Július 7-én szerdán átadják a munkaterületet, ezzel megkezdődik a Blaha Lujza tér felújításának előkészítése, de maga a lezárásokkal járó kivitelezési munka csak hétfőn, 12-én kezdődik - írja a BKK információi alapján a Telex.
Erős a járműmozgás a Balaton felől Budapest felé az M7-es autópályán, telítettek a sávok és több helyen is torlódásokra kell készülni Balatonvilágos és Székesfehérvár között, Polgárdi és Szabadbattyán térségében araszol a kocsisor - közölte az Útinform.
Torlódásra kell számítani az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, Polgárdi térségében, miután összeütközött hat autó - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
A közlekedési vizsgáztatásban 2022 tavaszától egységes és központosított elektronikus rendszer működik majd - jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hétfőn a közlekedési vizsgáztatás digitalizálását célzó Közúti gépjármű-, vízügyi és légügyi közlekedési-, engedélyezési és vizsgáztatási folyamatok ügyfélközpontú elektronizálása (KEVIFEL) projekt sajtótájékoztatóval egybekötött budapesti nyitórendezvényen.
A 144 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlanná vált a pályahálózatának átfogó karbantartása az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója mellett - derül ki a MÁV közleményéből.
Délelőtt emelik ki a Dunából a Lánchíd közelében talált, feltehetően II. világháborús robbanótestet. A Lánchíd környékén több forgalmas útszakaszt lezárnak, ami a közösségi közlekedést is érinti.
Indul a Városliget autómentesítéséhez és az új, Rákosrendező felett átívelő új gyalogos, kerékpáros, villamos és közúti hídhoz kapcsolódó kérdőíves felmérés - írja Vitézy Dávid közösségi oldalán. A kormány még 2020 nyarán döntött úgy, hogy a Kós Károly sétányt lezárja az autóforgalom elől, a közvélemény kutatással pedig megkezdődtek a tervezési szakasz első lépései.
Kedd este 18 órától játssza a magyar válogatott első, Portugália elleni csoportmérkőzését a budapesti társrendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon. A BKK járatsűrítésekkel készül, egyúttal arra kéri a szurkolókat, hogy közösségi közlekedéssel, illetve gyalog közelítsék meg a Puskás Arénát és a városligeti Szurkolói Zónát.
Pályakarbantartás miatt hétfő este 10 órától kedd hajnali 4 óráig a 4-es és a 6-os villamos helyett a teljes vonalon pótlóbusszal lehet utazni a fővárosban.
2022. július elsejétől már új rendszámtáblákat kapnak az új autók - derül ki a keddi Magyar Közlönyből. A pontos megjelenések is megtalálhatóak a kormányrendelet mellékletében. A kormány döntéséből azt is megtudtuk, hogy az új taxik már TX jelzésű rendszámokat fognak kapni.
Keddtől vasárnapig rövidített útvonalon, csak az Örs vezér tere és Cinkota között jár a csömöri (H9) HÉV karbantartás miatt. Szintén karbantartási munkák miatt a a 4-es és a 6-os villamos helyett kedd este 22 órától szerda hajnali 4 óráig pótlóbusz közlekedik.
A Mol Limo autómegosztó szolgáltatásban mától 30 darab Fiat 500 Hybrid modell is elérhető a stílusos, retró külsőért és a napfénytetőért rajongó felhasználók számára. A háromajtós, városi autókat havidíjas konstrukcióban percenként 68 forintért, míg alkalmi használóként 85 forintért vehetik igénybe a felhasználók. További újdonság a weboldalon elérhető kreditfelöltési lehetőség, valamint a pünkösdi hosszúhétvége alkalmából akár négy napra kiterjeszthető napidíjas bérlési lehetőség.
Megszületett a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti részenek megújításáról szóló közbeszerzési eljárást lezáró döntés. A szerződéskötési moratórium lejártát követően legkorábban 2021. május 26-án lehet megkötni a szerződést. A rakpartok gyalogosbarát megújítását első lépésben a pesti alsó rakpart a Kossuth tér és a Margit híd közötti részen kezdjük el, a mintegy 500 méter hosszú szakasz hiányzó gyalogos kapcsolatának megteremtésével - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Egészségügyre, oktatásra és környezetbarát közlekedésre fordítaná a legtöbb pénzt Magyarország az uniós helyreállítási alapból, és csak azokat a forrásokat hívná le, amelyeket nem kell visszafizetni - írta pénteki lapszámában a Magyar Nemzet.
Ahogy technológiai fronton egyre több mindenben, úgy az e-buszok terén is a Távol-Kelet diktálja a tempót, nem pedig Észak-Amerika. De időközben Európa, és vele együtt Magyarország is felismerte, hogy milyen kézzelfogható előnyökkel jár a közúti közlekedés megújítása. Jövőre már csak karbonsemleges buszokat lehet üzembe állítani itthon, a járműbeszerzésnél is fontosabb azonban a töltési infrastruktúra kialakítása.
Hétfőn jelentették be a XVI. kerületben, hogy a MÁV-val együttműködésben több helyszínen új megállók tervezését kezdi meg a külső körvasúton a BFK. A tender ma megjelent és a külső körvasúti megállók mellett kiterjed egy új vasúti megálló tervezésére Albertfalván is - osztotta meg Vitézy Dávid, közösségi oldalán.
A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiában foglaltak szerint a Budapest Fejlesztési Központ elindítja a pesti körvasúti megállók tervezését. Ezek megépítése szükséges ahhoz, hogy a X., XIV., XV., XVI. kerületekben élők is használhassák a vasutat városi közlekedésre, hogy gyors, közvetlen kapcsolathoz jussanak a belváros vagy éppen Óbuda, az északnyugati és a keleti agglomeráció felé. Vitézy Dávid ma Kovács Péterrel, a XVI. kerület polgármesterével és Szatmáry Kristóffal, a térség országgyűlési képviselőjével közösen tartottak sajtótájékoztatót az új XVI. kerületi vasúti megállókról.
Igazodva a járványügyi intézkedésekhez, valamint a megnövekedett utasforgalomhoz május 1-től ismét sűrűbben járnak esténként a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bizonyos, belvárost érintő járatai, a metrók és a nagykörúti villamosok - közölte a BKK szombaton az MTI-vel.
Vasárnap a dinamikus terheléses teszt volt az utolsó nagy próbatétel azelőtt, hogy meginduljon a forgalom a Duna felett átívelő, új déli összekötő hídon a Rákóczi híd mellett. Így ma reggeltől az utasokat szállító vonatok is birtokba vették Budapest új vasúti hídját.