Rendkívül fontos rezsidöntést hirdetett ki a kormány
A kormány a távhőkassza pozitív egyenlege megőrzéséhez szükséges intézkedésekről döntött - olvasható ki a Magyar Közlöny hétfői számából.
A kormány a távhőkassza pozitív egyenlege megőrzéséhez szükséges intézkedésekről döntött - olvasható ki a Magyar Közlöny hétfői számából.
A magyar kormány egy új határozatott tett közzé a Taszári repülőtérrel kapcsolatban. A bejelentés szerint a kormány egyetért a repülőtér területén nyilvántartott ingatlanok kereskedelmi, ipari és logisztikai célú hasznosításával. így a területen található ingatlanokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által működtetett elektronikus árverési rendszeren keresztül értékesítik, derült ki a Világgazdaság cikkéből.
A ma esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében a 4iG Vodafone-t érintő felvásárlását nemzetgazdasági jelentőségűnek minősíti a kormány.
A Fekete-tenger menti konstancai és a dunai galaci kikötők fejlesztéséről fogadott el jogszabályokat a román kormány szerdai ülésén - közölte a kormányszóvivő.
Költségvetési átcsoportosítást hajtott végre a kormány egy hétfő este megjelent határozatával a Rezsivédelmi Alap terhére.
Román állami Fejlesztési és Beruházási Bank létrehozásáról szóló határozatot fogadott el szerdán a bukaresti kormány; a pénzintézet fő feladata lesz a román gazdaság számára fontos állami és magánberuházások támogatása.
A kifizetési stopot a köznyelvben használjuk, de a gyakorlatban is ez valósul meg, még akkor is, ha tulajdonképpen engedélyhez kötött kifizetésekről van szó – fogalmazott Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója a Checklist csütörtöki adásában. Maga az intézkedés "2000"-es kormányhatározatként jelent meg, ennek sajátossága, hogy bár nem tartalmaz államtitkot, mégsem jelenik meg nyilvánosan. Ezen határozattípus sajátosságairól Vig Dávidot, az Amnesty International Magyarország igazgatóját kérdeztük.
"Az elhúzódó háború, a háborús gazdasági válság és energiaválság miatti többletkiadások miatt a kormány még inkább fontosnak tartja, hogy magán is spóroljon, ezért létszámtakarékosságot rendelt el a minisztériumokban" - a Kormányzati Tájékoztatási Központ ezzel a válasszal erősítette meg a 24.hu információját, miszerint elindult a minisztériumok karcsúsítása.
Az energia-veszélyhelyzettel összefüggő egyes szükségszerű intézkedések megtételéről címmel jelent meg kormányhatározat a péntek esti Magyar Közlönyben. Ebben lényegében a kormány előkészíti a 7 pontos intézkedéstervet, köztük a rezsicsökkentés módosítását. Egy másik határozatával a kormány létrehozta az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzset.
Egy különleges időpontban kihirdetett kormányhatározat legutolsó pontjában jelent meg egy első ránézésre komoly horderejű kormánydöntés. A visszaélések érdekében a rezsicsökkentési szabályok módosítására készül a kormány.
A különadókról szóló rendelet mellett a közlönyben a kormány kihirdetett egy olyan rendeletet, ami arról szól, hogy elrendelheti az FGSZ Zrt. a magyar állam felügyeleti alá vonását.
A Magyar Közlöny szerda esti számában megjelent kormányhatározat szerint a kormány 148 milliárd forintos átcsoportosítást hajtott végre a Gazdaságújraindítási Programokban.
Romániában kötelezővé teszik a köztéri maszkviselést, és csak az orvosi maszkok használatát fogadják el. Erről Alexandru Rafila egészségügyi miniszter és Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár számolt be a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón.
Másfél milliárd forintos pénzügyi forrást kap az állatvédelem az állami fellépés hatékonyságának fokozása, a kóbor állatok magas számának csökkentése, valamint a fennálló állatvédelmi-, állat- és közegészségügyi problémák megoldása érdekében - közölte az Agrárminisztérium a Magyar Közlönyben is már megjelent kormányhatározatot.
Költségvetési átszervezés miatt mégsem épül meg Pécsett a 8000 fő befogadására tervezett stadion – számol be a hírről az epiteszforum.hu.
A Pénzügyminisztérium szerda esti közleménye után nem sokkal a közlönyben meg is jelent a kormány határozata, hogy a 2022-es költségvetésben hol húzza szorosabbra a nadrágszíjat a kabinet annak érdekében, hogy legalább (!) 755 milliárd forintnyi kiadást megspóroljon. Konkrétan 17 költségvetési sort érint a kiadáscsökkentési intézkedés, ami meglehetősen magas szám és - ha csak átmenetileg is, de - több területet érzékenyen érinthet, például az Egészséges Budapest Program teljes jövő évi keretét elvette most a kormány. A határozat másik érdekes része, hogy 150 milliárd forintnyi döntés még hiányzik, egyelőre még csak ígéret formájában van jelen a jövő évi, amúgy is teljesen átszabott büdzsében.
Az MFB hitelprogramjait érintő határozat jelent meg a Magyar Közlönyben.
Romániában kéthetes kényszerszünetre küldik jövő héttől az iskolásokat, mindenütt kötelezővé válik a védőmaszk viselése, és az oltatlanok mobilitását korlátozó további megszorításokat vezetnek be - jelentette be szerdán Klaus Iohannis államfő, miután megbeszélést tartott a koronavírus-járvány elleni védekezésben illetékes hatóságok vezetőivel.
Lefektette a kormány az Országos Beruházás Monitoring Rendszer működésének keretrendszerét, az elektronikus adatbázis összesíti az összes olyan 10 millió forintot meghaladó, központi költségvetési, valamint európai uniós forrásból megvalósuló építési beruházást, amelyet többek között állami szervezetek, önkormányzatok indítanak el - derül ki a legfrissebb közlönyből. A monitoring rendszer felállítását már februárban rendeletbe foglalta a kormány, akkor azonban még nem volt ennyire részletes keretrendszere, valamint a bejelentési kötelezettség összeghatára is jóval magasabb, 1 milliárd forint volt.
A legfrissebb Magyar Közlönyben két kormányhatározat is a Magyar Falu program idei költségvetési keretének 25+3,5 milliárd forinttal való kibővítéséről szól a Gazdaság-újraindítási Alapon belül.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
Joe Biden visszalépését követően.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.