A tavaszinál kisebb, de még mindig látványos hatással van a fogyasztásra a koronavírus-járvány második hulláma. Többet költünk magánegészségügyre és a gyógyszertárakban is az éves átlag duplájával nőtt szeptemberben a bankkártya-forgalom, ugyanakkor étteremre vagy szórakozásra ismét kevesebbet fordítunk – derül ki az Erste Kártyaköltési Felmérésből.
A második negyedévi vártnál nagyobb gazdasági visszaesés, és a második hullám megjelenése miatt a korábbinál nagyobb, 4,7 százalékos GDP-visszaeséssel számolnak a Takarékbank makrogazdasági elemzői. Jövőre viszont jelentősebb, 7,2 százalékos bővülést jeleznek. A második hullám ugyanakkor lassíthatja a visszapattanást. Várakozásaik szerint az idén 3,5 százalékos lesz az infláció, csak átmenetileg nő a munkanélküliség, a reálbérek emelkedése pedig tartós marad.
A Prologis Research új jelentésében megvizsgálja, hogy a koronavírus-járvány miként gyorsította fel a kiskereskedelmi piac fejlődését, és hogy ez a trend milyen hatással lesz a logisztikai ingatlaniparra.
Augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,2, naptárhatástól megtisztítva 0,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest, jelentette a KSH. A koronavírus-járvány kirobbanása óta eddig egyszer, júliusban nőtt éves alapon a kiskereskedelem. A kiskereskedelem gyengélkedését az okozza, hogy a munkanélküliség magasabb szinten jár továbbra is, mint a válság előtt, százezrek dolgoznak részmunkaidőben, és habár a teljes munkaidős foglalkoztatottak keresete emelkedik, a bértömeg stagnál a gazdaságban. Mindemellett a visszafogott fogyasztásban szerepet játszanak az óvatossági megfontolások is.
A héten több más adat mellett megismerjük a szeptemberi infláció alakulását. Az MNB két héttel ezelőtti kamatemelését az árak emelkedésével indokolta hivatalosan, és ha most is kívül lesz a maginfláció a jegybank toleranciasávján, könnyen lehet, hogy a csütörtöki tenderen ismét megemeli az egyhetes betétek kamatát a jegybank.
Az elmúlt félév egyik legkomolyabb eredménye, hogy éveket ugrottunk előre az online világ szélesebb körben való elterjedésében és a digitalizációs fejlődésben. Olyanok vették igénybe az áruházak, márkaboltok online rendelési lehetőségeit, akik eddig sosem rendeltek élelmiszert, vagy ruhát házhoz, sosem vettek részt videós beszélgetésekben vagy konferenciákon. A biciklis és robogós futárok elözönlötték a várost az applikációkon keresztül megrendelt ebédeket fuvarozva, miközben voltak olyan hetek, sőt hónapok, amikor az eddig forgalmas plázák, tömegközlekedési csomópontok és éttermek pangtak az ürességtől, vagy konkrétan zárva voltak. De mi lesz ezután? Mi lesz az irodaházak melletti menzákkal és a kiskereskedelmi ingatlanokkal? Mit látnak a legnagyobb rendelési növekedést tapasztaló ételszállító cégek, a Bolt Food, a Wolt és a NetPincér? A pozitív tapasztalatok mellett, arra az érdekes kérdésre is választ kaptunk, hogy mit rendelnek és esznek most a magyarok.
Az amerikai kiskereskedő óriás a TDR Capital tulajdonosainak adja el 6,8 milliárd font értékben nagy-britanniai üzletláncát, az Asdát. Az új tulajdonosok 1 milliárd fontot terveznek a cégbe invesztálni.
2019-ben a Tesco volt mind értékesítési bevétel, mind profit alapján a legnagyobb kiskereskedelmi lánc Magyarországon, azonban az elmúlt években gyors terjeszkedést bemutató Lidl már lassan megközelíti a brit óriást. A hazai kiskereskedelmi cégek többségénél folytatódott tavaly a bevételek növekedése, sőt, jellemzően kétszámjegyű dinamikát mutattak, ez alól egyedül a Tesco képezett kivételt - derül ki az éves beszámolókból. Az idei év különösen érdekes lesz a szektorban az online értékesítések felfutása miatt, hiszen nagyon különböző stratégiát alkalmaztak az egyes vállalatok a járványban.
