Drámai jóslat: Magyarországnak ideje felkészülni a modern emberiség legnagyobb katasztrófájára

Drámai jóslat: Magyarországnak ideje felkészülni a modern emberiség legnagyobb katasztrófájára

Molnár László meteorológus, a hosszú távú előrejelzések kutatója a 24.hu-nak adott nagyinterjút az AMOC tengeráramlat leállásáról, a már szemünk előtt zajló és felgyorsuló klímakatasztrófáról, az emberi civilizáció összeomlásáról. Molnár szerint geomérnöki eszközökkel egy ideig lehet javítani a helyzeten, de jobb, ha felkészülünk: az életünk drasztikusan meg fog változni a közeljövőben, a megelőzésre fordított energia már kárba vész. Korábbi kutatások a 22. századra valószínűsítették, azonban egy új számítás eredménye szerint pár évtizeden belül leállhat az AMOC, amelynek a mérsékelt égövi klímát köszönhetjük. Ha a leállás bekövetkezik, gyakorlatilag két évszakunk lesz, és míg nyáron nem lesz ritka a 40 fok feletti hőség, addig télen 30 fok alatti fagy is lehet Európában, ezért a folyók kiszáradására mellett modern ember által még nem látott pusztító árvizek jönnek majd. Molnár több gondolatot is megfogalmazott azzal kapcsolatban, hogyan kell felkészülnünk Magyarországon a mezőgazdaság jelenlegi formájának megszűnésére, illetve a folyók szélsőségessé válására.

Egyre fájdalmasabb lesz a globális felmelegedés - Ijesztő változásokra figyelmeztetnek a kutatók

Egyre fájdalmasabb lesz a globális felmelegedés - Ijesztő változásokra figyelmeztetnek a kutatók

Megszámolni sem lehet, hány hollywoodi filmrendező választotta sikeralkotása témájául a különböző természeti csapásokat, katasztrófákat. Bár ezek a filmek sok esetben köszönőviszonyban sincsenek azokkal a valós veszélyekkel, amelyek bolygónkat fenyegetik, az egyértelmű, hogy egyre több ökológiai kihívással kell szembenéznünk. Fontos megjegyezni, hogy a természeti kockázatok listája folyamatosan bővül, ebben a cikkben azonban a régóta ismert kihívásokkal, az azokkal összefüggő ijesztő várakozásokkal foglalkozunk.

Klímakatasztrófa: rosszabb a helyzet, mint gondoltuk

Klímakatasztrófa: rosszabb a helyzet, mint gondoltuk

Kínai tudósok nemrég kiszámolták, hogy ha a globális hőmérséklet 1,5-2 Celsius-fokkal emelkedik, akkor annak hatására felére csökken a vizes élőhelyek képessége az üvegházhatást okozó gázok megkötésére. A vizes élőhelyeknek nagy széntartalmuk miatt fontos szerepük van az éghajlatváltozás mérséklésében. Az azonban bizonytalan, hogy a globális felmelegedés közepette az egyes élőhelyek gázelnyelőként vagy éppen kibocsátóként működnek.

A 2022-es év egy újabb mérföldkő volt a klímapokol felé - Ezeket mind megéltük

A 2022-es év egy újabb mérföldkő volt a klímapokol felé - Ezeket mind megéltük

Emberéleteket követelő pakisztáni áradások, rekordmeleg Európában, rekordhideg Amerika egyes részein, rekordhavazás Japánban, szárazság Európában, élelmiszerválság Afrikában, vízhiány Magyarországon - csak, hogy néhány "tünetet" említsünk a 2022-es természeti katasztrófákból, éghajlati szélsőségekből. Az idő előrehaladtával egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy sikerül a globális felmelegedést elég alacsonyan tartanunk ahhoz, hogy ne legyenek gyakoribbak és még szélsőségesebbek a fenti listában szereplő katasztrófák. Egy 2022-es összefoglaló következik a legszokatlanabb időjárási jelenségekről.

Világméretű összeomlásra figyelmeztet Elon Musk

Világméretű összeomlásra figyelmeztet Elon Musk

A világ leggazdagabb emberének számító Tesla- és SpaxeX-vezér Elon Musk ismét az "alacsony születésszám" jelentette civilizációs veszélyre figyelmeztetett tweetjében. Musk hozzátette: szerinte a népességösszeomlás sokkal nagyobb kockázatot jelent, mint a globális felmelegedés.

Magyarországot is beperelték, példátlan méretű meghallgatás jön

Magyarországot is beperelték, példátlan méretű meghallgatás jön

33 országgal szemben indított, klímaválságról szóló pert vittek az Emberi Jogok Európai Bírósága elé portugál fiatalok közösségi finanszírozás segítségével. A fiatalok ügyét idén tárgyalják - számolt be az ügyről a HVG. Állításuk szerint a példátlan méretű meghallgatás fontos következményekkel járhat.

Kitüntette az ENSZ David Attenborough-t

Kitüntette az ENSZ David Attenborough-t

A híres brit természettudós, David Attenborough a Föld bajnoka címet kapta az ENSZ Környezetvédelmi Programjától - számolt be róla a BBC hírportálja.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjelent a friss banki rangsor: a te bankod hányadik a listán?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.