környezetvédelem

Használt gumikból épül ökoaszfalt

Az Egyesült Államokban, Kaliforniában 5,3 millió dollárt osztanak szét az állam városai között, hogy a pénzből használt autógumik újrahasznosításából készült aszfaltból építsenek utakat. Az új utak nem csak arra jók, hogy eltüntessék a felhalmozott gumihegyeket, hanem tartósabbak és a tapadásuk is jobb, mint a hagyományos aszfaltburkolatoknak.

Hiába álltak le kínai gyárak ezrei, "kiakadt" a műszer

Pekingben a légszennyeződés mértéke igazolta a hétfőn kiadott vörös riasztás szükségességét, ám a szmog-riadó legfelsőbb fokával járó korlátozások csak az utak forgalmán és a közösségi közlekedésben résztvevők számában mutatkozott meg, a levegő minősége egyelőre nem javult.

Jót tenni és hozamot keresni egyszerre?

Manapság befektetésünkkel nemcsak pénztárcánkat tudjuk növelni, hanem az emberiség jövőjéért folytatott globális küzdelmet is tudjuk támogatni. Egyre növekszik azoknak a befektetőknek a köre, akiknél fontos szempont, hogy a cég, amelynek papírjait megveszik, kellően környezettudatos legyen, és a társadalmi felelősségvállalás, a profitszerzés mellett, szintén szerepeljen a cég legfontosabb célkitűzései között - írja a CNBC.

Itt a bizonyíték: az olajnál is többet hoznak a zöld részvények

A legfrissebb felmérések szerint az ún. zöld alapok lényegesen jobbak teljesítettek a fekete alapoknál. A tavalyi évvel bezárólag a zöld alapok 2 éves időtávon 14%-kal magasabb hozamot értek el, ami a szakértők szerint új utat nyit a társadalmi szerepvállalás mellett kampányoló alapoknak - írja a Financial Times.

A kormány megfeledkezett 4 milliárd forintról

A kormány azonnali hatállyal átcsoportosított mintegy 4 milliárd forintot a kormányhivatalokhoz, miután a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek ide kerültek át a Földművelésügyi Minisztériumtól - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Fónagy: erre költünk közel 1200 milliárd forintot

A 2020-ig tartó uniós fejlesztési ciklusban 1174 milliárd forint jut környezetfejlesztési és energetikai támogatásokra - számolt be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára egy mai siófoki szakmai konferencián. Az államtitkár jelzése szerint az energiahatékonyság növelését segítő projektek, a vízkezelés, valamint a klímaváltozással összefüggő feladatok kapják majd összegszerűen a legtöbb uniós támogatást a 2014-2020-as ciklus során. Arról egyelőre nem esett szó, hogy a környezetvédelmi és energetikai projektek pályázatait mikor hirdethetik meg, illetve milyen menetrend szerint.

Négymilliárdot csoportosítottak át a KEOP-on belül

A Környezet és Energia Operatív Program 4. módosítását kezdeményezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága. A módosítás során 4 milliárd forint kerül átcsoportosításra a KEOP 7. (Projekt előkészítési) prioritásáról a 8. (Technikai segítségnyújtás) prioritásra - derül ki a palyazat.gov.hu rövid közleményéből.

Elindult az EU-s környezetvédelmi nagyprojektek társadalmi egyeztetése

Ma indult el az a szeptember 14-ig tartó társadalmi egyeztetés a Miniszterelnökség pályázati honlapján, amely a nagy, 50 millió euró (15,4 milliárd forint) körüli, illetve efeletti, környezetvédelmi és energiahatékonysági projektek (KEOP-os projektek) előkészítésével függ össze.

7 milliárdos környezetvédelmi uniós beruházás zárult Észak-Magyarországon

Befejeződött Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 108 településén a bezárt szilárdhulladék-lerakók rekultivációja, a környezetvédelmi beruházás 6,7 milliárd forintból, száz százalékban uniós támogatásból valósult meg - jelentette be a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön Nyíregyházán.

Zöldül a főváros

Folyamatosan "zöldülnek" a fővárosi irodák: öt évvel ezelőtt jelentek meg az első környezetvédelmi minősítéssel rendelkező irodaházak Budapesten, mára azonban már a fővárosi irodaterület 14 százaléka bír valamilyen zöld tanúsítvánnyal - derül ki a Laurus Irodaházak és a Robertson Hungary ingatlan tanácsadó piaci kitekintéséből.

Drágulnak az autók!

Az Európai Parlament (EP) keddi döntésének értelmében minden, Európában forgalomba helyezett autó ára emelkedni fog.

Mindenáron növekedést akar Kína

Peking továbbra is mindent megtesz azért, hogy miközben gyors tempóban bővíti az ország ipar, nyersanyag, és gazdasági kapacitásait, a környezetvédelmi szempontok ne kerüljenek háttérbe, tartományi szinten azonban ez nem egyáltalán nem jellemző. Manapság Kínában óriási gondokat jelent a levegő, a víz és a talaj szennyezettsége.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!