járvány

Április óta nem látott esés az olajpiacon

Április óta nem látott esés az olajpiacon

Több mint 7 százalék mínuszban áll az olaj ára, az április óta nem látott zuhanás most elsősorban a globális konjunktúra alakulásával kapcsolatos félelmeknek tudható be.

Régiós konszolidátor lehet az OTP

Régiós konszolidátor lehet az OTP

A pandémiás helyzet hatására még fokozottabban, jelenleg is folyamatosan vizsgálja az akvizíciós lehetőségeket a CEE régióban. A bank kiemelkedően stabil tőke- és likviditási helyzete lehetővé teszi, hogy az OTP lehetséges vásárlóként, régiós szinten konszolidátorként lépjen fel, nyilatkozta az OTP a Reutersnek.

Milliók állását menti meg a német csodaprogram, de még így is nagy a baj a világon

Milliók állását menti meg a német csodaprogram, de még így is nagy a baj a világon

Jelentősen nő idén a munkanélküliség világszerte a gazdaság visszaesésével párhuzamosan. Az OECD olyan nagy recesszióra számít, amekkorát békeidőben az elmúlt 100 évben nem láthattunk, a gazdaság pedig csak fokozatosan áll talpra, így a munkanélküliség is velünk marad egy ideig. Az OECD megállapította, hogy azok az országok járnak jobban, ahol a kormány segít megóvni a munkahelyeket, és habár Magyarország is megalkotta a saját bértámogatási programját, minket nem sorolt ebbe a körbe a szervezet.

WHO: gyorsuló ütemben söpör majd végig a koronavírus egy komplett kontinensen

WHO: gyorsuló ütemben söpör majd végig a koronavírus egy komplett kontinensen

Afrikában a vakcina kifejlesztéséig vélhetően folyamatosan, gyorsuló ütemben emelkedni fog a koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai regionális igazgatója csütörtökön genfi sajtótájékoztatóján, Dél-Afrikát, Kamerunt és Algériát emelve ki a járvány gócaiként a kontinensen.

Még csak az elején vagyunk a koronavírus-válságnak, de jól látszik, mi kell a cégeknek

Még csak az elején vagyunk a koronavírus-válságnak, de jól látszik, mi kell a cégeknek

Elsősorban nem kedvező kamatozásra, a kamatkockázatok fedezésére vagy hosszú távú beruházásösztönzésre, hanem az átmeneti időszak átvészelésére, a likviditás rövidtávú javítására van szükségük a magyar vállalatoknak, és ezt biztosítják az elindított állami programok – mondja a Portfolio-nak adott interjújában Toldi Balázs, a Citi Magyarország kereskedelmi banki üzletágvezetője. A hitelpiac idei teljesítményét alapjaiban határozza meg, lesz-e második hulláma a koronavírusnak.

A tisztifőorvos szerint 3 millió életet mentettek meg a korlátozások Európában

A tisztifőorvos szerint 3 millió életet mentettek meg a korlátozások Európában

Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília elmondta, hogy az Európában bevezetett korlátozások a modellek szerint 3 millió ember életét mentették meg. Elmondta, hogy járványügyi szempontból a koronavírus-járvány nem ért még véget, ezért folyamatos éberségre van szükség. Bejelentették, hogy az idősek klubjai kinyithatnak, de szó volt az italautomaták és a könyvtárak helyes használatáról is.

Varga Mihály: 4400 milliárd felett a szuperállampapír

Varga Mihály: 4400 milliárd felett a szuperállampapír

Egy évvel indulását követően a háztartások teljes állampapír-megtakarításaiknak már több mint felét tartják a Magyar Állampapír Pluszban – jelentette be Varga Mihály a MÁP+ kibocsájtásának első évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón. A pénzügyminiszter kiemelte: a koronavírus megjelenésével volt ugyan némi megtorpanás az értékesítésben, a Magyar Állampapír Plusz szaldója azonban továbbra is pozitív, az értékesített állomány meghaladja a 4400 milliárd forintot - derül ki a Pénzügyminisztérium sajtóközleményéből.

60 millió európai munkahelyet veszélyeztet a koronavírus

60 millió európai munkahelyet veszélyeztet a koronavírus

Súlyosan érintette az Európai Unió gazdaságát a koronavírus-járvány az Intrum reprezentatív, fogyasztói fizetési jelentése alapján és a válaszadók többsége nem is számít idén javulásra. A magyarok pénzügyi jóléte a felmérés alapján az európai átlagnál nagyobb mértékben csökkent, ennek ellenére az optimistábbak között vagyunk.

Koronavírus: megérkeztek a csütörtök reggeli magyar adatok

Koronavírus: megérkeztek a csütörtök reggeli magyar adatok

Mindössze 12 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4039 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg. Ezzel 553 főre emelkedett az elhunytak száma, 2391-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1095 fő. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 321 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 19-en vannak lélegeztetőgépen.

Mit hozott a gazdáknak a koronavírus?

Mit hozott a gazdáknak a koronavírus?

A koronavírus járvány kitörésével a helyi élelmiszer szektorban nagyon összetett helyzet alakult ki. Az évek óta erősödő helyi élelmiszer rendszerek, a gazdák által kínált termékek iránt az új helyzetben – a korábbi tendenciákon túl két további tényező miatt is – hirtelen megugrott  a kereslet. A gyors fellendülés elsősorban nagyvárosokra volt jellemző. A folyamatot a korábbi tendenciákon túl két további tényező erősítette

Mi folyik az MNB-nél? Mindenki csak találgatja az újabb fordulat hátterét

Mi folyik az MNB-nél? Mindenki csak találgatja az újabb fordulat hátterét

Sokan értetlenül állnak a magyar jegybank lépései előtt: a meghirdetett 1000 milliárd forintos állampapírvásárlási program alig 15%-ának kimerülése után második hete nem vásárol az MNB, pedig a hozamok elég sokat emelkedtek az utóbbi időszakban. Egyelőre a szakemberek is csak találgatják, miért állhatott le a jegybank, ez akár Nagy Márton alelnök távozásával is összefüggésben lehet, illetve komolyabb fordulatot jelezhet az eddigi monetáris politikához képest. Ha tartósan leáll a program, akkor az magasabb hozamokat, viszont stabilabb forintárfolyamot hozhat.

Koronavírus: újranyit Nagy-Britannia,

Koronavírus: újranyit Nagy-Britannia, "buborékokban" találkozhatnak majd egyes emberek

A nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások további enyhítésének jegyében az egyedül élők, illetve a kiskorú gyermekeiket egyedül nevelő szülők szombattól Angliában már nemcsak a szabadban, hanem házon belül, saját, illetve ismerőseik, rokonaik otthonában is találkozhatnak egymással - jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.

Egyhetes gazdasági csúcstalálkozó lesz Olaszországban péntektől

Egyhetes gazdasági csúcstalálkozó lesz Olaszországban péntektől

Egyhetes "nemzetgyűlést" hívott össze az olasz kormányfő az ország gazdaságának koronavírus-járvány utáni talpra állítása érdekében, a pénteken kezdődő találkozón a hazai gazdasági és társadalmi élet fontos szereplői, valamint az Európai Unió vezetői is részt vesznek.

Még mindig magas az új fertőzöttek száma Törökországban

Még mindig magas az új fertőzöttek száma Törökországban

Törökországban szerdán 922-vel emelkedett az igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma - írta Fahrettin Koca egészségügyi miniszter a Twitteren, az általa megosztott táblázat szerint eddig 173 036 esetet regisztráltak az országban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.