lengyelország

Itt a bejelentés: sok amerikai LNG-t vesz Ukrajna a lengyeleken keresztül

Itt a bejelentés: sok amerikai LNG-t vesz Ukrajna a lengyeleken keresztül

Az ukrán állami energetikai vállalat, a Naftogaz kedden azt jelentette be, hogy 100 millió köbméter amerikai cseppfolyósított földgázt (LNG) vásárolt a lengyel Orlentől. Ez már a második jelentős, 100 millió köbméteres szállítmány, amelyet az oroszok helyett az amerikaiaktól vesznek az ukránok az energetikai infrastruktúrát ért károk miatt, és a hideg idő mellett.

Kiderült: orosz katonai akció volt az Ikeában történt gyújtogatás

Kiderült: orosz katonai akció volt az Ikeában történt gyújtogatás

Az orosz katonai hírszerzés állt a tavaly májusban a vilniusi Ikea áruházban történt gyújtogatás mögött, és az ügy egyik gyanúsítottját Lengyelországban vették őrizetbe másokkal együtt, akik hasonló bűncselekményekhez köthetők - közölte hétfőn egy litván főügyész.

Gyártók: nincs mozgástér az élelmiszerek átadási árának csökkentésére

Gyártók: nincs mozgástér az élelmiszerek átadási árának csökkentésére

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsorban Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke volt a vendégünk, akit kérdeztünk a Magyarországon 50 év után újra megjelent száj- és körömfájás betegség piaci hatásairól, továbbá a kormány március 17-én induló, kiskereskedelmi élelmiszer-árréseket korlátozó intézkedéséről is.

Felfordulás Brüsszelben: Észtország is az EU klímapolitikájának lefékezésére készül

Felfordulás Brüsszelben: Észtország is az EU klímapolitikájának lefékezésére készül

Észtország csatlakozott azokhoz az európai uniós tagállamokhoz, amelyek az új, kiterjesztett karbonpiac (ETS 2) bevezetésének elhalasztását vagy akár teljes eltörlését sürgetik. Az észt kormány attól tart, hogy az intézkedés jelentősen megemelné az energiaárakat, ezáltal súlyos terhet róva a háztartásokra és a vállalkozásokra - írta meg a Bloomberg.

Jóval nagyobb gázimportra lehet szüksége Ukrajnának, mint azt eddig gondolták

Jóval nagyobb gázimportra lehet szüksége Ukrajnának, mint azt eddig gondolták

Ukrajna az orosz támadások következtében visszaeső hazai gázkitermelését amerikai LNG-vel pótolhatja. Az Egyesült Államokból érkező cseppfolyósított földgáz német, görög, litván és lengyel terminálokon keresztül juthat el a régióba, majd három szomszédos ország – köztük Magyarország – közvetítésével érheti el Ukrajnát. Ennek eredményeként hazánk is kulcsszerepet játszhat Ukrajna energiabiztonságának fenntartásában - írta meg a Reuters.

Megrendülhet az EU jogrendje? Súlyos vádak Lengyelország ellen

Megrendülhet az EU jogrendje? Súlyos vádak Lengyelország ellen

Az Európai Bizottság keresetet indított Lengyelország ellen az uniós jog elsőbbségének megsértése miatt, miután a lengyel alkotmánybíróság 2021-es döntései az EU Bíróságának ítéleteivel szembemenve a lengyel alkotmányt helyezték előtérbe. Spielmann főtanácsnok szerint Lengyelország ezzel megszegte uniós kötelezettségeit, és az ügy az EU jogállamisági elveinek próbája lehet.

Áll a bál: összeszólalkozott az USA és Lengyelország

Áll a bál: összeszólalkozott az USA és Lengyelország

Diplomáciai feszültség alakult ki az Egyesült Államok és Lengyelország között, miután a lengyel külügyminiszter felvetette, hogy Ukrajnának alternatívát kellene keresnie a Starlink műholdas szolgáltatás helyett. Marco Rubio amerikai külügyminiszter élesen bírálta lengyel kollégáját a kijelentés miatt.

Bevándorlás: váratlan bejelentést tett Ausztria

Bevándorlás: váratlan bejelentést tett Ausztria

Ausztria elutasítja a menedékkérők határon való visszaküldésére vonatkozó német terveket, amelyekről megállapodás született az érintett német pártok között a koalícióalakításról tartott előzetes egyeztetések során; Ausztria nem fogja befogadni a közös határon elutasított embereket - közölte vasárnap a bécsi belügyminisztérium.

Megjött a reakció Elon Musk brutális fenyegetésére

Megjött a reakció Elon Musk brutális fenyegetésére

Lengyelország alternatív megoldást kereshet Ukrajna internetszolgáltatására, miután Elon Musk felvetette a Starlink-hozzáférés lekapcsolásának lehetőségét. A lengyel külügyminiszter szerint ha a SpaceX megbízhatatlannak bizonyul, más szolgáltatót kell találniuk.

Lengyel-ukrán gázszövetség: megállapodott a két óriás

Lengyel-ukrán gázszövetség: megállapodott a két óriás

Lengyelország legnagyobb energetikai cége, az Orlen és az ukrán Naftogaz aláírt egy közös szándéknyilatkozatot egy jövőbeli LNG együttműködésről. Az aláírt memorandum célja, hogy elősegítse a két vállalat hosszútávú együttműködését a cseppfolyósított földgáz piacon, miközben Ukrajna ellátásbiztonságát is biztosítja - számolt be a Reuters.

Kiderült, Franciaország megmentheti az ukrán hadsereget a teljes vakságtól

Kiderült, Franciaország megmentheti az ukrán hadsereget a teljes vakságtól

A francia műholdüzemeltető, az Eutelsat bejelentette, hogy európai kormányokkal tárgyal az ukrajnai internetkapcsolat bővítéséről, mivel a Starlink szolgáltatás jövője bizonytalanná vált. Már tervük is van: a OneWeb és Geo műholdkonstellációk kombinációjával biztosítanák a katonai és civil infrastruktúra működéséhez szükséges internetösszeköttetést.

Támadás ért egy lengyel kormányzati ügynökséget

Támadás ért egy lengyel kormányzati ügynökséget

Kibertámadás érte a Lengyel Űrügynökséget (POLSA), amely a hétvégén kénytelen volt lekapcsolni rendszereit az internetről. Az incidens kivizsgálása folyamatban van, miközben a szervezet email-rendszere is működésképtelenné vált- számolt be a Bleeping Computer.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.