Izrael tegnap inváziót indított Rafah ellen, pár órával azután, hogy a Hamász bejelentette: elfogadják a zsidó állam tűzszüneti ajánlatát. Az Axios azt írja: a tárgyalások lényegében Amerika beavatkozása miatt borultak, a palesztin szervezet egy olyan tűzszüneti alkut fogadott el, amiről Izrael nem is tudott.
A vállalkozások száma 2022 óta nagyjából százezerrel 724 ezerre nőtt a Számlázz.hu-nál, azonban a katások a korábbinál jóval kisebb mértékben képviseltetik magukat. Míg 2022-ben 261 ezer vállalkozó mondta magát katásnak, jelen pillanatban 40 ezren vannak azok, akikről biztosan lehet tudni, hogy ezt az adónemet választották. A többi ügyfél sem tűnt el, csak jellemzően más adónemet választott. Lassan, de növekedik az új katások köre is: az utóbbi egy évben (2023 február és 2024 februárja között) ötezerrel ismét nőtt a számuk - közölte a fintech társaság.
A mentők országszerte 3103 esetet láttak el szilveszterkor, - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője hétfőn. Emellett 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 143 eset igényelt tűzoltói beavatkozást. Tűz miatt 70 alkalommal, 73 esetben pedig balesethez hívták a tűzoltókat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője hétfőn
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
Gyakorlatilag megszűnt 2023-ban a toborzás a független pénzügyi közvetítői piacon: évek óta komoly kihívás az elöregedés, a fiatalok hiánya, ám igazán látványos ütést a 2022. szeptembere óta hatályos kata-módosítás - miszerint katás adózó csak magánszemélynek állíthat már ki számlát - vitt be a szakmának, ahol így még nehezebbé vált pályakezdőként elindulni - világít rá a Grantis független pénzügyi tanácsadó elemzése.
A magyar szülők közel kétharmada küldi gyermekét valamilyen különórára, mint például sport, nyelvtanulás vagy programozás. Azonban a magántanárok óradíjai jelentősen emelkedtek az elmúlt időszakban, nem ritka a 12 ezer forintos összeg sem - derült ki a Pénzcentrum augusztusi felméréséből.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nyilvánosan keményen megrótta országa miniszterelnökét Kim Tok Hunt és más magas rangú tisztségviselőket az ország nyugati partvidékén fekvő mezőgazdasági területeket sújtó áradásokra adott "felelőtlen" válaszuk miatt - jelentette az észak-koreai állami média kedden.
Összesen csaknem 35 millió forint adóhiányt, késedelmi pótlékot és bírságot kellett befizetnie egy festő és mázoló egyéni vállalkozónak, aki trükközni próbált a kata szabályokkal - közölte hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Átadták pénteken a felújított Lánchidat, amely ezzel a gyalogosok előtt is megnyílt.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség elnöke, Rafael Grossi korábban azt nyilatkozta, hogy a hajnali órákban bekövetkezett gátszakadás következtében ugyan esni kezdett a zaporizzsjai atomerőművet hűtővízzel ellátó kahovkai víztározó vízszintje, a helyzet pillanatnyilag nem fenyeget katasztrófával, többek között azért, mert az atomerőmű saját víztározója el van szeparálva a kahovkai víztározótól, és lényegében tele van. Egy nukleáris kutatással foglalkozó szervezet elnökének nyilatkozata azonban beárnyékolja az optimista helyzetértékelést: Paul Dorfman szerint a következmények "ijesztőek" lehetnek Európa legnagyobb erőművében - írja a Sky News.
Danyil Martinov csecsen parancsnok vezeti Oroszország Törökországba küldött mentőcsapatát, egy olyan ember, akit Ukrajna háborús bűncselekmények elkövetése miatt kerestet – írja a CNN.
Eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak, hamarosan pedig bővül a mentésben résztvevő magyar kontingens Törökországban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
Tavaly nagy port kavart a KATA-törvény módosítása, melynek következtében számos vállalkozónak kellett alternatív megoldást találnia. Egészen eddig nem voltak hivatalos adatok arról, hogy a változás következtében hogyan reagáltak a vállalkozók, most azonban a NAV részleteket árult el a döntés következményeiről - írja a 24.hu.
Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke szerint elkerülhetetlen a közös költségek drasztikus emelése, derült ki a Népszava cikkéből. A szakember szerint az elszálló infláció, az energiaválság, és a KATA eltörlése is szerepet játszott a jelenlegi helyzet kialakulásában.
Van olyan nyelvvizsgaközpont, ahol a tavaly árakhoz képest most tízezer forinttal kerül többe egy középszintű nyelvvizsga – írja az Eduline. A lap szerint a drágulás hátterében a kata megszűnése, az újabb nyelvvizsga-amnesztia és az elszálló energiaárak állnak.
Balesetet szenvedett egy amerikai F-35B típusú vadászbombázó a texasi JRB Fort Worth légibázison. A pilóta katapultálni tudott, de állapota nem ismert.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?