Békéscsabán és Keszthelyen. Az üzletlánc gyorsan növekvő népszerűségét mutatja, hogy a következő évben már 50 üzlettel rendelkezett országszerte, jelenleg pedig 210 áruházzal, 4 logisztikai központtal és közel 10 ezer munkavállalóval van jelen az országban, akik közül több mint százan a kezdetektől fogva a cégnél dolgoznak.

Kiderült, mennyit keres egy idénymunkás a Lidlnél

Kiderült, mennyit keres egy idénymunkás a Lidlnél

A Lidl Magyarország különböző diákszervezetek szerződéses partnereként, illetve kiemelt áruházaiban határozott időszakra alkalmazottként biztosít szezonális álláslehetőséget a diákok számára. Egyetemi és főiskolai hallgatók év közben is dolgoznak a vállalatnál, elsősorban kékgalléros munkaköröket ellátva, vagy a négy logisztikai központ irodáiban, illetve a budapesti központi irodaházban - írja a kiskereskedelmi cég.

Gyilkos versenyben maradnak alul a magyarok: a csődhullám közepette törnek előre a multik

Gyilkos versenyben maradnak alul a magyarok: a csődhullám közepette törnek előre a multik

Az elmúlt időszak a diszkontok térnyeréséről szólt Magyarországon. Amíg a három hazai üzletlánc egységeinek száma hat év alatt több mint 9 ezerről 7 ezerre csökkent, addig a multik növekedtek – derült ki a Területi Statisztika júliusi számában megjelent elemzésből. A hazánkban működő élelmiszer-ellátási láncok hálózatának formálódása, 1989–2023 című cikkében Sikos T. Tamás és Szendi Dóra, a Miskolci Egyetem kutatói azt írják, hogy a jövőben a piacon további jelentős koncentrációs folyamatok várhatók.

Kiderült, milyen évet zárt a Lidl

Kiderült, milyen évet zárt a Lidl

Nőtt a Lidl Magyarország Bt. bevétele és nyeresége is a 2023. március 1. és 2024. február 29. közötti pénzügyi évben. A jelentést szerdán tette közzé a cég.

Lázár János nekiment a Coca-Colának

Lázár János nekiment a Coca-Colának

Lázár János törvényt módosítana az élelmiszeriparban, ami a hazai Fanta narancstartalma miatt került most előtérbe – szúrta ki a 444 az építési és közlekedési miniszter Facebook-posztja alapján.

A hatósági szabályozás eltűnik, az akciók maradnak

A hatósági szabályozás eltűnik, az akciók maradnak

Tavaly nyáron, a rögzített árak eltörlésével párhuzamosan bevezették a hatóságilag elrendelt árakat, azonban a kormány az infláció mérséklődésére hivatkozva július elején visszavonta az intézkedést. A Lidl Magyarország adatai alapján viszont még mindig intenzíven keresik a vásárlók a kedvezményes termékeket, ezért az áruházlánc továbbra is fenntartja az akciókat.

Betámadták a Lidlt a magyar hatóságok - Reagált az áruházlánc

Betámadták a Lidlt a magyar hatóságok - Reagált az áruházlánc

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ma versenyfelügyeleti eljárás alá vonta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt-t, mert a vállalkozás a szervezet szerint megalapozatlan piacelsőségi állítással téveszthette meg a fogyasztókat. A Lidl együttműködik a hatóságokkal, de közleményük szerint jogszerűen jártak el.

Vizsgálat indult a Lidl-nél - Megtéveszthették a fogyasztókat

Vizsgálat indult a Lidl-nél - Megtéveszthették a fogyasztókat

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismét versenyfelügyeleti eljárás alá vonta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt-t, mert a vállalkozás vélhetően megalapozatlan piacelsőségi állítással téveszthette meg a fogyasztókat. Az országszerte mintegy 200 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás a GVH által működtetett online árfigyelőre hivatkozva, egy vélhetően önkényesen összeállított napi kosárérték alapján azt sugallta, hogy a termékkínálata általánosságban a legolcsóbb.

Vezetőváltás a Lidl-nél

Vezetőváltás a Lidl-nél

Bejelentette távozását a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöki pozíciójáról Grósz Jenő - értesült a Magyar Hang.

Ez az áruházlánc egymaga értékesíti a teljes magyar bortermelés közel tizedét

Ez az áruházlánc egymaga értékesíti a teljes magyar bortermelés közel tizedét

Nincs könnyű helyzetben az európai borágazat, a csökkenő borfogyasztás és az újvilági borok térnyerése egyre nagyobb versenyre készteti a hagyományos bortermelő országokat, így Magyarországot is. A klímaváltozás hatásai egyelőre szinte beláthatatlanok, a szőlőtermelés ökológiai határa is egyre északabbra húzódik, amit mi sem mutat jobban, mint hogy Kanada, az Egyesült Királyság vagy Svédország is belépett a globális szereplők közé. A hazai boreladások tavaly vegyes képet mutattak, mennyiségben és értékesítési árakban is emelkedtek az előző évhez képest. A borexport mennyisége viszont 17 százalékkal csökkent, és értékben is visszaesett 11 százalékkal, 31,4 milliárd forintra. A kiszámíthatatlan nemzetközi piaci körülmények miatt a hazai borászatok jövedelmezőségének hosszútávú biztosításában nagy segítség lehet egy olyan nemzetközi áruházlánc, mint a Lidl, amely az elmúlt években 17 országba juttatta el a magyar palackos borokat, és a hazai piacon is az egyik legnagyobb forgalmazónak számít. Az elmúlt 10 évben 200 millió palack magyar bort értékesített, amellyel 90 milliárd forint realizálódott a beszállítóknál. A magyar borok elsősorban Csehország, Németország, az Egyesült Királyság és Lengyelország áruházainak polcain találnak gazdára, az eladási statisztikákból pedig az is kiderül, hogy az Egri Bikavér kezdi visszanyerni a megérdemelt hírnevét.

Újra bevetették a diszkontok csodafegyverét: nincs mese, durván tarolnak vele Magyarországon

Újra bevetették a diszkontok csodafegyverét: nincs mese, durván tarolnak vele Magyarországon

Nemcsak a diszkontláncoknál, a klasszikus hiper- és szupermarketekben is egyre nagyobb teret hódítanak a sajátmárkás termékek. A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Cikkünk végén töltsd ki a kérdőívünket. Köszönjük!

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.