Az afgán elnök megfutamodása utáni helyzetről, a hatalmi szervek széteséséről és a Kabulban zajló de facto hatalomváltásról folytatott eszmecserét hétfőn az orosz és az amerikai külügyminiszter.
Kína "baráti kapcsolatra" törekszik az Afganisztánt uraló, iszlamista tálibokkal - jelentette ki hétfőn Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő. Közben a tálibok őröket állítottak az orosz nagykövetség köré, hogy "egy haja szála se görbüljön" az orosz diplomatáknak.
Egy nap alatt elesett Kabul. A tálibok elfoglalták az elnöki palotát és győzelmet deklaráltak. Az iszlamista felkelőknél jobban felszerelt, kiképzett és nagyobb létszámú afgán kormányerők különös ellenállás nélkül letették a fegyvert. Az Egyesült Államok és más nyugati országok jelenleg a kabuli repteret bázisként használva próbálják evakuálni nagykövetségi dolgozóikat. A reptér körül teljes a káosz: ezrével próbálnak menekülni az országból az afgánok, a szélsőséges iszlamista rezsim pedig még sok tízezer, ha nem százezer ember életét veszélyezteti. A tálibok azt ígérték, békés és humánus rezsimet építenek majd Afganisztánban, de ez aligha valósul majd meg és ennek már most láthatók a jelei. Közben rengeteg amerikai fegyvert kaparintottak meg, melynek egy része nemzetközi terrorszevezetek kezébe kerülhet és az afganisztáni dzsihád győzelme más iszlamista szélsőségeseket is felbátoríthat.
Miután az afgán elnök vasárnap elmenekült kabuli palotájából, átvették az előrenyomuló tálib fegyveresek a palota felett az irányítást és fogadkozásuk szerint rövidesen kikiáltják az Afganisztáni Iszlám Emirátust a jelenlegi köztársasági államforma helyett. Ezzel párhuzamosan számos nyugati ország jelezte, hogy katonai gépeket küld az országban ragadt állampolgárai kimenekítésért, ugyanis a NATO bejelentette, hogy a polgári légiközlekedést megszüntették Kabulban és csak katonai gépek közlekedhetnek. A NATO biztonsági tanácsa hétfő reggelre rendkívüli tanácskozást hívott össze, a brit miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy a tálib hatalomátvételt nem akarja elismerni és elvárja a szövetségesektől, hogy senki ne ismerje el bilaterális alapon a tálib kormányt, a tálibok viszont hallani sem akarnak átmeneti kormányról. Vasárnap este több nagy robbanás is történt az afgán fővárosban.
Miután az afgán elnök vasárnap elmenekült az országból, a tálib felkelők behatoltak az elnöki palotába Kabulban, és elfoglalták az épületet - közölték tálib parancsnokok vasárnap a Reuters hírügynökséggel.
Joe Biden elnök tavasszal bejelentette: a NATO katonák elhagyják Afganisztánt, ezentúl az afgán kormány és haderő kezében van az ország további sorsa. A radikális iszlamista tálib lázadók elsöprő offenzívába kezdtek: pár hét alatt szinte a teljes vidéket és a nagyvárosok több mint felét az uralmuk alá hajtották. Az afgán hadsereg papíron nagyobb, jobban kiképzett, jobban felszerelt volt, ráadásul még légi támogatást is kaptak az Egyesült Államoktól, mégis úgy tűnik az eddigiek alapján, hogy képtelenek érdemi ellenállást támasztani a kvázi irreguláris milíciaként funkcionáló tálibok ellen. Annak, hogy ilyen gyorsan összeroppant az afgán haderő, számos oka van, megpróbáltuk összeszedni a lényegesebbeket.
Az Egyesült Államok csütörtökön kabuli nagykövetségén keresztül felszólította Afganisztánban tartózkodó állampolgárait, hogy azonnal hagyják el az országot a kormányellenes tálib felkelők gyors előrenyomulása miatt.
A kormányellenes afganisztáni tálibok elfoglalták a Kabultól 150 kilométerre délnyugatra fekvő Gazni városát csütörtökön: ez már a tizedik tartományi székhely, amely a radikálisok kezére került egy hét alatt - mondta el a tartományi tanácsot vezető Naszír Ahmad Fakiri.
30 napon körülzárhatják a tálibok Kabult, Afganisztán fővárosát és 90 napon belül el is foglalhatják azt – mondták el amerikai katonai és hírszerzési vezetők a Reutersnek.
Az afgán kormánycsapatok negyven tálib fegyveressel végeztek, köztük a szélsőségesek egyik jelentős parancsnokával a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - közölte a hadsereg pénteken az MTI tájékoztatása alapján.
Rakéták csapódtak be a kabuli elnöki palota közelében Afganisztánban a muszlim Íd al-Adhá ünnep alkalmából tartott ima közben. Az egyelőre nem világos, hogy ki áll a támadások mögött – írja a Reuters.
Kína készül betölteni a hatalmi vákuumot Afganisztánban az ott állomásozó nemzetközi erők kivonását követően, Kabul hamarosan csatlakozhat az "Egy övezet, egy út" (BRI, más néven: Új Selyemút) nevű kínai gazdasági és infrastruktúra-fejlesztési programhoz - jelentette a The Daily Beast című amerikai portál.
Csaknem húsz év után az amerikai hadsereg katonái kivonultak az afganisztáni Bagram légi támaszpontról, amely az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és a tálibok ellen indított háború egyik központja volt - jelentették be amerikai tisztségviselők pénteken.
Az afgán biztonsági erők megölték azt a két fegyverest, akik szerda este megtámadták a kabuli Amerikai Egyetemet - közölte a rendőrség. A csütörtök reggeli híradások szerint ezzel véget ért a 12 ember halálával és sokak sebesülésével járó terrorcselekmény.
Fegyverropogás és robbanás hangja hallatszott az afgán fővárosban, Kabulban az Amerikai Egyetemen, írja a BBC a rendőrségre hivatkozva. A helyszín felett füst száll. A kabuli kórház vezetője, Mohammed Szalím Raszúli közlése szerint a támadásban legalább egy diák meghalt, 14-en pedig megsebesültek.