k&h

Pörög az MNB hitelprogramja

A K&H bank 10 milliárd forintnyi hitelt folyósított az MNB Növekedési Hitelporgramjának keretein belül, valamint további 20 milliárd forintnyi hitel a folyósítás előtti stádiumban van - írja a bank közleményében. A K&H hasította ki a legnagyobb szeletet az NHP által biztosított keretösszegből.

Ennyit buktak a magyar biztosítók az árvíz miatt

Több mint kétezer kárbejelentést kaptak és egymilliárd forintot meghaladó káruk keletkezett a magyar biztosítóknak a júniusi dunai árvíz miatt. A természeti jelenség méretét tekintve mindkét adat kezelhető nagyságúnak számít. Az Aegon, a Generali és a Groupama után újabb biztosítók osztották meg a Portfolio.hu-val számaikat.

A K&H Biztosító mobilappja már iOS-on is elérhető

Idén már iOS rendszerre is elérhető a K&H ingyenes biztosítási mobil alkalmazása, amellyel azonnali indulással is köthető utasbiztosítás. Az alkalmazás nem csak a K&H ügyfelei számára elérhető: iránytű és valutaváltó funkcióval is rendelkezik, valamint segítségével külképviseleti elérhetőségeket és utazási információk is elérhetőek - olvasható a K&H közleményében.

K&H: nagy az érdeklődés Matolcsy programja iránt

Az intenzív tájékoztatásnak köszönhetőn egyre több helyről kapnak információt a vállalatok a Növekedési Hitelprogram részleteiről, így az érdeklődés is fokozódik. Elsősorban az I. pillér, azon belül is főként a forint beruházási hitelkiváltás, a forgóeszköz és gépbeszerzés finanszírozása iránt tapasztalnak nagyobb igényt a K&H-nál, míg a devizaalapú kölcsön kiváltására fordítható II. pillér iránt egyelőre kisebb az igény - tájékoztatott Huszár Róbert, a K&H Vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletág vezetője.

K&H: 3 milliárd lett a profit, 95 milliárd jön az MNB-től

3,2 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta a K&H az első negyedévet, szemben az egy évvel korábbi 0,4 milliárd forinttal. A profit növekedése az alacsonyabb hitelkockázati céltartalékoknak és a folyamatosan szigorú költséggazdálkodásnak köszönhető. A nem teljesítő hitelek aránya kis mértékben 12,0%-ról 11,9%-ra csökkent egyetlen negyedév alatt. A bank a Növekedési Hitel Programban mintegy 95 milliárd forintot kapott az MNB-től. Az árfolyamgátra a jogosult állomány 43%-a nyújtott be kérelmet a banknál május elejéig.

Még mindig túl nagy a bizonytalanság a bankszektorban (Interjú)

Az MNB új hitelprogramja nem ad lehetőséget arra, hogy számottevő új hitelkeresletet elégíthessenek ki a bankok. A gazdasági növekedéshez új beruházási hitelekre lenne szükség, amihez az MNB hitelprogramja túl rövid - véli Hendrik Scheerlinck, a K&H Bank vezérigazgatója, hozzátéve: a bank így is aktív résztvevője szeretne lenni a programnak. A banknál az adóssegítő programoknak köszönhetően már megkezdődött a nem teljesítő lakossági hitelek arányának csökkenése, de hatékonyabb lenne a kezelésük, ha a tartozáselengedést nem adóztatná meg az állam.

K&H: történelmi pillanat a megtakarítási piacon

A világgazdaság a kilábalás útjára lépett, az utóbbi időben igaz a gazdasági adatok kevésbé voltak fényesek, a részvénypiacok emelkedése viszont azt jelzi, hogy a befektetők hisznek a jegybankoknak. Az értékeltséget illetően a K&H Alapkezelőnél úgy vélekednek, hogy rövid távon érdemes lehet a beszállással kivárni, lesznek még jobb beszállási szintek is, viszont hosszabb távon gondolkozva megéri részvényeket venni. A magyar piacra kitérve a mai sajtóeseményen azt mondták el, hogy itthon stagnálás vagy enyhe mínusz lehet a GDP alakulását illetően 2013-ban, a jegybanki kamatcsökkentés néhány hónapon belül 4%-on állhat meg. A kamatcsökkentési periódus a befektetési alapok piacán komoly állománynövekedést idézett elő, a K&H esetében a védett/vegyes alapok iránt volt a legnagyobb a kereslet, amely a felmérések szerint a jövőben is népszerű lesz a bank ügyfelei körében.

Kivonult az orosz bankpiacról a K&H anyabankja

A KBC Csoport bejelentette, hogy orosz banki érdekeltségének 2012. december 24-én bejelentett eladása lezárult. Az Absolut Bank így a második legnagyobb nem állami orosz nyugdíjalapot kezelő cégcsoporthoz került, a KBC pedig kivonult az orosz bankpiacról.

Pozitív meglepetést okoztak a KBC számai

Az elemzők által várt 324 millió eurós nyereséget jelentősen felülmúlva, 359 millió eurós profitról adott számot az első negyedévben a KBC csoport. A bank a tőkehelyzetén is erősíteni tudott, a Tier 1 tőkemutatója az előző negyedévi 14,6 százalékról 15,7 százalékra nőtt. A KBC az alappiacain teljesített kiemelkedően, amellyel ellensúlyozni tudta a leánybankjainak veszteségeit - írja a Reuters.

Két magyar bankot venne az OTP - Kik ők?

Két magyarországi bank felvásárlását is tervezi az OTP. A lehetséges célpontok köre széles: a nagybankok között például több olyan is van, amelynek tulajdonosa számára Magyarország "rémálom" - ahogy a CIB anyabankjának vezérigazgatója nevezte nemrég hazánkat. Akad is egy közöttük, nevezetesen az MKB, amelyet négy éven belül "nyíltan" eladásra szán a tulajdonosa. A Portfolio.hu úgy értesült, az OTP első hazai célpontja mégsem egy "nagyvad", hanem egy kisebb hitelintézet lesz. Mindesetre ezzel is demonstrálhatja a társaság, hogy támogatja a magyar tulajdon részarányának növelésére vonatkozó kormányzati szándékot hazai piacán, és ha úgy adódik, később sem hagyja, hogy ezt a munkát teljes egészében az állam végezze el. Cikkünkben azt latolgatjuk, ki lehet az OTP kiszemeltje.

Üzlet határok nélkül - Robbanásszerűen terjed az online fizetés

Az elektronikus kereskedelem egyre nagyobb teret hódít, az utánvétes fizetés azonban már "kőkorszakinak" számít, ráadásul számos kockázattal is jár. Az egyszerű és kényelmes online kártyás fizetés létrejöttéhez azonban számos szereplő összehangolt tevékenységére van szükség. Kik és hogyan biztosítják a vásárlóknak ezt a fizetési módot?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.