kína

Erősödik az európai gazdaság, de komoly kockázatok leselkednek rá

Az európai helyzet normalizálódása magasabb növekedést hozhat, amit a fiskális szigor enyhülése is támogathat - vélte a Portfolio.hu Budapest Economic Forum című csütörtöki konferenciájának nyitóelőadásában Martin Blum, az Ithuba Capital partnere és portfólió menedzsere. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a hosszú távú hozamok nőhetnek, a kínai mérlegalkalmazkodás kockázatai komolyak, és a forint is gyenge lehet a jövőben.

Megnyitják Londont a kínai bankok előtt

A napokban folytatott diplomáciai tárgyalásai után ma utat nyit a kínai bankok nagy-britanniai terjeszkedésének George Osborne brit pénzügyminiszter a szabályozási akadályok leépítésével - írja a Financial Times.

Óriási beruházásra készülnek a kínaiak

Egy kínai építési vállalatóriás kapott megbízást a brit manchesteri repülőtér szomszédságában épülő üzleti negyed építésére. A csaknem 1,3 milliárd dollár értékű (279,4 milliárd forint) üzletről hétfőn számoltak be a kínai lapok.

Gyorsul az infláció Kínában

A vártnál nagyobb inflációt látunk Kínában, ami összefüggésben lehet a gazdaság továbbra is erőteljesen bővülő ütemével (7,8 százalékos Q3-as növekedést várnak). Szeptemberben egészen 3,1 százalékig gyorsult a fogyasztói árak változása év/év alapon, míg a piac pusztán 2,9 százalékot várt.

Bank lesz a kínai gyárakból

30 éves jelzáloghitelre vett légkondicionálók, díjmentesen megkapott lapostévék - ezek lehetnek a jövő kínai bankrendszerének jelképei, ha lehetővé teszik a kínai gyáraknak, hogy saját bankot alapítsanak. Márpedig efelé haladunk - derül ki a Bloomberg cikkéből.

Kínai tőkéből épül London

Minden jel szerint nagyobb szerepet kaphatnak a kínai vállalatok London építésében - erre utalnak azok a kínai híradások és nyilatkozatok, amelyek Boris Johnson, London polgármesterének és üzleti delegációjának vasárnap kezdődött szűk egy hetes kínai látogatásával kapcsolatosak - adta hírül az MTI.

Óriási kínai meglepetés: csökkent az export

A várt 6%-os emelkedés helyett 0,3%-kal csökkent szeptemberben éves alapon a kínai export értéke, így három hónapja a leggyengébb teljesítményt mutatta a szombaton közzétett adatok szerint. Ez a jelentés újra előtérbe helyezheti a kínai gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmakat, amelyek éppen az elmúlt hónapok javuló makroadatai miatt kezdtek a háttérbe szorulni.

Újabb trófeákra vetett szemet a kínai sárkány

A kínai tőke globális expanziója újabb iparágban válik egyre láthatóbbá: az ázsiai óriás az ingatlanszektorban is egyre komolyabb hadállásokat épít ki magának. Kínai magánemberek vásárolják fel az amerikaiak lakásait és állami vagyonalapok az európai irodaházakat. Ma még csak a kezdeteknél járunk, ám valószínűleg elsöprő erővel állunk szemben.

Romlott a hangulat a kínai szolgáltató szektorban

Kevésbé optimisták a kínai szolgáltatók - derül ki az HSBC szeptemberi felmérésének eredményeiből. A főindex értéke 52,8 pontról 52,4 pontra csökkent, az értékesítési kilátásokat azonban továbbra is kedvezőnek tartják a vállalatvezetők.

A betéti kamatokat is felszabadíthatják Kínában

Valószínűleg két évet vár Kína, és csak ezt követően törli el a bankbetétek kamatszintjére vonatkozó szabályozást - írja a Bloomberg. A döntéshozók most nem szeretnék, ha a piaci kamatozásra való áttérés megzavarná a lassuló gazdasággal küzdő bankszektort.

