koronavírus

Az oltatlanok diktatúrájának végnapjai?

Az oltatlanok diktatúrájának végnapjai?

Európában a járvány negyedik hullámában újra szigorú korlátozásokat vezetnek be az országok, miután a kórházak egyre nagyobb nyomás alatt vannak és egyre többen halnak meg a vírus miatt. Ez az első hullám, amit megakadályozhattak volna az oltások, hiszen a vírus elleni legerősebb fegyver minden ország számára rendelkezésre áll. A járvány most azonban azoknak a mindennapjait is negatívan befolyásolja, akik beoltatták magukat. Amíg a Covid-hullámok nem szelídülnek meg, addig mind a gazdaság, mind az egészségügy bajban lesz, ami sok halálozásban, poszt-Covidban, alapanyaghiányban, ellátási problémákban, áremelkedésekben mutatkozik meg. Ez már nem az oltottak és az oltatlanok közötti ellentétről szól, hanem a normális élet és a káosz közötti választásról.

Jim Cramer szerint a koronavírus már nem ok a részvényeladásra

Jim Cramer szerint a koronavírus már nem ok a részvényeladásra

Azok a befektetők, akik a koronavírus-járványtól való félelmek miatt továbbra is eladják inkább a részvényeket, hibát követnek el a világjárvány jelenlegi szakaszában - vélekedett Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője tegnap.

Szabad kezet adott a kormány, egymás után szigorítanak az iskolák

Szabad kezet adott a kormány, egymás után szigorítanak az iskolák

Gulyás Gergely múlt héten jelentette be, hogy az üzletekbe, a színházakba és mozikba maszk nélkül nem lehet majd bemenni, az iskolai szabályokról azonban az igazgatók dönthetnek. A bejelentés óta egymás után teszik kötelezővé az általános és középiskolák a maszkviselést, van, ahol csak a folyosókon kell viselni, máshol a saját tantermükben sem vehetik le a maszkot a diákok, sok általános és középiskolában lefújták a nyílt napokat és a hagyományos fogadóórákat, és reggelente újra mérik a gyerekek és a felnőttek testhőmérsékletét, írja az eduline.hu.

IMF-pénzt kapott Ukrajna

IMF-pénzt kapott Ukrajna

Egy tavaly jóváhagyott 5 milliárd dolláros készenléti hitelkeret újabb, második részletének a folyósítását engedélyezte Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalap (IMF), azonnali hatállyal.

Koronavírusos a francia miniszterelnök

Koronavírusos a francia miniszterelnök

Pozitív lett a francia miniszterelnök, Jean Castex koronavírus-tesztje hétfő este, ezért tíznapos karanténba vonult, s a következő napokra módosítja a programját - jelentette be a miniszterelnöki hivatal.

Koronavírus:

Koronavírus: "Háborús medicina zajlik", információhiányban

Bár a kórházak folyamatosan jelentik a telítettségi adataikat az operatív törzs felé, azokat csak az ott dolgozók ismerik, azok is csak esetleg a saját osztályaik esetében - nyilatkozta Nagy Marcell, a Magyar Orvosi Kamara titkára az RTL Klub Híradójának.

Tombol a járvány Európában, szinte mindenki az oltatlanokat hibáztatja

Tombol a járvány Európában, szinte mindenki az oltatlanokat hibáztatja

Elindult az oltási akcióhét Magyarországon: 101 oltóponton várják az oltásra várókat, akiknek az első, második és harmadik oltást is regisztráció nélkül beadják. Az oltáshoz csak személyes dokumentumainkra, személyi igazolványra és TAJ-kártyára van szükség, és 5 vakcina közül választhatunk. A helyszíni beszámolók szerint nagy sor alakult ki, és legtöbben a harmadik oltásukra várnak. Eközben Magyarországon közzétették a hétvégi járványadatokat, és a számok továbbra is emelkedésről árulkodnak. Naponta átlagosan 9000-en betegedtek meg, ami csaknem 30%-os emelkedés az előző héthez képest. A szakemberek eközben egyöntetűen arra buzdítják a lakosságot, hogy vegyék fel a harmadik oltást. Legfrissebb hétfői híreink percről percre.

Uniós biztos: az oltatlanok felelősek a negyedik hullámért

Uniós biztos: az oltatlanok felelősek a negyedik hullámért

A koronavírus-járvány újjáéledését, a negyedik hullámot főként az oltatlanok okozzák, és a vakcinákkal kapcsolatos téves információk csak tovább rontják a helyzetet - jelentette ki Sztella Kiriákidész egészségügyért felelős uniós biztos, az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén Strasbourgban.

Koronavírus: újabb veszély leselkedik a várandósokra

Koronavírus: újabb veszély leselkedik a várandósokra

A koronavírus-fertőzött állapotos nőknél nagyobb a kockázata a halvaszületésnek, mint a nem fertőzött várandósoknál. Ez a kockázat ráadásul a delta variáns megjelenésével négyszeresére emelkedett - állapította meg az amerikai járványügyi hivatal (CDC) jelentése.

A negyedik hullám berobbanásának nyomában: miért ekkor, miért így és miért ott?

A negyedik hullám berobbanásának nyomában: miért ekkor, miért így és miért ott?

A járvány negyedik hullámában – a korábbi lassabb terjedést követően – október folyamán gyors növekedésnek indultak az esetszámok Magyarországon és Közép-Európa más országaiban. A lassan indult, majd berobbanó járványhullám jellegzetességeinek hátterében álló lehetséges okokat Röst Gergely a Portfolión november 3-án megjelent cikkében mutatta be. Ebben tizenkét okot megvizsgálva ötöt tart lehetségesnek; ebből kettő (a külső hatások és a társadalmi heterogenitás) is kifejezetten a járvány földrajzi különbségeire hívja fel a figyelmet. A Hétfa Kutatóintézet munkatársának elemzése bemutatja, miként befolyásolhatják a járvány terjedését és várható hatásait különféle területi sajátosságok.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.