Csütörtökön 15 órakor átadták a forgalomnak a Maroskece és Aranyosgyéres közötti 16 kilométeres sztrádaszakaszt- a Maszol.ro portálról - adta hírül a Maszol.ro.
December 21-étől megnyílik a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti autópálya utolsó szakasza is – írja a maszol.ro.
Fákat tépett ki gyökerestől, tetőket rongált meg, villanyoszlopokat döntött ki a Nagyváradon végigsöprő vihar kedden. Bihar megye több városában és Kolozsváron is jelentős a kár.
Aláírta a kolozsvári metróvonal tervezési és kivitelezési szerződését a város önkormányzata a török Gülermak, a francia Alstom és a román Arcada cégek alkotta konzorcium képviselőivel csütörtökön, a kolozsvári városháza üvegtermében.
Tíz év kényszerszünet után hétfőn aláírták a szerződést a székelyföldi Csíkszereda terelőútjának tervezésére. A 16,9 kilométeres út része lesz a Csíki-medencét észak-dél irányban átszelő majdani gyorsforgalmi útnak, amely a tervek szerint becsatlakozik a Jászvásárt Marosvásárhellyel összekötő A8-as autópályába - írta a csíkszeredai önkormányzat.
Kolozsvár-Budapest és Bukarest-Budapest járat indítását hirdette meg a román AirConnect légitársaság.
Kolozsvár polgármesteri hivatala autós oltóközpontot nyitott hétfő délután a helyi Horia Demian Sportcsarnok parkolójában.
Akár egy óra alatt is megteheti majd a szupergyors vonat azt a 300 km-es távot, ami a Budapest-Kolozsvár vasútvonal magyar szakaszára esik – derül ki abból az uniós közbeszerzési kiírásból, ami a napokban rögzítette a tervezési feladatokat. Ez azt jelenti, hogy ha majd megvalósul a nagyívű fejlesztés, akkor a mostani 7,5 órás menetidő akár 2 órára csökkenhet, hiszen a román szakaszon is szintén 1 órás lehet a menetidő.
Romániában Kolozsvár lehet az első város, amely bevezeti a járművezető nélküli tömegközlekedési buszokat, a helyi önkormányzat egy kísérleti projektet indított ennek érdekében - jelentette be hétfőn Emil Boc, a település polgármestere.
Rövid közleményben jelentette be csütörtökön az Uber, hogy ma reggel elindult a szolgáltatása Kolozsváron. A tömör tájékoztatásba azért egy odaszúrást megengedett magának a cég a magyar kormány felé.
Ursula von der Leyen kétértelmű bejelentése után még maradtak nyitott kérdések.
A német kancellár határozottan elutasította a szenátor kritikáját.
Váratlan kijelentést tett az ukrán elnök.
Bízik Trump segítségében.
Több minden is hiányzik.
Az elmúlt időszakban sokat erősödött a magyar deviza.
Mit tervez Donald Trump és Elon Musk
A magyar tőkepiac dinamikus fejlődését is tükrözte az elmúlt év.