Brit hírszerzés: drasztikus a helyzet az orosz hadseregben, tömegesen dezertálnak a katonák
Ma is kiadta szokásos, napi hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az orosz haderőből dezertáló katonákkal foglalkoznak.
Ma is kiadta szokásos, napi hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az orosz haderőből dezertáló katonákkal foglalkoznak.
Ma is közzétette a napi jelentését a brit védelmi minisztérium, amelyben ezúttal a légi indítású orosz Kinzsal ballisztikus rakéta problémáival foglalkoztak.
Meghaladta a 200 ezer katonát az orosz veszteségek száma, legalábbis az ukrán védelmi minisztérium naponta elkészített veszteséglistája szerint.
Ma is közzétette a napi jelentését a brit védelmi minisztérium, amelyben ezúttal az orosz összevont erők egységeivel foglalkoztak.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban márciusban átlagosan 4,8 százalék volt a munkanélküliség, a ráta harmadik hónapja nem változott.
Az anyagszükséglet folyamatos növekedése miatt Magyarország annak a kockázatnak van kitéve, hogy fontos környezetvédelmi célok elmaradnak, és elszalasztja a gazdaság versenyképességének és ellenálló képességének erősítésére szolgáló lehetőségeket - szól az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfontosabb megállapítása a körforgásos gazdaság hazai helyzetéről. A szervezet jelentése alapján irányváltásra van szükség itthon, vagy a lokális felmelegedés miatt egy ökológiai válság alakulhat ki Magyarországon. A jelentés megállapításai intőjelek, mert arra utalnak, hogy a növekedés is visszaeshet az akkumulátoripari álmokat kergetve.
A brit védelmi minisztérium ma is kiadta az ukrajnai háborúval foglalkozó, napi jelentését. Ezúttal arról értekeznek, hogy az orosz légierő valószínűleg leállt az ukrán energiaellátó infrastruktúra bombázásával, illetve kifogyóban vannak a légi indítású cirkálórakétákból.
A 2016 és 2021 között eltelt öt év alatt több mint háromszorosára nőtt az Egyesült Államokban azoknak a száma, akik fentanil-túladagolás miatt veszítették életüket - derül ki az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szerdán közzétett jelentéséből.
Washington nem tudja pontosan felmérni Oroszország háborús veszteségeit, ezért az amerikai jelentéseket a témában nem szabad komolyan venni – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy mai sajtótájékoztatón.
Az orosz hadvezetés komolyan tart attól, hogy jelentős áttörést valósít meg az ukrán haderő a tavaszi offenzíva során – írja a CNN.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. Az műsor első részében arról volt szó, hogy a kormány szigorított a befektetési alapok szabályozásán, jobban megkötik, hogy mibe fektethetik a kezelt vagyont. Vendégünk Nagy Botond, a Portfolio pénzügyi elemzője. Beszéltünk még a Mol és a Masterplast jelentéséről is, előbbi remek évet zárt nagyrészt köszönhetően az olcsó orosz olajnak, utóbbi viszont csalódást keltő adatokat közölt. A Molról Mohos Kristófot, a Porfolio energiapiaci elemzőjét, míg a Masterplasttal kapcsolatban Fekete Beatrixot, lapunk elemzőjét kérdeztük.
A bahmuti harcokról és a Csasziv Jar térségében kialakított védvonalakról szól a brit védelmi minisztérium mai, Ukrajnával foglalkozó jelentése.
Ma is kiadta szokásos, napi ukrajnai háborús jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal a frontvonalon tapasztalható időjárási körülményekről értekeznek.
Peking alaptalan vádaskodásnak tartja, hogy drónokat exportálna az ukrajnai háború bármely hadviselő felének, de a hatóságok figyelik, mely országokba irányul a drónexport - közölte szerdán a kínai kereskedelmi minisztérium. A DJI vállalat pedig mind Oroszországnak, mind Ukrajnának leállította a drónok exportját.
Eddig úgy tűnt, az orosz hadsereg képes az invázió előtt felhalmozott nagy elektronikai és fegyverkészletre támaszkodni, csökkentve az Európai Unió és az Egyesült Államok által kivetett elektronikai iparágra vonatkozó szankciók hatását. A legújabb vizsgálatok azonban kimutatták, ez a készlet kezd vészesen elapadni, így Oroszország számára egyre sürgetőbbé válik az új szállítmányok beszerzése.
Ma is közzétette a napi jelentését a brit hírszerzés, amelyben ezúttal a Bahmut körüli orosz erők helyzetét elemezte.
A kiszivárgott Pentagon-iratokból bemutatott legújabb dokumentum beszámol az orosz kormányzaton belül zajló belháborúból, amely minden eddiginél szélesebbnek tűnik. A lehallgatott beszélgetések megállapítják, hogy folyamatos a konfliktus az FSZB és az orosz védelmi minisztérium között, amely súlyosan kihat a háború menetére – számolt be a New York Times.
Komoly védvonalakat húztak fel az oroszok a megszállt Zaporizzsja megyében, arra számítva, hogy Melitopol ellen indítanak hamarosan szárazföldi támadást az ukránok - írja napi jelentésében a brit hírszerzés.
Elismerte az orosz védelmi minisztérium, hogy Bahmut ostromában fontos szerepet játszik a Wagner katonai magánvállalat (PMC). Bár a Wagner hónapok óta tevékenyen részt vesz a harcokban, eddig a PMC-t egyetlen alkalommal sem nevezte néven napi jelentésében az orosz védelmi minisztérium.
Egy ember meghalt, valamint legalább hetan megsebesültek, miután két különböző helyszínen is terrortámadás történt péntek este Tel-Avivban - írja a Jerusalem Post.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.