letartóztatás

Megszólalt Kína a Huawei-botrányról

Megszólalt Kína a Huawei-botrányról

A kínai külügyminisztérium szombaton bírálta Kanadát, amiért úgy döntött, hogy elindítja a Huawei kínai távközlési óriáscég pénzügyi igazgatójának, Meng Van-csounak az Egyesült Államok által kezdeményezett kiadatási eljárását.

Letartóztatták a Huawei alapítójának lányát (2.)

Az amerikai hatóságok kérésére Kanadában letartóztatták a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csóut, a kínai távközlési óriásvállalat alapítójának lányát. Sajtóértesülések szerint a kényszerintézkedés az Irán ellen bevezetett amerikai szankciók megsértésével hozható összefüggésbe.

Botrány a biztosító-óriásnál: leállították a termékek értékesítését

A múlt héten letartóztatták az egyik legnagyobb kínai biztosító, az Anbang vezérét, a bankfelügyeleti szervek pedig megkérték az ország pénzintézeteit, hogy ne forgalmazzák a biztosító termékeit. Kiderült: sok bank önként, már hónapokkal ezelőtt úgy döntött, hogy leáll az Anbang biztosításainak forgalmazásával.

Letartóztatnák a Samsung vezérét

Letartóztatnák a Samsung vezérét

Alig csendesült el a felrobbanó okostelefonok körüli botrány a Samsungnál, most a dél-koreai ügyészség közölte, hogy letartóztatná a cégcsoport vezetőjét.

38 ezer börtöntölteléket engednek szabadon

A közeljövőben mintegy 38 ezer törökországi elítélt szabadulhat ki a börtönből egy új határozat értelmében, amelyről az igazságügyi miniszter számolt be - értesült a Reuters. Nem tényleges amnesztiáról van szó, a hivatalos kommunikáció szerint felügyelik majd a kiengedett rabokat, a kedvezményben pedig nem részesülhetnek az erőszakos bűncselekményt elkövetők, illetve akiket a nemzetbiztonsági rend megsértése vagy terrorizmus miatt ítéltek el. A döntésnek köze lehet ahhoz, hogy a meghiúsult puccskísérletet követő tisztogatások miatt rengeteg embert ítéltek (és ítélnek) el, a börtönökben azonban nincs elég hely.

Hazaengedik Tarsoly Csabát

Megszüntette a Quaestor-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - erősítette meg az MTI értesülését Papp Gábor ügyvéd szerda este.

Méltatlansági eljárás indult a letartóztatott NAV-osok ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - a Központi Nyomozó Főügyészség információi alapján - pénzügyőrhöz méltatlan cselekmény miatt eljárást indított 18 záhonyi munkatársa ellen - közölte a NAV szóvivője pénteken az MTI-vel.

Ez történt a Hungária volt operatív igazgatójának lekapcsolásakor

Nem volt hozzáférési jogosultsága az üzletkötési nyilvántartáshoz M. Ádámnak, a Hungária Értékpapír Zrt. múlt héten előzetes letartóztatásba vett operatív igazgatójának, de közben egyedüliként őt gyanúsítja a rendőrség a kiemelt ügyfelek bő négymilliárd forintjának az elsikkasztásával - többek között ezeket mondta el a HVG-nek adott interjúban a letartóztatott volt vezető ügyvédje. A mintegy 500 károsultból alakult érdekvédelmi szövetség, a Befektetési Érdekérvényesíti Szervezet (BÉSZ) levélben fordult a vezető politikai döntéshozókhoz, hogy segítsék a mintegy 15 milliárdos kár hatékony enyhítését, a szövetség vezetője svájci szálat is emleget a Hungária külföldre szökött vezetői kapcsán. Közben a BÉSZ sok tagja számíthat a NAV ellenőrzésére a korábban eltitkolt pénzek extrahozam ígérete melletti "hungáriás" befektetése miatt.

Ebbe buktak bele a Hungária Értékpapír vezetői

Elrendelte három gyanúsított előzetes letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Letartóztatták a harmadik legnagyobb görög párt vezérét

Bűnszervezet alapításának vádjával letartóztatták szombaton az eddigi harmadik legnépszerűbb görög párt vezetőjét, szóvivőjét, két parlamenti képviselőjét és 10 további párttagot. A görög kormányfő a határozott lépést követő első megszólalásában kizárta az előrehozott választások lehetőségét, az igazságügyi miniszter pedig tisztességes bírósági eljárást ígért a letartóztatottak ügyében. A pénzügyminiszter a befektetők nyugtatása érdekében azt hangsúlyozta, hogy nincs belpolitikai bizonytalanság az országban, igaz a katonai junta bukása óta nem volt példa ilyen kiterjedt letartóztatásokra megválasztott politikai párton belül Görögországban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.