Az olyan digitális eszközök, mint a mesterséges intelligencia, a cégek és a jogi világ számára is új lehetőségeket, illetve kihívásokat hoznak. A jogászoknak már nem csupán azt kell biztosítaniuk, hogy a cégek megfeleljenek az egyre bonyolultabb és szigorúbb jogi előírásoknak, hanem gondoskodniuk kell arról is, hogy az adott cég a megfelelő technológiát a megfelelő módon alkalmazza. A Digital Compliance 2025 konferencián ezeknek a változásoknak a meglévő vállalati folyamatokba történő integrálásával foglalkozunk, emellett arra is rávilágítunk, hogy a jogi compliance – azaz a jogi szabályozásnak való megfelelés – miért több, mint kötelező adminisztráció, hogyan válhat üzleti stratégiává. Szólláth Edinát és Vági Renátót, a Wolters Kluwer Hungary jogászait arról kérdeztük, hogyan kezelhetők egységesen a technológiai újítások és a jogi előírásoknak való megfelelés, valamint az AI és a digitális compliance eszközök hogyan segíthetnek a folyamatok egyszerűsítésében.
A Bank of England Pénzügyi Politikai Bizottsága figyelmeztet, hogy a fejlett mesterséges intelligencia alapú elemzések pénzügyi stabilitási kockázatokat rejthetnek, miközben a piaci szereplők világszerte milliárdokat fektetnek AI-fejlesztésekbe - számolt be a Finextra.
A weboldalak mára kulcsfontosságú szerepet játszanak az információkeresésben és a szolgáltatások elérésében, így a vállalkozások számára is egyre fontosabbá válik a folyamatos online jelenlét, a gyors oldalbetöltés és a megbízható adatvédelem. Az iparági trendek és szolgáltatói eredmények alapján hazánkban is egyre nagyobb a kereslet a professzionális hoszting megoldások iránt, különösen a nagy látogatottságú weboldalak és az érzékeny adatokat kezelő szektorok körében.
Váratlanul eltávolították pozíciójából Timothy D. Haugh tábornokot, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a kiberparancsnokság vezetőjét. A hírt megerősítették és elítélték a Kongresszus hírszerzési bizottságainak vezető demokrata politikusai - számol be a New York Times.
A német Der Spiegel újságírói a hétfőn lelepleződött Signal-csevegésben részt vevő egyes amerikai vezetők érzékeny adatait megtalálták az interneten.
Az euróövezet bankjainak jó az ellenállóképessége, de fel kell készülniük a geopolitikai sokkokra és a makropénzügyi fenyegetésekre - mondta Claudia Buch (címlapképünkön), az Európai Központi Bank felügyeleti vezetője csütörtökön.
A kínai gyártású, szoftveralapú elektromos járművek terjedése komoly nemzetbiztonsági kockázatokat vet fel Európában – figyelmeztet egy új jelentés. Miközben az EU a dekarbonizációra törekszik, egyre sürgetőbbé válik a járművek kémkedési potenciáljának vizsgálata és a szabályozási lépések megtétele. A magyarországi gyárak miatt is figyelmeztetést adott ki a China Strategic Risk Institute (CSRI).
Lengyelország bejelentette, hogy az Európai Unió járvány utáni helyreállítási alapjából származó részesedéséből 30 milliárd zlotyt (7,2 milliárd eurót) kíván átcsoportosítani védelmi és biztonsági kiadásokra. Ez az első ilyen kezdeményezés az EU tagállamok között - tudósított a Notes from Poland.
Az Európai Bizottság szerdán bemutatandó új stratégiája szerint minden uniós polgárnak legalább három napra elegendő élelmiszer- és vízkészletet kellene otthon tartania. A tervezet szerint háborús konfliktusok, járványok, kibertámadások és természeti katasztrófák miatt a válságok első 72 órája kritikus jelentőségű.
Az MNB-hez beszállítói bejelentések érkeztek, miszerint – a tavaly őszi támadáshoz hasonlóan – nyitott számlákkal kapcsolatos adatkérést küldtek ismeretlen személyek az MNB nevében hamisan eljárva - közölte az MNB a honlapján.
Izgalmas kihívások és lehetőségek várnak a vállalkozásokra a digitális térben való jogi megfelelés terén! Ne maradjon le a 2025. május 6-án, a Radisson Blu Béke Hotelben megrendezésre kerülő Digital Compliance konferenciáról, ahol a legaktuálisabb témák és neves szakértők várják Önt. Tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját itt!
Az uniós és brit külügyminiszterek közös levélben fogalmazták meg, hogy ha védelemről van szó, a kontinensnek egységes erőt kell felmutatnia, és vállalnia kell azt a felelősséget, amelyet eddig az Egyesült Államok viselt helyette.
A Google anyavállalata, az Alphabet több mint 30 milliárd dolláros ajánlattal készül felvásárolni az izraeli Wiz kiberbiztonsági vállalatot, ami a cég eddigi legnagyobb akvizíciója lehet.
Miközben az USA gyanútlanul elkezdte leépíteni kibervédelmi képességeit, addig Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelme egyre inkább az Ukrajna mellett továbbra is kitartó Európai Unióra fordul. Minden jel arra utal, hogy Oroszország napokon belül ide irányíthatja beavatkozási képességeinek lesújtó részét, amit már messze nem csak az online térben fog megérezni a lakosság.
A Lookout kiberbiztonsági vállalat szerdai jelentése szerint észak-koreai kormányzathoz köthető hackereknek sikerült egy kémszoftvert csempészniük a minden Android alapú okostelefonon elérhető Google Play Áruházba. A vállalat információi alapján a Techrunch arról számolt be, hogy a kártékony programot több mint tízszer töltötték le a Play Áruházból, mielőtt azt eltávolították volna a kínálatból, így több felhasználó készülékét is megfertőzhették vele.
A Leonardo olasz védelmi vállalat jelentős bevételnövekedést prognosztizál: 2029-re akár 30 milliárd euróra is nőhet a jelenlegi 17,8 milliárd eurós bevételük. A növekedést új közös vállalkozások, organikus fejlődés és az európai védelmi kiadások jelentős emelkedése támogatja - számolt be a Defense News.
A petrolkémiai üzemben akadt gond.
Súlyos fenyegetéssel néznek szembe.
Mekkora a bizalmi válság?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.