kína

Oroszország és Kína egy héten át villog a félelmetes katonai képességeivel - Íme 5 szupermodernnek mondott fejlesztés

Oroszország és Kína egy héten át villog a félelmetes katonai képességeivel - Íme 5 szupermodernnek mondott fejlesztés

November 8-án kezdődött Kína legnagyobb légi bemutatója, az International Aerospace Exhibition Airshow China 2022-es rendezvény, ahol az érdeklődők többek között a kínai és orosz hadiipar csúcstechnológiáját is megtekinthetik. Az alábbiakban összeszedtük, milyen állítólagos szuperfegyverekkel és látványos bemutatókkal készül a két szövetséges állam.

Még ez hiányzott: Kína megint lezár a koronavírus miatt?

Még ez hiányzott: Kína megint lezár a koronavírus miatt?

Számos kínai repülőtéren törölték a járatok többségét a koronavírusos esetszámok jelentős emelkedése miatt - jelentette csütörtökön a Global Times című kínai lap. A dél-kínai Kantonban (Kuangcsou) több mint ezer repülőjáratot töröltek, Peking két nagyobb légikikötőjéből pedig több mint 700 járat nem tudott felszállni a korlátozó intézkedések miatt.

Biden egyeztetne Kínával

Biden egyeztetne Kínával

Joe Biden amerikai elnök a G20-országok vezetőinek indonéziai csúcstalálkozóján arról szeretne egyeztetni Hszi Csin-ping kínai elnökkel, hogy melyek azok a határvonalak, amelyeket egyik országnak sem szabad átlépnie - derült ki az elnök szerdán tartott, washingtoni sajtótájékoztatóján.

Országváltást kezdeményeztek a Liu testvérek

Országváltást kezdeményeztek a Liu testvérek

Kiváló gyorskorcsolyázóink, a Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához - jelentette be a szövetség keddi közleményében.

Újratervezés, fék vagy padlógáz? Az ukrajnai háború és az amerikai félidős választás

Újratervezés, fék vagy padlógáz? Az ukrajnai háború és az amerikai félidős választás

Rég nem kísérte akkora figyelem az amerikai elnök négyéves hivatali idejének felénél tartott kongresszusi választásokat, mint ezt a mostanit. Belpolitikai téren a demokraták szemében a „demokrácia jövője” forog kockán, a republikánusok szerint a „józan ész” létjogosultsága vagy száműzése a tét. A világ többi részét – leginkább Európát – azonban nem ez érdekli. Hanem hogy Ukrajna kétpárti támogatása – s ezáltal a háború egész dinamikája – mennyiben változna, ha a törvényhozásban többségbe kerülne a Republikánus Párt, azon belül pedig hangsúlyossá válna az eddigi „bármennyiért, bármeddig” háborús politikát kritizáló trumpista szárny. Valójában a választások nyomán számottevő elmozdulás e téren nem fenyeget, általában viszont ennél is nagyobb a „baj”: Amerika Ukrajna-politikája hamarosan változni fog, bármilyen arányban ül is a két párt a Kongresszusban. Legalábbis minden jel és logika efelé mutat.

Már az EU vezetőit sem kíméli a kínai cenzúra

Már az EU vezetőit sem kíméli a kínai cenzúra

Törölték a kínai hatóságok a Sanghajban megrendezett nagy kereskedelmi expó megnyitóján Charles Michel, az Európai Tanács elnöke beszédét, amelyben bírálta volna Oroszország ukrajnai háborúját és a Kínától való kereskedelmi függőség csökkentésére szólított volna fel – közölték diplomaták.

A felháborodás után enyhít a koronavírus-korlátozásokon Hongkong

A felháborodás után enyhít a koronavírus-korlátozásokon Hongkong

A hongkongi kormány bejelentette, hogy enyhíti a koronavírus-korlátozást a beutazó turistacsoportokra, többek között lehetővé teszi számukra, hogy a pénzügyi központba érkezés után beléphessenek a vidámparkokba és múzeumokba is – számol be a hírről a Reuters.

Jön a hír, amely megint a feje tetejére állíthatja a piacokat

Jön a hír, amely megint a feje tetejére állíthatja a piacokat

A héten érkezik az októberi inflációs adat az Egyesült Államokban, amely a Fed szigorítási ciklusa közepette kulcsfontosságú mutató, és jelentős piacmozgató hatással bír. Az inflációs főmutató csökkenése már önmagában nem lenne elég, a piacokat (és a Fedet) a maginfláció emelkedésének lassulása nyugtathatná meg némileg. A jegybank egyébként határozott esést szeretne látni az inflációban, mielőtt leállítja a szigorítást, de ettől még nagyon messze vagyunk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.