járvány

MOK-elnök: ijesztő a koronavírus-járvány hazai terjedése

MOK-elnök: ijesztő a koronavírus-járvány hazai terjedése

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a második hullám nagyobb terhelést okozhat az egészségügyi ellátórendszernek. Közben az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben reagált a MOK pénteki figyelmeztetésére és mindenkit igyekezett megnyugtatni: amint szükség lesz további járványügyi intézkedésekre, meghozza azokat a kormány.

Megérkezett Brüsszel valódi reakciója a magyar határzárra

Megérkezett Brüsszel valódi reakciója a magyar határzárra

Közös kritériumok alapján állapítanák meg a színkódokat és sorolnák be a tényleges fertőzési mutatók szerint a különböző kategóriákba a tagállamokat, de az országok csak a piros (és a szürke) zónába tartozó tagok állampolgárainak beutazását korlátozhatnák, minden esetben diszkrimináció-mentesen – javasolja a Tanácsnak az Európai Bizottság a BruxInfo beszámolója szerint. A belügyi biztos azt várja el a magyar kormánytól, hogy elfogadásuk után olyan szélvészgyorsan hajtsa végre az új ajánlásokat, amilyen sebességgel döntött a határintézkedésekről is.

Iskolakezdési körkép: így járnak suliba a gyerekek más országokban

Iskolakezdési körkép: így járnak suliba a gyerekek más országokban

Magyarországon szeptember 1-jével elkezdődött a tanítás, és néhány kósza koronavírusos esetet leszámítva (az is főként tanárok, óvónők körében) egyelőre úgy tűnik, még gond nélkül megy a dolog. Más országokban már mutatkoznak az iskolába járás negatív következményei, sok helyen teljes osztályokat kellett karanténba helyezni a növekvő esetszámok miatt, máshol már alapból táv- és online oktatással indult az év. Készítettünk egy körképet, milyen az iskolahelyzet a szomszédban és a világ nagyobb országaiban.

Koronavírus Magyarországon: ismét új rekordra ugrott a fertőzöttek száma

Koronavírus Magyarországon: ismét új rekordra ugrott a fertőzöttek száma

510 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 7892 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 krónikus beteg, az elhunytak száma így 624 főre emelkedett, 3952-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 3316 fő. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 42%-a budapesti. 139 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen.

Katasztrófával fenyeget a második koronavírus-hullám, mondja az orvosi kamara, és azonnali lépéseket sürget

Katasztrófával fenyeget a második koronavírus-hullám, mondja az orvosi kamara, és azonnali lépéseket sürget

A koronavírus-járvány erősödése miatt levélben fordult a Magyar Orvosi Kamara a kormány két illetékes miniszteréhez. A MOK közleménye szerint a kormánytól azt kérik, hogy a közösségi megelőzés erősítésével, illetve az ellátórendszer felkészülésével enyhtsék azokat a kockázatokat, amelyek miatt a járvány második hulláma "katasztrófával fenyeget".

Kiszivárgott: alapvető fordulat körvonalazódik az MNB-ben

Kiszivárgott: alapvető fordulat körvonalazódik az MNB-ben

A korábban vártnál lassabb lehet a magyar gazdaság felépülése a koronavírus-válságból - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek két magyar jegybanki forrás névtelenül. Azt is elismerték, hogy a Magyar Nemzeti Bank közel lehet már a gazdaságösztönző eszköztárának határához. Mindezek fontos üzenetként értelmezhetőek a jegybanktól, elmondjuk, miért.

Koronavírus: rendkívül fontos üzenetet küldött Orbán Viktor

Koronavírus: rendkívül fontos üzenetet küldött Orbán Viktor

Tanulságos videót tettek közzé Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldalán, amely összefoglalja a péntek reggeli szokásos miniszterelnöki rádióinterjút. Érdemes megnézni a képsorokat és összevetni a két héttel ezelőtti interjúról készült rövid videós beszámolóval. Egy dolog mindenkinek azonnal feltűnhet.

Szavaztak a kötelező koronavírus-szűrésről: ez lenne a megoldás a második hullámban?

Szavaztak a kötelező koronavírus-szűrésről: ez lenne a megoldás a második hullámban?

Már a nyár folyamán fokozatosan emelkedni kezdett a diagnosztizált covid-19 fertőzöttek száma, és ahogy közeledett szeptember 1-je, egyre meredekebben nőtt a betegszám. A Pénzcentrum online felmérést készített azzal kapcsolatban, mit gondolnak az olvasók, megbízhatónak találják-e a rendelkezésre álló teszteket, alávetnék-e magukat rendszeres tesztelésnek, és mi a véleményük, mely munkakörökben volna szükség leginkább rendszeres tesztek elvégzésére.

