Érdekesen alakulnak a magyar magánberuházások
A Portfolio számításai szerint tovább bővültek a magánberuházások 2017-ben. A növekedés üteme ugyanakkor valamelyest lassult, így a GDP-arányos magánberuházási ráta bővülése az év végére megállt.
A Portfolio számításai szerint tovább bővültek a magánberuházások 2017-ben. A növekedés üteme ugyanakkor valamelyest lassult, így a GDP-arányos magánberuházási ráta bővülése az év végére megállt.
2018. februárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 6,5%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. A KSH adata továbbra is jelentős forgalombővülésről árulkodik, ugyanakkor ez az utóbbi 5 hónap legkisebb dinamikája.
Egyre magasabbra kúsznak az idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzések: míg egy hónapja inkább az volt az általános vélekedés, hogy a tavalyi 4%-nál kisebb lesz a gazdasági bővülés, addig mára a legtöbb elemző (valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MNB is) gyorsulást vár az idén. A jelenség mögött a tavalyi utolsó negyedéves GDP-növekedés, illetve az idei első makrogazdasági adatok állnak.
2018 januárjában az ipari termelés volumene (a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján) 6,7%-kal emelkedett. Tavaly év végén és idén év elején több hónap gyengébb teljesítménye után tudott élénkülni a szektor, így újabb termelési csúcsra ugrott.
2018 januárjában az építőipari termelés volumene 43,2%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Az adat még úgy is nagyon magasnak mondható, ha tudjuk, hogy január szezonális okokból kis súlyt képvisel a termelésből. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján januárban az építőipar termelése 6,4%-kal emelkedett az előző havihoz mérten.
Lassult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedési üteme februárban, miután januárban még több mint hétéves csúcson állt - közölte a Caixin gazdasági kutatóintézet hétfőn.
Az előzetes (szezonális és naptárhatással igazított) adatok szerint tavaly az utolsó negyedévben éves alapon 4,8%-kal bővült a magyar gazdaság. A kiigazítatlan adat 4,4%, az erre vonatkozó piaci várakozás 4,1% volt, miközben a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden 4,8%-ra várta a GDP-növekedést. Vagyis az előzetes tényadat éppen a kétféle várakozás közé esik, összességében erős konjunktúráról számot adva.
Decemberben az ipari termelés volumene 1,2%-kal nőtt az előző hónaphoz képest. Az ipar az erős első fél év után a második fél évben összességében magas termelési szinten stagnálgatott. A rendelési mutatók alakulása továbbra is érthetetlen.
Decemberben az ipari termelés volumene 1,2%-kal nőtt az előző hónaphoz képest. Az éves index 0,5%-os visszaesést mutat, de mivel 2017 decemberében két munkanappal kevesebb volt, mint egy évvel korábban, ezért a korrigált index 4,5%-os növekedést mutat.
Tavaly 3,8%-kal, az idén 3,7%-kal bővülhet a magyar gazdaság - mondják az OTP elemzői. A szakértők érett, széles alapokon nyugvó GDP-növekedést látnak, amelynek rövid távon nincsenek érdemi kockázatai. Ugyanakkor úgy gondolják: a gazdasági ciklus a csúcsán járhat, így további gyorsulás nemigen képzelhető el.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölt jelentése szerint havi bázison szezonális kiigazítással 9,3 százalékkal csökkent az új lakások értékesítése, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám 625 ezerre süllyedt az egy hónappal korábbi, a felülvizsgálat után 733 ezerről 689 ezerre módosított számról.
Novemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 6,7%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. A szám 0,3 százalékponttal magasabb, mint amit az előzetes adatközléskor a KSH jelentett, így még inkább igaz, hogy a lakossági fogyasztás erősödőben van Magyarországon.
Januárban 2017 végi történelmi csúcsához képest is - igaz, hibahatáron belül - emelkedett a GKI konjunktúraindexe. Ez az üzleti várakozások minimális javulásának és a fogyasztóiak némi romlásának eredője. A cégek a bővülés fő akadályának a munkaerőhiányt tekintik.
Novemberben az építőipari termelés volumene 1,4%-kal elmaradt az előző hónaphoz képest (szezonálisan és munkanap hatással igazítva), de a kis visszaesés sem törte meg az ágazat növekedési trendjét. Az uniós források, a magánberuházások, illetve a lakásépítések felpörgése a növekedés folytatódását ígéri az idén is, amit a rendelési mutatók alakulása is alátámaszt.
Novemberben az ipari termelés volumene 2,1%-kal elmaradt az előző havi szinttől. Így a szektor teljesítményének trendje meglehetősen laposnak néz ki, de a kilátásokat illetően továbbra is lehet bizakodni.
Novemberben a várakozásokat meghaladó mértékben, nyolc éve a legnagyobb ütemben nőtt a német ipari termelés, miközben a külkereskedelmi forgalom igen élénk - derül ki a ma megjelent adatokból.
2017. novemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 6,4%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az éves index csaknem két éve volt utoljára ennél magasabb. Az erős ősz végi számban a dinamikus béremelkedés mellett az 50 milliárd forintnyi kiutalt nyugdíjkorrekciós összeg is szerepet játszhatott.
Decemberben a várakozásokra rácáfolva csökkent az előző havi rekordhoz képest a müncheni ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe. Az előző havi 117,6 pontról decemberben 117,2 pontra csökkent a mutató, a piac az előző havival megegyező értéket várt.
Októberben az ipari termelés volumene 6%-kal haladta meg az előző havi szintet. Az ágazat óriási lendületben van: a kibocsátás hónapról hónapra meredeken emelkedik, elsősorban a felfutó uniós támogatásokból megvalósuló projektek eredményeképpen.
Októberben az előzetes adatok szerint az ipari termelés volumene 1,2%-kal haladta meg az előző havi szintet. Az adat alapján folytatódhat az erős konjunktúra a szektorban.
Donald Trumpot is túlszárnyalta.
Aláírták a megállapodást.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.