Új közlemény jelent meg Robert Fico állapotáról
Ismét tájékoztatást adott a szlovák miniszterelnök állapotáról a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának sajtó- és információs osztálya – írja a Pravda.
Ismét tájékoztatást adott a szlovák miniszterelnök állapotáról a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának sajtó- és információs osztálya – írja a Pravda.
A kormány csődbiztosokat rendel majd a bajba jutott önkormányzatok élére. A veszteségesen működő településvezetések helyett a hatalmat is a kijelölt személyek gyakorolhatják, ha a kormányhivatal elrendeli az alkalmazásukat. Most a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közzétette a végrehajtási rendelet tervezetét társadalmi egyeztetésen.
A 20 év feletti, még nemzeti színű széllel ellátott rendszámok kopottsága sok járműtulajdonost érint Magyarországon, akiknek fontos tudniuk, hogy a régi sorozat megtartható, de az EU-s rendszámmal való cseréje jelentős költséggel jár - jelentette a vezess.hu.
Látogatási tilalmat rendelnek el csütörtöktől a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház miskolci telephelyeinek fekvőbeteg-ellátó osztályain - közölte szerdán az MTI-vel az intézmény sajtószóvivője.
Az Átlátszó kutatást végzett a dél-koreai SungEel Hitech Hungary Kft. által okozott szennyezés ügyében, és hosszú idő után olyan dokumentumokhoz jutottak, amelyek komoly problémákat tárnak fel. Súlyos, a határértéket akár kétezerszeresen meghatározó szennyezőanyag-koncentrációt mértek egyes gyártósoroknál, valamint több munkavédelmi előírást sem tartottak be.
Harmadjára is megadta a környezetvédelmi engedélyt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal a Fertő tavi óriásberuházáshoz, a tópart 77 hektárján százszemélyes szálloda, óriásparkoló, óriáskikötő és 26 házas apartman épülhet. A Fertő Tó Barátai Egyesület újra megtámadja az engedélyt a bíróságon - számolt be a Népszava.
Kisebb változásokkal, de 2024-ben is elérhető a gyermekkel rendelkezők (nem csak a házasok) számára a jelzáloghitel-elengedési program, amivel 2 gyerek után 1 millió, 3 gyerek után 4 millió forint összegben csökkenthető a fennálló lakáshitel-tartozás. Persze ennek feltételei vannak, például nagyon kell figyelni a 180 napos jogvesztő határidőre a születés vagy örökbefogadás után. Összefoglaljuk most a tudnivalókat: jogszabályi részletek, nyomtatvány és szükséges dokumentumok listája, feltételek egy helyen!
Éjszakára leállítja a Samsung a gödi akkumulátorgyár működését, mivel nem sikerült elfogadható szintre csökkenteni a zajhatást - Írja az Index.
Robert Fico szlovák miniszterelnök bejelentette, ellenőrzik egyes nem kormányközeli sajtótermékek engedélyeit, amelyek addig nem szívesen látott vendégek a kormányhivatalban – írja a The Guardian.
A kedd este megjelent, Orbán Viktor által aláírt miniszterelnöki határozat szerint megszűnik Róth Márton főispán megbízatása augusztus 31-i hatállyal.
A Nógrád Megyei Kormányhivatal határozatlan ideig felfüggesztette a dél-koreai tulajdonú SungEl Hitech Hungary Kft. bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozó üzemének működését azzal az indokkal, hogy a vállalat ismételten megsértette a működésre és hulladékgazdálkodásra vonatkozó előírásokat - szúrta ki a 444 a határozatot.
A norvég hatóságok jelentése szerint hétfőn összeomlott egy vasúti híd Norvégia délkeleti részén, az országot súlytó özönvízszerű esőzés következtében megduzzadt folyó miatt - számolt be róla az AP hírügynökség.
A CATL kínai cég a debreceni gyárterületének csökkentését tervezi - szúrta ki a magyarvasut.hu a CGTN kínai hírportálon. A cég a kormányzat által február 13-án kiadott környezetvédelmi engedély módosítását kérte, mert azt tervezik, hogy csökkentik az eredeti engedélyben szereplő gyárterület nagyságát, ezáltal csökkentve az akkumulátorgyártás szennyezési körét.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával vádolja a Budapest Főváros Kormányhivatalának egyik kormánytisztviselőjét - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön a honlapján.
Pénteken kezdődik és augusztus 11-ig tart a hagyományos nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés - mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 20 ezer koszos, penészes, jelöletlen tojást találtak egy magyar rendszámú teherautó rakterében, a 47-es főúton - közölte a hatóság az MTI-vel kedden.
A meghozott intézkedéseknek és az enyhe télnek is köszönhető, hogy 53 százalékkal kevesebb gázt és 26 százalékkal kevesebb áramot fogyasztottak a kormányhivatalok októbertől márciusig, mint azt előző fűtési szezon azonos időszakában, tette közzé a Facebookon György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
Az eddiginél lényegesen magasabb fizetési plafont állapítana meg a minisztériumoknál és más kormányzati igazgatási szerveknél dolgozó vezetőknek egy új tervezet – számolt be a HVG.
A Fővárosi Törvényszék után a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a Ryanair azonnali jogvédelem iránti kérelmét, így a fogyasztók megtévesztése miatt kiszabott 300 millió forintos bírságot a légitársaságnak meg kell fizetnie - írj az Igazságügyi Minisztérium.
A 2012 óta tartó Liget projekt keretein belül a közelmúltban már átadásra került a Magyar Zene Háza, és a Néprajzi Múzeum. Vannak azonban olyan épületek, amelyek sorsa még nem dőlt, ilyen például az általunk is sokat vizsgált Biodóm, illetve az Új Nemzeti Galéria. A 24.hu most az utóbbi épülettel kapcsolatos fejleményekről számolt be.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Újabb hét, újabb furcsaság a DOGE háza táján.
Washingtonhoz is volt pár keresetlen szava Carneynek.
Újabb tárgyalás, újabb kudarc.
Estek a piacok a beszéd hatására.
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.