Az Európai Unió hivatalosan is megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával - jelentette be Hadja Lahbib, az Európai Unió Tanácsának június 30-ig tartó, féléves elnökségét betöltő Belgium külügyekért és általános ügyekért felelős miniszere kedden Luxembourgban.
Törökország magyarázatot követel a múlt hétvégi svájci békekonferencia szervezőitől, amiért állami szereplőként kezelték a konstantinápolyi ortodox egyház képviseletét és azt állították, hogy egyeztetés történt a török képviselet és az egyház delegációja közt.
Szívesen látna még egy békekonferenciát Ukrajna, szerintük lehetséges, hogy Oroszország is meghívást kapjon erre az eseményre – idézi Andrij Jermakot, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnökét a Bloomberg. Ukrajna eddig mereven elzárkózott attól, hogy Oroszországgal tárgyaljanak.
Az első féléves szezon sikeresen lezárult, de nincs megállás a Portfolio Csoport rendezvény divíziójánál: már tele a naptár az új rendezvényekkel: szeptembertől újult energiával indul az őszi konferenciaszezon! A Portfolio-tól megszokott módon rengeteg rendezvény várja az érdeklődőket, hagyományosan több iparágban és gazdasági területen is: fenntarthatóság, egészségügy, ingatlan, pénzügy-hitelpiac, követeléskezelés, energia, befektetés-bank-biztosítás és agrár fókusszal.
Kína lobbizik a fejlődő országoknál, hogy csatlakozzanak az Ukrajnára vonatkozó alternatív béketervéhez a hétvégi svájci békecsúcs előtt - közölte a Sky News.
A hét végén rendezik a svájci Bürgenstockban az ukrajnai háború rendezési lehetőségének következő csúcstalálkozóját. Néhány nappal az esemény előtt azonban kínos folyamat kezdett kirajzolódni, sorra mondják le a részvételt a kormányok.
A bankszektor digitális transzformációjával kiemelten foglalkozó Financial IT konferenciánkat már 12. alkalommal rendezzük meg 2024-ben, a rendezvényen a banki felsővezetők, IT-döntéshozók, a top tanácsadók, fintech guruk és startupperek, illetve a legfontosabb banki IT-beszállítók vitatták meg a legforróbb banki IT-trendeket. A nagy múltú konferencián nem csupán a technológiai újdonságokkal, hanem a banki digitalizáció üzleti aspektusaival is részletesen foglalkoztunk, azaz a banki IT-költésektől kezdve a hatékonyságnövelésen keresztül a mesterséges intelligenciáig minden forró témáról szó volt a nap folyamán. A rendezvényen elhangzó fontosabb üzenetekről ebben a cikkünkben számoltunk be.
Ha kulcsszavakban kell összefoglalnunk, 332 akadálymentesített, szuperkomfortos szoba, egy extravagáns étterem számos különleges, kaliforniai ihletésű fogással, egy skybar lenyűgöző kilátással, továbbá változatosan kihasználható konferencialétesítmények, korszerű fitneszterem, tágas magánparkoló és egyedi belsőépítészeti koncepciók jellemzik az ibis&TRIBE Budapest Stadium Hotelt, mely egyaránt lenyűgözi a helyben élőket és az utazókat.
A mesterséges intelligencia elterjedése csak felerősíti az üzleti környezetet is jól ismerő, specifikus tudással rendelkező technológiai szakemberek iránti keresletet a bankszektorban – értettek egyet Financial IT 2024 konferenciánk felsővezetői panelbeszélgetésének a résztvevői. A közönségszavazás alapján inkább finomhangolás, mint leépítés jöhet a pénzügyi szektorban az informatika területén. A felsővezetők megosztották véleményüket az IT-költésekkel, a rendszercserékkel és a kriptoeszközök banki bevezésével kapcsolatban is.
Az autópiaci trendek, a mobilitás és az élhető városok voltak a középpontban a Automotive Business in CEE Region konferencia késő délutáni előadásai és beszélgetései során. A legújabb trendek szerint egyáltalán nem biztos, hogy megéri egy városi lakosnak autót fenntartani, mikor az az idő nagy részében csak áll az utcán, költséget jelent, és közben foglalja a parkolóhelyet. Éppen ezért egyre többen használnak autómegosztási szolgáltatást a külföldi nagyvárosokban és Budapesten, ami a városi mobilitás jelentős átalakulását hozza magával. Az elektromos autózásban némi megtorpanás érezhető, vannak azonban tervek, amelyek az állami támogatásokhoz hasonlóan segíthetik az elektromos autózás terjedését.
A Portfolio Csoport rendezvény divíziója idén 20 éve van jelen a piacon és az utóbbi 10 évben már egyértelműen piacvezető pozícióban szervezi évi mintegy 60 rendezvényét, több mint 40 000 résztvevővel. Mi a siker titka 2024-ben? Mitől elég csak annyit mondani egy hazai vezetőnek egy megbeszélés végén, hogy találkozunk a következő Portfolio konferencián?
Több mint 400 érdeklődő részvételével rendezte meg a Portfolio kedden immár tizenhét éves múltra visszatekintő Hitelezés konferenciáját. A szakmai közönség mobiltelefonos szavazással fejtette ki véleményét a bankszektor és a hazai hitelpiac jelenlegi helyzetéről, illetve kilátásairól, e szavazás eredményeit foglaljuk most össze.
A hazai fogyasztási hitelezésről és az életre kelő buy now pay later piacról volt szó Hitelezés konferenciánk 3/A szekciójában.
Egy 100 ezer forintos banki követelésnél ha nincs megállapodás az adóssal közel duplájára, 184 ezer forintra növekszik a tartozás, például a közjegyzői, végrehajtói díjak, a késedelmi kamat miatt. A követeléskezelőknek nem érdeke a követelés befizetésének elnyújtása – hangsúlyozta Lencsés Tamás, az EOS Faktor ügyvezető igazgatója a Hitelezés 2024 konferenciánkon.
A bankrendszer kész a hitelezésre, a képessége és a készsége is megvan erre. Összességében pozitív a kép a vállalati hitelpiacon, a kiskereskedelem bővülése, az új autók eladásának növekedése, a jegybanki alapkamat csökkenése, a reálbérek növekedése be fog gyűrűzni a vállalati oldalon, a vállalati hitelkereslet nőni fog - fejtette ki Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese Hitelezés 2024 konferenciánkon.
Az a forrás, amit az EU Magyarország számára biztosít, az újra és újra kihelyezhető a gazdasági szereplők számára. A közeljövőben újabb program érkezik, ami nagy hírt vert az elmúlt hetekben - jelentette ki Sipos-Tompa Levente. Az MFB elnök-vezérigazgatója Hitelezés 2024 konferenciánkon tartott előadásában az uniós források hitelezésbe való átültetéséről, az Otthonteremtési Hitelprogramról és a KKV Technológia Plusz Hitelprogramról is beszélt.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Peszkov nem hagyta szó nélkül a fejleményeket.
Reagáltak a keresletcsökkenésre.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Mindent bevetnek az oroszok.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.