Újabb gyárral erősít a Volkswagen

A Volkswagen közölte, hogy megnyitották új gyáregységüket Kínában, ahol az új generációs Golfok gyártása fog folyni a jövőben. A cég bejelentése egybeesik a társaság 2018-ra kitűzött céljával, melynek értelmében a német autóipari óriás 60 százalékkal akarja növelni termelését a távol-keleti országban - írja a Bloomberg.

Hollywood babérjaira törnek a kínaiak?

Újabb hatalmas dobásra készül Kína leggazdagabb embere, Wang Jianlin, aki a Forbes szerint mintegy 14 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik. A milliárdos üzletember érdekeltségébe tartozó társaság, a világ eddigi legnagyobb filmipari beruházását tervezi megvalósítani: a projekt során 8,2 milliárd dollárból építenének egy filmipari komplexumot.

Fél éve nem látott optimizmus a kínai feldolgozóiparban

Az elmúlt fél évben egyszer sem volt olyan optimista a kínai feldolgozóipar, mint szeptemberben. Az HSBC feldolgozóipari indexének értéke 1,1 ponttal 51,2 pontra emelkedett, míg a konszenzus 50,9 pont volt.

Kína milliókkal támogatná az elektromos autók vásárlóit

Kína új támogatással igyekszik az elektromos autókat népszerűsíteni, hogy a nagyvárosokban ily módon is csökkentse az egyre inkább tarthatatlanná váló levegőszennyezést - számol be az MTI kínai híradásokra hivatkozva.

Veszik az új iPhone-t Kínában, mint a cukrot

Hétfőn még amiatt aggódtak a befektetők, hogy nem fogynak az Apple okostelefonjai, mivel szokásával ellentétben a társaság még nem közölt adatokat a megrendelések alakulásáról. Tegnap viszont egy neves technológiai blog már arról írt, hogy az iPhone 5C első készletei percek alatt elfogytak Kínában. Az olcsóbb okostelefonnal elsősorban a fejlődő piacokat célozta meg az Apple és ez alapján úgy tűnik, hogy sikeres a stratégia. De könnyen lehet, hogy inkább csak a szándékosan szűkös kínálat miatt fogytak ki a készletek, ami már szinte megszokott az Apple-nél minden termék piacra dobásakor.

Kínai autók hódítják meg Európát?

Az elmúlt években nem túl sok sikert értek el Európában a kínai autógyártók, ez azonban most változhat: az ázsiai ország negyedik számú gyártója, a Changan a következő években meghódítaná Európát, írja a Handelsblatt.

Kína úgy csinál, mintha keményen elbánna a statisztikai csalásokkal

A kínai kormányzat több statisztikai csalást hozott nyilvánosságra és hozzátette, hogy ezentúl súlyosan büntetik majd a hasonló eseteket. A kínai statisztikai hivatal vezetője szerint ezek a csalások nem befolyásolják majd az összesített statisztikák minőségét, ugyanakkor jobban tesszük, ha ezt nem hisszük el. Erre nemcsak mi, hanem rengeteg más elemző és nemzetközi szervezet is felhívja a figyelmet.

Ma is kedvező hírek érkeztek Kínából

Tegnap az exportszektor, ma az ipar és a kiskereskedelem okozott meglepetést Kínában. Augusztusban az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom volumene egyaránt gyorsabban nőtt a vártnál, de igaz volt ez a városi állóeszköz beruházásokra is.

Megugrott a kínai export

Ma hajnalban újabb kedvező hír érkezett Kínából. A júniusi csökkenés, és a júliusi 5,1 százalékos emelkedést követően 7,2 százalékkal nőtt az export volumene augusztusban. Elemzők szerint a kínai exportnak jót tesz, hogy az Egyesült Államokban élénkül a kereslet.

Még mindig forr a kínai ingatlanpiac

Több telekár-rekord is megdőlt Kínában, ami arra utal, hogy a továbbra is túlfűtött az ingatlanpiac, egyelőre nem jártak sikerrel az ezt fékezni próbáló központi intézkedések.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.