kína

A vártnál nagyobbat fékezett az év elején a kínai feldolgozóipar

A vártnál nagyobbat fékezett az év elején a kínai feldolgozóipar

Lassult a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése januárban, a koronavírus-járvány ugyanis rányomta a bélyegét az új megrendelések és a termelés élénkülésére - derül ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből.

A vuhani halpiacon vizsgálódik a WHO

A vuhani halpiacon vizsgálódik a WHO

A WHO által vezetett, szakértőkből álló kutatócsoport vasárnap meglátogatta a vuhani Huanan nagybani halpiacot, ahonnan a koronavírus elterjedt.

Merkely Béla: Ha valakit beoltanak, szinte 100%, hogy nem lesz semmi baja

Merkely Béla: Ha valakit beoltanak, szinte 100%, hogy nem lesz semmi baja

Egyre nő a bizalom a koronavírus elleni oltásban - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Merkely Béla elégedettséggel jelentette be, hogy a Semmelweis Egyetemen az orvosok 99,9 százalékát beoltották, a szakdolgozók esetében ez az arány 87 százalékos. Hozzátette: kollégái csütörtöktől vasárnapig több mint 15 ezer, idősotthonban dolgozó és lakó magyar állampolgárt oltanak, és várják a további feladatokat is.

5 millió adag kínai vakcinát vásárol Magyarország

5 millió adag kínai vakcinát vásárol Magyarország

Magyarország két és fél millió ember beoltását lehetővé tevő, ötmillió adag koronavírus elleni oltóanyagot vásárol a kínai Sinopharm vállalattól - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán pénteken.

A magyarok tartanak az itthon furcsán engedélyezett kínai vakcinától

A magyarok tartanak az itthon furcsán engedélyezett kínai vakcinától

Nagy a bizalmatlanság Magyarországon a kínai és orosz vakcinákkal szemben: akik beoltatnák magukat, alig 35%-ban választanák az orosz, illetve 27%-ban a kínai szert. Az egyes vakcinatípusokkal való oltási hajlandóság pártpreferencia alapján is merőben eltérő.

Az EU szerint Japán már nem biztonságos ország

Az EU szerint Japán már nem biztonságos ország

Az Európai Unió a koronavírus-járvány globális helyzetével kapcsolatban felülvizsgálta és tovább szűkítette azon országok körét, amelyek állampolgárai korlátozásmentesen léphetnek be az Európai Unióba. Csütörtökön Japán került le a listáról.

Döntött a kormány a lezárásokról!

Döntött a kormány a lezárásokról!

A kormány tegnapi ülésén döntött a korlátozások fenntartásáról: március 1-ig maradnak érvényben a jelenlegi intézkedések. Gulyás szerint ebben teljes konszenzus volt a szakértők között. A kormány kezdeményezni fogja a különleges jogrend újabb 90 napra történő meghosszabbítását, hogy az intézkedéseket meg lehessen hosszabbítani szükség esetén. A nyitáshoz két dolog kell: jelentős mértékben csökkenő esetszámok, vagy tömegesen rendelkezésre álló vakcina - de tartós nyitást csak az utóbbi hozhaz.

Koronavírus: Kínában vizsgálódik a WHO, az áldozatok hozzátartozóival nem beszélhetnek

Koronavírus: Kínában vizsgálódik a WHO, az áldozatok hozzátartozóival nem beszélhetnek

A koronavírus kínai áldozatai közül többen érdekcsoportot alkottak, tavaly felelősségre vonást követeltek, pert is próbáltak indítani, most pedig beszélni szeretnének az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Vuhanban tartózkodó szakértőivel, de nyugati hírügynökségeknek arról számoltak be szerdán, hogy a hatóságok különféle eszközzel megpróbálják megakadályozni őket ebben.

Csúnyán lábon lőtte magát Kína a kereskedelmi háborúval: partnere nevetve kijátszotta az ázsiai óriást

Csúnyán lábon lőtte magát Kína a kereskedelmi háborúval: partnere nevetve kijátszotta az ázsiai óriást

Kínának komoly költségeket okoz, hogy Ausztráliával szemben importkorlátozásokat hozott, míg Ausztráliában egyelőre nem érezhetők jelentős pénzügyi következmények. Ennek fő oka, hogy a jelenlegi világpiaci trendek miatt a kétoldalú kereskedelemben elsősorban Kína tűnik kiszolgáltatottabbnak Ausztrália felé, míg utóbbi könnyedén talált alternatív piacokat a Kínában kvázi betiltott termékeinek.

Durvul a harc a tengereken: amerikai termékek helyett üres konténereket hajóztattak Kínába

Durvul a harc a tengereken: amerikai termékek helyett üres konténereket hajóztattak Kínába

Több százmillió dollárnyi amerikai mezőgazdasági export szállítását utasították vissza még októberben és novemberben a hajótársaságok, melyek helyette inkább üres konténereket küldtek Kínába – derítette ki a CNBC. A globális konténerhiány újabb fejezete és durvulása után az amerikai fél bíróságra menne a nagy szállítmányozási cégek ellen.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.