kína

Kína lassulgat

Kína lassulgat

Mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júniusban, miután a Dél-Kínában megjelent, újabb koronavírus járványgóc rányomta a bélyegét a termelésre, a nemzetközi járványhelyzet miatt pedig továbbra is nyomott maradt a belföldi és a külföldi kereslet. A Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös, kis- és középvállalatokra összpontosító felmérésének csütörtökön közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a májusi 52,0 pontról 51,3 pontra csúszott vissza júniusra. Elemzők enyhébb mérséklődésre számítottak, 51,8 pontot valószínűsítve. A BMI 50 pont fölötti értéke növekedésre, az alatti pedig visszaesésre utal.

Kínában már nincs malária

Kínában már nincs malária

Kínának sikerült felszámolnia a maláriát - jelentette be szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO). "Ezt a sikert több évtizedes, kitartó munkával tudta elérni az ország, amelynek erőfeszítése újabb példa arra, hogy elérhető cél a malária teljes felszámolása a világon" - jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

Nyomasztja a kínai gazdaságot a globális chiphiány és a déli koronavírus-járvány, de a feldolgozóipar így is pörög

Nyomasztja a kínai gazdaságot a globális chiphiány és a déli koronavírus-járvány, de a feldolgozóipar így is pörög

Stabil maradt a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júniusban, ám a globális chiphiány és az ország déli részén kialakult újabb koronavírusjárvány-góc következtében a termelés növekedése lassult. A szerdán közölt adatok szerint a nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 50,9 pontra mérséklődött júniusban. Elemzők 50,8 pontra számítottak a májusi, 51,0 pont után. A BMI 50 pont fölötti értéke növekedésre, az alatti pedig visszaesésre utal.

Gyűlnek a viharfelhők,  leminősítette a Teslát egy befektetési bank

Gyűlnek a viharfelhők, leminősítette a Teslát egy befektetési bank

A svájci befektetési bank, az UBS ma "számos negatív" tényezőre hivatkozva 660 dollárra csökkentette a Tesla célárát 730 dollárról. Patrick Hummel elemző szerint bár az elektromos járművekre vonatkozó legfrissebb fogyasztói felmérésük szerint "a Tesla számára mindenhol szilárd a helyzet", a következő negyedévekben inkább a versenytársaknál láthatunk majd lendületes fejlődést, azoknál, akik több modellt is terveznek a közeljövőben a piacra dobni.

Új Kína-ellenes szövetség formálódik Ázsiában?

Új Kína-ellenes szövetség formálódik Ázsiában?

Az ázsiai térség már évek óta az egyik legfontosabb fókuszterülete az amerikai külpolitikának. Ezt csak erősíti a kínai befolyás utóbbi években tapasztalt erősödése a régióban, amely mára több szinten kihívást jelent az Egyesült Államok számára. Már az Obama-kormány is észrevette ezt és egy szabadkereskedelmi övezet létrehozásával kívánta bebetonozni az amerikai dominanciát. Ellenben Donald Trump célzottan Kína ellen meghozott intézkedésekkel és kereskedelmi háborúval igyekezett megoldani a problémát. Most Joe Bidenen a sor, hogy választ találjon az amerikai-kínai viszony kapcsán felmerülő kérdésekre, az azonban már most látszódik, hogy az amerikai elnök ebben sokkal inkább számít majd térségbeli szövetségeseire, mint elődje.

Pár nap, és már nem lesz olyan egyszerű és olcsó a rendelés Kínából

Pár nap, és már nem lesz olyan egyszerű és olcsó a rendelés Kínából

Az online vásárlásra vonatkozó új áfa-szabályok lépnek hatályba július elsejével, amelynek célja az egyenlőbb versenyfeltételek megteremtése, a határokon átnyúló e-kereskedelem megkönnyítése, valamint az árképzés átláthatóbbá tétele - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Letartóztatták a hongkongi repülőtéren az ellenzéki újság munkatársát

Letartóztatták a hongkongi repülőtéren az ellenzéki újság munkatársát

Őrizetbe vették az Apple Daily hongkongi lap egyik vezércikkíróját a város repülőterén vasárnap este, amint éppen elhagyni készült a különleges közigazgatású kínai területet - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. Az 57 éves Fung Wai-kong a SCMP forrásai szerint Nagy-Britanniába utazott volna, amikor a rendőrség a repülőtéren feltartóztatta a nemzetbiztonsági törvény megsértésének gyanúja miatt.

Mély sebeket ejtett a koronavírus-járvány, de Kína és a fejlődő országok új csúcsra vihetik az olajat

Mély sebeket ejtett a koronavírus-járvány, de Kína és a fejlődő országok új csúcsra vihetik az olajat

Az elmúlt hónapokban jelentősen növekedtek az olaj- és földgázárak, ami nagyban köszönhető a gazdasági felpörgéssel járó magasabb keresletnek, de annak is, hogy a kínálati oldal egyelőre csak döcögve tud lépést tartani a megnövekedett igényekkel. A koronavírus-járvány ugyanis mélyebb sebeket ejtett a szektoron, mint azt elsőre sokan gondolnák, és emellett ott vannak az energiaátmenettel járó rendkívül költséges kihívások is, és a növekvő szén-dioxid-kvóta árak. Emiatt a következő években további áremelkedés várható, amit Kína és a fejlődő országok egyre magasabb igényei hajthatnak – derül ki a Fitch Solutions friss olaj- és földgázipari elemzéséből.

Újabb felvételeket tettek közzé a kínai marsjáró vörös bolygóra érkezéséről

Újabb felvételeket tettek közzé a kínai marsjáró vörös bolygóra érkezéséről

A kínai Csu-zsung marsjáró vörös bolygóra érkezéséről tett közzé felvételeket a kínai nemzeti űrhivatal vasárnap. A videón jó látható, amint a leszálló egység működésbe hozza ejtőernyőit és leereszkedik a Mars felszínére. Egy másik felvételen pedig Csu-zsun elhagyja a leszálló egységet és a vörös bolygó felszínén közlekedik.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.