A dél-koreai titkosszolgálat bizonyítékokkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet Észak-Koreától kapott fegyvereket használ - írta a Korea JoongAng Daily dél-koreai napilap kedden.
Németország és Egyiptom egyetért abban, hogy a Gázai övezet és Ciszjordánia a palesztinoké - közölte kedden egyiptomi látogatása alatt Annalena Baerbock német külügyminiszter.
Izrael kiterjesztette a harcokat a Gázai övezet déli részén, Hán-Junisznál - közölte az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője kedd reggel - Írja az MTI.
Azt követően, hogy 2023 októberében a gázai Hamász terrorszervezet meglepetésszerű támadást indított Izrael ellen, sokan az azonnali eszkalációtól tartottak: az Irán által támogatott milíciák szó szerint közrefogják a zsidó államot, ráadásul a konfliktus kirobbanása óta Libanonból és Szíriából is érték kisebb támadások Izraelt. Az IDF már többször átlőtt a határokon, így újra kiújultak a háború kiterjedésével kapcsolatos félelmek, melyeket a múlt heti bejrúti rakétatámadás csak tetézett. Nézzük, mekkora az esély arra, hogy Libanonba is átgyűrűznek a harcok.
Hétfőn az Egyesült Arab Emirátus és Szaúd-Arábia képviselőivel tárgyal közel-keleti útján Antony Blinken amerikai külügyminiszter – írja a CNBC. A napokban a politikus Izraelbe utazik tovább, a körút célja, hogy hűtse a kedélyeket a Hamasz októberi támadása után, ami továbbterjedő háborúval fenyeget a régióban.
Politikusok az amerikai védelmi miniszter, Lloyd Austin menesztését követelik a kórházi kezelését követő késedelmes kommunikáció miatt - tudósított a Newsweek.
Izrael Dél-Libanon elleni hétfői támadásában meghalt a Hezbollahon belüli elitegység, a Radván ezred egyik magas rangú parancsnoka - közölte három biztonsági forrás a Reuters hírügynökséggel.
Az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken szerint Izraelnek vissza kell engednie a Gázai övezetbe az onnan elmenekült palesztinokat - közölte a The Hill.
Németország kész engedélyezni az Eurofighter típusú vadászbombázó repülőgépek eladását Szaúd-Arábiának - közölte vasárnap Annalena Baerbock német külügyminiszter arra utalva, hogy jelenleg egy német korlátozás megakadályozza a több évvel ezelőtt megkötött üzlet teljesítését.
Rakétatámadás ért egy izraeli légi forgalomellenőrző radarállomást a libanoni határtól 8 kilométerre található Meron-hegyen – írja az izraeli hadsereg közlésére hivatkozva a Times of Israel.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap Jordániában folytatta intenzív közel-keleti tárgyalásait, és ismét felszólított minden felet, hogy mindenáron kerüljék el a palesztin Gázai övezetben zajló konfliktus tovaterjedését, akadályozzák meg "az erőszak végtelen körforgását".
Ezen a héten jelentette be az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkara azt, hogy lezárult a Hamász elleni hadművelet második szakasza, és kivonják erőik egy részét a Gázai övezet északi részéből. A neves amerikai elemzőintézet, az Institute for Study of War (ISW) elemzésében gyorsan le is vonta a konklúziót: Jeruzsálem komoly hibát vét, mivel hagyja, hogy a Hamász újraépítse katonai erejét a térségben. De tényleg ennyire komoly lenne a helyzet? Nézzük.
Libanonba utazik pénteken Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője, hogy az izraeli határon kialakult helyzetről és az izraeli-palesztin konfliktus kiszélesedésének elkerüléséről tárgyaljon - közölte az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) Brüsszelben.
Jemen a világ egyik legszegényebb és leginstabilabb országa, mégis van egy olyan, jelenleg kellemetlennek nevezhető tulajdonsága, hogy a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalán, az Ádeni-öböl és a Vörös-tenger mellett fekszik. Az ország jelentős részét most Iránbarát iszlamista lázadók, az Anszár Allah (közismert nevükön húszi) mozgalom milíciái uralják, akik az elmúlt hetekben számos Szuezi-csatorna felé haladó hajót megtámadtak drónokkal, irányított rakétákkal. A sokasodó támadások miatt sorra függesztik fel a térségben a teherforgalmat a nagyobb hajózási vállalatok, ami egyre nagyobb problémát okoz az Ázsia és a Földközi-tenger közti áruforgalomnak. Amerika tegnap enyhén burkolt fenyegetést küldött a húsziknak: ha folytatják a támadásokat, háború lesz.
Nagyon úgy néz ki, hogy a libanoni Hezbollah nem fog megtorló támadást indítani azután, hogy egy dróncsapás megölte a Hamász egyik helyettes vezetőjét Bejrútban - Írja a Reuters.
Az Egyesült Államok szerint semmi nem utal arra, hogy Izraelnek köze lenne az Iránban szerdán elkövetett súlyos merénylethez - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője szerdán.
November 3-a után ismét beszédet mondott Hasszán Naszrallah, a síita radikális iszlamista Hezbollah vezetője – számolt be a Sky News. A beszéd során egyértelművé tette, hogy mikor indít a szervezete támadást Izrael ellen.
A libanoni kormány közölte: tárgyalásokat folytat az Irán-barát Hezbollah mozgalommal, hogy elkerüljék a háború kiterjedését Izraellel, miután Bejrút déli külvárosában megölték kedden Száleh Arúrit, a Hamász palesztin iszlamista mozgalom második legmagasabb rangú vezetőjét.