Elhalasztja áramszünettel járó munkái többségét az E.ON, és az Elmű Hálózati Kft., hogy csak a feltétlenül szükséges esetekben kelljen a rendkívüli helyzetben hálózati beavatkozást végezni - közölték a cégek az MTI-vel szerdán.
A befektetőknek érdemes lenne megfontolnia, hogy Ázsia felé fordítsák a figyelmüket a nyugati országok helyett - véli több befektető is. Az ázsiai gazdaságok könnyebben kijönnek a jelenlegihez hasonló válságokból, ráadásul a vállalatokat is jobb pozícióban érte a krízis. Az sem utolsó szempont, hogy az ázsiai központi bankoknak szélesebb mozgástere van a válságkezelésre - vélik az elemzők.
A Facebook, a Microsoft és még számos technológiai óriás részvételével indított egy hackathont a WHO annak érdekében, hogy támogassa azokat a szoftverfejlesztéseket, amelyek hasznosak lehetnek a koronavírus ellen folytatott harcban.
A hatalmas amerikai mentőcsomaggal kapcsolatos pozitív hírekre az olajat is veszik, azonban a rövidtávú keresletben még nem nagyon látszik javulás, azonban ennek ellenére az amerikai nyersolajkészletek estek az előző héten.
Az eltelt két hónap alatt tovább nőtt a terhe a térségünkben kereskedelmi ingatlant bérlő cégeknek, mert mindenhol 10 százalékot romlott a helyi fizetőeszköz az euróhoz képest. Márpedig a bérleti díjakat mindenütt euróban kell kifizetni – derül ki a Colliers International összefoglalójából.
Bizonyára van néhány olyan pár a világon, akiknek a koronavírus amiatt is rosszul jött, hogy így nem tudnak találkozni, randizni, ismerkedni egymással. A problémát a brit újságírók is fontosnak érzik, nem hiába kértek a kormánytól tanácsot erre. A kormány pedig válaszolt is.
Az elnök kezdetben a média hisztériakeltésének és a demokraták kampányeszközének nevezte a koronavírust, majd pár hét múlva eljutott oda, hogy saját magát is tesztnek kellett alávetnie. Amikor a vírust kacsának nevezte, február 28-án, akkor még csak 15 beteg volt az országban, mára ez 50 ezer fölé nőtt, és meredeken emelkedik. A java pedig még csak most jön: a Trump-kabinet lassan reagált, és a gazdasági segélycsomag késlelkedése miatt milliók veszíthetik el a munkájukat az Egyesült Államokban, miközben a részvényindexek is beszakadtak. Az elnök támogatottsága is meredek csökkenést mutat az elmúlt napokban, a potenciális demokrata ellenfél eközben kivétel nélkül megelőzi őt minden közvélemény-kutatáson. Általában igaz, hogy ha a választási év második negyedévében visszaesést látunk a GDP-ben, akkor az elnök elveszíti a választást - a visszaesés idén pedig akár kétszámjegyű is lehet. Minden együtt áll tehát Donald Trump bukásához, az elnök pedig a következetlen kommunikációval saját esélyeit is rontja.
Bár a lakossági befektetőknek is fontos, hogy a Fed megállítsa a pénzügyi rendszer összeomlását, sokan megégethetik magukat a következő hetekben az olyan befektetési alapok miatt, amelyek árnyékbanki termékekbe fektetnek – véli egy olyan elemző, aki már hónapokkal ezelőtt hevesen kritizálta a Fedet a koronavírusra adott, akkor még erőtlen reakciója miatt.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legmagasabb biztonsági besorolású laborjában izoálták sikeresen a koronavírust, most betekintést nyerhetünk a labor munkájába egy fotósorozaton keresztül.
A tervek szerint májusban újraindítaná a hírhedt 737 Max gépek gyártását a Boeing, több hónapos szünet után – tudta meg a Reuters. A jelen helyzetben az is kérdés, hogy a koronavírus nem szól-e közbe.
Egy nap alatt 11 milliárd dollárt sikerült nyernie a részvénypiacok menetelésén Bernard Arnault-nak, Európa leggazdagabb emberének. A koronavírus terjedése különösen rosszul érintette pénzügyileg a luxustermékeket tulajdonló mogult, senki sem vesztett annyi pénzt emiatt a világon, mint ő – írja a Bloomberg.
1933 óta nem emelkedett akkorát a világ egyik legfontosabb részvényindexe, az amerikai Dow Jones index, mint tegnap. Az emelkedést az váltotta ki, hogy az Egyesült Államokban elképesztő mértékű, 2 ezermilliárd dollár összegű gazdasági mentőcsomagot fogadhatnak el a koronavírus gazdasági hatásainak kezelésére.
A Fehér Ház és a szenátus vezetői szerda éjjel kétpárti egyezséget hoztak tető alá a történelmi, 2 ezer milliárd dolláros amerikai mentőcsomagról, amely elsősorban a koronavírus járvány gazdasági hatásait hivatott enyhíteni - írja az NBC News. A csomagról ugyanakkor még nem szavaztak, ez várhatóan helyi idő szerint délben történhet meg.
Nem csupán magyar „betegség” vidékre menekülni a járvány elől. Az Egyesült Államokban egy sor nagyvárosból tűnnek el az emberek, de ahová mennek, ott súlyos ellátási zavaroktól és a vírus könnyebb terjedésétől tartanak a helyiek.
A múlt hét második felében olyan előrejelzések jelentek meg, amelyek óriásira felfutó amerikai munkanélküliségről és hatalmas második negyedévi recesszióról szóltak és ezután kezdte el hétfői és keddi megszólalásaiban sürgetni a gazdasági szigorítások, karanténok mielőbbi feloldását Donald Trump amerikai elnök.
A szlovén kormány a koronavírus-válság idejére 30 százalékkal csökkenti az állami tisztségviselők fizetését, köztük a parlamenti képviselőkét és a miniszterekét - jelentette be Janez Jansa miniszterelnök kedden, amikor ismertette a kabinetnek a járvány okozta nehézségek ellensúlyozására indított gazdaságélénkítő csomagját. A járvány ideje alatt az egészségügyi dolgozók, a polgári védelmi szervezetek és más kulcsfontosságú szolgálatok 10 és 200 százalék közötti illetménykiegészítést kapnak.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 226-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, továbbá elhunyt egy brit beteg - jelentette a hivatalos kormányzati oldal. A 226 fős esetszám tegnaphoz képest 39 fős emelkedés, ami minden eddigi napnál gyorsabb emelkedést jelent.
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében szerda déltől tovább korlátozzák a kijárást Romániában, a közrendvédelmi és határőrizeti feladatokba pedig a katonaságot is bevonják - jelentette be Marcel Vela belügyminiszter kedd este.
Noha a szállodaipart ütötte ki elsőként a koronavírus-járvány, az üzleti kapcsolatok feléledésével a felépülése is az elsők között kezdődhet meg - írja szerdai számában a Világgazdaság.