kína

A koronavírus-járvány sem tudja megállítani az 5G terjedését

A koronavírus-járvány sem tudja megállítani az 5G terjedését

A globális koronavírus-járvány ellenére a mobilszolgáltatók világszerte folytatták az 5G-hálózatok kiépítését, már több mint 160 szolgáltató indított 5G-szolgáltatást, 2021 végére globálisan már közel 580 millió 5G-előfizetés lehet, derül ki az Ericsson friss elemzéséből. Az ötödik generációs mobilhálózati penetráció jóval gyorsabban épül ki, mint a negyediké, az Ericsson előrejelzése alapján az egymilliárd előfizetést 2 évvel korábban éri el az 5G, mint annak idején a 4G. Emögött részben az áll, hogy Kína korábban és gyorsabban kezdte el kiépíteni az 5G-hálózatát, mint annak idején a 4G-t, és időben hamarabb elérhetők most mobilkészülékek az új hálózatra, mint annak idején a 4G-re.

Kína három asztronautát küld az űrállomására

Kína három asztronautát küld az űrállomására

Kína három asztronautát küld fel csütörtökön a kialakítás alatt álló űrállomására - adta hírül a kínai sajtó a Kínai Emberes Űrrepülésért Felelős Ügynökség (China Manned Space Agency, CMSA) szerdai bejelentésére hivatkozva.

Fontos felfedezés jött a koronavírus-járvány kezdetéről: már jóval korábban cirkulált Amerikában a fertőzés, mint hittük

Fontos felfedezés jött a koronavírus-járvány kezdetéről: már jóval korábban cirkulált Amerikában a fertőzés, mint hittük

A Klinikai Fertőző Betegségek című orvosi szaklapban kedden megjelent egy olyan tanulmány, amely szerint már legalább több héttel korábban ott cirkulált a SARS-CoV-2 koronavírus az Egyesült Államok legalább öt tagállamában, mint ahogy azt hivatalosan első fertőzéses esetszámokként megtalálták, illetve bejelentették. Az utólagos vérminta-elemzések során ugyanis hét olyan embernél mutatták ki a vírusfertőzést, akik nagy eséllyel már 2019 végén megfertőződhettek, csak nem tudtak róla, noha az első igazolt pozitív esetet az egész Egyesült Államokban csak 2020. január 19-én diagnosztizálták.

A világ két legnagyobb gazdasága kar-karöltve állnak ki a feneketlen költekezés mellett

A világ két legnagyobb gazdasága kar-karöltve állnak ki a feneketlen költekezés mellett

Az Európai Unió és az Egyesült Államok egyetért abban, hogy nem szabad megismételni a korábbi pénzügyi válság során elkövetett hibákat, és nem szabad idő előtt lemondani a gazdaságot támogató intézkedésekről - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, Joe Biden amerikai elnökkel folytatott brüsszeli megbeszéléséket követően.

Kemény üzengetés zajlik a NATO és Kína között

Kemény üzengetés zajlik a NATO és Kína között

Kína Európai Unióhoz delegált missziója felszólította a NATO-t, hogy ne nagyítsák fel a „kínai fenyegetés teóriáját” miután a katonai szövetség vezetői kifejezésre juttatták, hogy az ázsiai ország rendszerszintű kihívást jelent – írja a Reuters.

Már azt hittük megállt az árrobbanás a tengereken, amikor Kínában újra támad a koronavírus

Már azt hittük megállt az árrobbanás a tengereken, amikor Kínában újra támad a koronavírus

Újabb jelentős áremelkedéssel és csúszással fenyeget a globális tengeri szállításokban a Dél-Kínában romló járványhelyzet – írja a CNBC. Szakértők szerint csak a Kuangcsuban és Sencsenben tapasztalható folyamatok fennakadásokat okozhatnak a globális beszállítói láncokban, a sencseni kikötésre a korábbi fél nap helyett 16 napot kell várni.

Most emészti a NATO, milyen legyen a viszonya Kínával

Most emészti a NATO, milyen legyen a viszonya Kínával

A NATO-nak megfelelő egyensúlyt kell találnia Kínához fűződő kapcsolatokban, nem lebecsülve, de nem is túlbecsülve az országot - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben hétfőn, az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek egynapos csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján.

Elindulhat a parkolási reform Magyarországon?

Elindulhat a parkolási reform Magyarországon?

Hosszú perceken át bolyongani az utcán, szabad parkolóhelyet keresve - idegőrlő tud lenni, pláne, ha időre kellene odaérni valahová. Többek között erre a problémára nyújt megoldást az EPS Global Zrt. okos parkolási rendszere, amely egyelőre két kínai városban üzemel, és hamarosan megkezdi működését a harmadikban is. A cég Magyarországon is megkötötte első szerződését, Hévízen építik majd ki a rendszert. Több önkormányzattal is tárgyalnak, az ügyvezető optimista: lát rá esélyt, hogy a jövőben Magyarországon is változik a jelenleg kissé kaotikus parkolási helyzet.

Kijózanító példa: a jelenlegi átoltottság mellett is jöhet súlyos járvány Magyarországon

Kijózanító példa: a jelenlegi átoltottság mellett is jöhet súlyos járvány Magyarországon

Chile a világ élmezőnyébe tartozik az átoltottságot tekintve, az országban lakosságarányosan több embert oltottak be, mint Magyarországon. A magas átoltottság viszont nem volt képes fékezni a járványt - az egészségügyi rendszer a kapacitásai határain van, az esetszámok és a napi új halálozások magas szinten stagnálnak. A rendkívül aggasztó helyzet sokakban ébreszthet gyanút az oltások hatásosságával kapcsolatban, a probléma legfőbb okozója viszont nem a vakcinahatékonyságban keresendő, az oltások többségében erős védelmet adnak az országban.

Olyan lépést tehet a NATO, amely kellemetlen lehet Kínának

Olyan lépést tehet a NATO, amely kellemetlen lehet Kínának

A NATO hétfői, egynapos csúcstalálkozója új fejezetet nyit a transzatlanti együttműködés megerősítésében az Oroszország és Kína jelentette biztonsági kihívások közepette - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn.

Amerika titokban egy kínai atomerőmű körül vizsgálódott

Amerika titokban egy kínai atomerőmű körül vizsgálódott

„Radiológiai veszélyről” figyelmeztette egy kínai erőmű francia üzemeltetője az Egyesült Államok kormányát, Amerika pedig egy hetet töltött a jelentés kivizsgálásával – állítják a CNN bennfentes forrásai.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.