A demokraták elvesztették a muszlim és arab-amerikai szavazókat
- nyilatkozta a 2016 után 2024-ben is induló Jill Stein zöldpárti elnökjelölt a michigani Dearborn városában tartott gyűlése után, amelyen körülbelül 100 ember vett részt. A Detroit agglomerációjában lévő Dearborn arányait tekintve a legnagyobb arab-amerikai és muszlim lakossággal rendelkező település az Egyesült Államokban.
Stein állandó gázai tűzszünettel és az izraeli fegyverszállítások azonnali leállításával kampányol.
A Biden-kormányzat több amerikai szövetségessel 21 napos tűzszünetet sürgetett az izraeli-libanoni határon, és egy gázai fegyvernyugvást is támogat, a felek közötti megállapodásra azonban nem került még sor.
Az Amerikai Iszlám Kapcsolatok Tanácsának augusztusi felmérése szerint a billegő államok között számon tartott Michiganben a muszlim választók 40 százaléka támogatja Steint, és az arizonai és wisconsini muszlimok körében is megelőzte a demokrata Kamala Harrist és a republikánus Donald Trumpot.
Arra a kérdésre, hogy vajon épp Trump győzelméhez járulhat-e hozzá a demokratáktól esetlegesen elszipkázott voksokkal, Stein azt mondta, egy újabb Trump-elnökség "szörnyű" lenne, de ugyanez elmondható egy további négy évig tartó demokrata uralomról is.
Ezért azt mondjuk, hogy nincs kisebbik rossz ebben a versenyben
- állította a zöldpárti elnökjelölt, aki a RealClearPolling összesítése szerint
országosan a szavazatok 1,2%-ra számíthat jelenleg.
Harris múlt pénteken a michigani Flintben arab-amerikai és muszlim vezetőkkel találkozott. Farah Khan, az "Abandon Harris" névre hallgató, demokratákat bojkottáló kampány társelnöke azt mondta, Harris megbüntetése a céljuk.
Lehet, hogy nem vagyunk [elég] nagy számban ahhoz, hogy valakit hivatalba juttassunk, de ahhoz mindenképpen elegen vagyunk, hogy eltávolítsunk valakit a hivatalából
- tette hozzá.
Az arab-amerikaikra egyébként Trump is lecsapna:
a republikánus elnökjelölt kampánya a hétvégén szintén Detroit vonzáskörzetében, Hamtrackben nyitott irodát, melynek jemeni gyökerekkel rendelkező polgármestere, Amer Ghalib beállt Trump mögé.
Stein szerint Harris egyes szakszervezeti dolgozók, a feketék és a latinok körében is vesztett támogatottságából, akik közül sokan eltávolodtak a Demokrata Párttól.
Nem mintha a republikánusok jót tennének a dolgozó embereknek, de mivel a demokraták ígéreteket tesznek, aztán elárulják azokat, úgy tűnik, hogy a hagyományos bázisuk megbünteti őket
- fejezte ki véleményét Stein. A republikánusok elsősorban diploma nélküli színesbőrű szavazók közötti vélt térhódítását a közvélemény-kutatások is alátámasztják.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images