Koronavírus: nemcsak azonnali szigorítás kell Magyarországon, hanem pénzinjekció is

Koronavírus: nemcsak azonnali szigorítás kell Magyarországon, hanem pénzinjekció is

A magyar határzár nem csupán egy elkésett intézkedés, hanem a jelenlegi formájában a gazdaságra is azonnali negatív hatást gyakorol. Ezért olyan intézkedésekre lenne szükség, amelyek megfelelnek a járványügyi szakemberek tanácsainak – sikeresen gátolják a vírus terjedését –, nem lehetetlenítik el a mindennapokat, miközben a gazdasági szempontokat is figyelembe veszik. Mindeközben elképesztően fontos, hogy ha olyan korlátozásokat vezet be a kormány, amelyek a gazdaságra is hatással vannak, akkor azzal párhuzamosan azonnali stimulust is bevezessen. Különben újra jelentősen romlani fognak a kilábalás esélyei.

Az ötödik legnagyobb esést a forint szenvedte el idén Európában

Az ötödik legnagyobb esést a forint szenvedte el idén Európában

Mivel ma már 360 közelében toporog a forint az euróval szemben, azaz 3%-ra járt a tavasszal kialakult történelmi mélyponttól, megnéztük gyorsan, hogy az idei évet tekintve ez a 8,5% körüli forintesés hol áll az európai rangsorban.

Koronavírus: ma is új rekordra ugrott a fertőzöttek száma Magyarországon

Koronavírus: ma is új rekordra ugrott a fertőzöttek száma Magyarországon

459 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 7382 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 82 éves krónikus beteg, az elhunytak száma így 621 főre emelkedett, 3944-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 2817 fő. Az aktív fertőzöttek 44%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 42%-a budapesti. 120 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 8-an vannak lélegeztetőgépen. Az előző 24 órában 7000 tesztet végeztek el, 500-zal kevesebbet, mint a megelőző napon.

Ébresztő: attól, hogy a koronavírus tavasszal nem tarolta le Magyarországot, ősszel még megteheti

Ébresztő: attól, hogy a koronavírus tavasszal nem tarolta le Magyarországot, ősszel még megteheti

Még el sem érkezett az ősz, és a koronavírus második hulláma sokkal erőteljesebben indult el Magyarországon, mint amit az első hullám idején bármikor láttuk. Ha megnézünk egy átlagos utcaképet, beszélünk néhány ismerősünkkel, vagy az épp aktuális járványügyi szabályok betart(at)ását nézzük, akkor ez egyáltalán nem meglepő. Az viszont elszomorító, hogy pont most, a járvány felfutásának újrakezdődő, kritikus szakaszában érett meg az a gondolat a lakosság többségében, hogy a járványt nem kell komolyan venni. A minden ténnyel és józan gondolkodással ellentmondó felfogást vélhetően érzelmek, a bezárástól való félelem és a mikrokörnyezetünk alakulásának szubjektív képe táplálja. Persze nem várható el mindenkitől, hogy a járvány terjedésének sajátosságaival tisztában legyen, az viszont mélységesen csalódást keltő, hogy sokan pont most nem hallgatnak a szakemberekre, és a médiával együtt társadalomellenes összeesküvéssel vádolják meg őket, miközben azok minden erejükkel csak a tényeket védik. Azokat a tényeket, amelyeket hatalmas hiba lenne félreérteni vagy figyelmen kívül hagyni, mert az ilyen struccpolitika az, ami végül lezáráshoz, mozgásunk korlátozásához, a szeretteink és ismerőink házi karanténba zárásához, rosszabb esetben kórházi ellátásához vezethet. Jobb lenne ezt elkerülni. Ideje tehát leszámolni a néha egészen (nem lehet szebben mondani) ostoba tévhitekkel.

Koronavírus: 26 év az új magyar fertőzöttek átlagéletkora

Koronavírus: 26 év az új magyar fertőzöttek átlagéletkora

A tavaszi járványhullám alatt a betegek átlagéletkora 67 év volt, a mostani, őszi hullám alatt viszont 26 év - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályvezetője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

A magyar határzár miatt holnaptól nehezebb lesz vonattal Bécsbe utazni

A magyar határzár miatt holnaptól nehezebb lesz vonattal Bécsbe utazni

Az osztrák vasút szeptember 5-től csökkenti a Magyarországra közlekedő nemzetközi távolsági vonatok számát. Az ÖBB közlése szerint döntésüket az indokolja, hogy a hónap elejétől érvényes kötelező határellenőrzés miatt a nemzetközi utasforgalom drasztikusan visszaesett – olvasható a MÁV pénteki közleményében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.