Az ősz beköszönte kimondottan jó hír a kiskereskedelmi szektor vállalatainak Amerikában, az ünnepi szezon során ugyanis jellemzően többet tudnak értékesíteni a cégek, mint az év egyéb időszakaiban. A nagyobb vállalatok számos új, ideiglenes munkalehetőséget kínálnak az előttünk álló hónapokban.
Részleges, elsősorban a vendéglátószektor működését érintő korlátozásokat jelentett be kedden Boris Johnson brit miniszterelnök az új típusú koronavírus ismét gyorsuló ütemű terjedésének megfékezése érdekében.
A beruházások életútjáról, a jövőben várható piaci intenzitásról, a hozamokról, az irodabérleti piacról, a kiskereskedelem lehetőségeiről beszélgetett a Property Market RELOADED konferencián Gedai Bori, ingatlanpiaci szakértő, Gereben Mátyás, a CPI Hungary országmenedzsere, Salamon Adorján MRICS, az ESTON International vezérigazgatója és Schrancz Mihály, a Property Market Kft. ügyvezető igazgatója.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Tesco kötelezettségvállalását, mely alapján fejleszti, valamint a teljes országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait - közölte a Versenyhivatal.
A Walmart a koronavírus-járvány egyik nyertesének is mondható, a vállalat nem csak hogy rezisztensen viselte az elmúlt hónapokat, de bevételei az első és a második negyedévben is átlag felett nőttek, az e-kereskedelmi bevételek felrobbantak, ezt pedig a befektetők is értékelik, a cég részvényárfolyama idén már 15 százalékot emelkedett, az elemzők optimisták a cég részvényeire. Megnéztük, mi a sztori a világ legnagyobb bevételű vállalatában.
A svéd divatcég mai közleménye alapján az előzetesen vártnál is jobb eredményekre számít a koronavírus-járvány ellenére is. Az előzetes adatok azt mutatják, hogy harmadik pénzügyi negyedévük során 2 milliárd svéd korona adózás előtt eredményt érhetnek el.
Lengyelország legnagyobb e-kereskedelmi platformját üzemelteti az Allegro, amely most tőzsdei bevezetést tervez. Azt láttuk a világ más részein, akár az Amazon példáját véve, hogy a kiskereskedelmi cégek forgalma valósággal felrobbant a koronavírus járvány alatt, amely igaz a legyel cégre is. A társaság részvényeit a varsói tőzsdére vezethetik be, a tranzakció az elmúlt évek egyik legnagyobb IPO-ja lesz Lengyelországban és ezzel a régióban.
2020. júliusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 0,4%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. A friss adat azt mutatja, hogy folytatódott a koronavírus járvány során visszaesett forgalom korrekciója, de a korábbi trendre való visszatérés még távolniak tűnik.
A magyarországi határzárról szóló rendelet a kivételekkel igyekszik mérsékelni a gazdasági károkat, de az intézkedésnek így is jelentős gazdasági költsége lesz, amely a nemzetgazdasági károk mellett sokkal inkább mikroszinten okoz majd problémát.
Csökkent a német kiskereskedelmi eladások volumene júliusban az előző hónaphoz képest. Az elemzők emelkedést vártak, amely egyben hajtóerőt adhatott volna a gyors gazdasági kilábaláshoz.
A héten ismét fontos adatok látnak napvilágot, amelyből pontosabb képet kaphatunk arról, hogy hol tartunk a kilábalásban. Itthon kereseti, ipari, kiskereskedelmi statisztikák is érkeznek, valamint az augusztusi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexet is közzéteszik. Az ipar termelés júliusi alakulásából látni fogjuk, hogy a kilábalás üteme kitartott, vagy lassult-e a harmadik negyedév első hónapjában, a beruházások második negyedéves alakulása pedig a válság tartós hatásairól adhat információt.