„Egy VII. kerületi technikumban fél kilenc felé egy újabb bombariadót jelentettek be” – írta a Telex egyik olvasója reggel lapunknak. Rákérdezve a rendőrségnél megerősítést nyert a riadó ténye. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az alábbiakat írta a Telexnek:
A Klebelsberg Központ egyértelművé tette: az iskolák nem kérhetnek bérleti díjat vagy kauciót a diákoktól a most beszerzett, mobiltelefonok tárolására szolgáló szekrények használatáért. A gyakorlat több intézményben is elterjedt, azonban jogszabályellenes - írta a Népszava.
Rekordszámú kérelmet nyújtottak be az Oktatási Hivatalhoz az iskolakezdés halasztására: több mint 24 ezren szeretnék, ha gyermekük még egy évet óvodában maradhatna. A tendencia növekvő, ami jelzi, hogy a szülők egyre jobban eligazodnak a 2020-ban bevezetett új rendszerben - számolt be a Népszava.
Érdemi változtatásra készül a kormány szeptembertől az 5 év körüli óvodások életében, ami a vegyes korosztályú csoportok megszűntetése felé mutat.
Vizsgálatot folytat a rendőrség a kolozsvári iskolákban, miután pénteken több tanintézetet is e-mailben terrortámadással fenyegettek - közölte a Kolozs megyei rendőrfőkapitányság.
Egy éven belül immár másodszor kellett iskolák százait kiüríteni Cipruson bombafenyegetések miatt - közölte kedden Kiriaki Lambrianidu rendőrségi szóvivő a RIK ciprusi rádiónak nyilatkozva.
Bombafenyegetést kapott Tápiószele két általános iskolája – írja az Index a település polgármesterének Facebook-posztja alapján.
Horvátországban az éjszaka folyamán országszerte több iskola kapott fenyegető e-maileket, amelyek szerint robbanószerkezeteket helyeztek el az intézményben. Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket – közölte csütörtökön a rendőrség.
Fenyegető e-mailt küldött egy 10 éves fiú egy X. kerületi iskolának - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu oldalon a "Bombariadó nem játék!" című közleményében.
Körülbelül tízen meghaltak a svédországi Örebro egyik felnőttoktatási központjánál lezajlott lövöldözésben, köztük a feltételezett elkövető is, akinek semmilyen bűnelkövetői múltja nem volt - közölte a helyi rendőrség vezetője kedd este.
Az Éowyn vihar pusztítása után egy héttel még mindig több tízezer háztartás és vállalkozás küzd áramkimaradással Írországban. A Nemzeti Vészhelyzeti Koordinációs Csoport folyamatosan dolgozik a helyzet normalizálásán, miközben külföldi szakemberek segítik a helyreállítási munkálatokat - tudósított az írországi The Journal.
A görög hatóságok óvintézkedéseket vezettek be Szantorini szigetén a megnövekedett szeizmikus aktivitás miatt. Az iskolák bezárása mellett a lakosokat arra kérik, kerüljék a kikötőket és a zárt tereket. Bár a szakértők szerint a jelenség nem vulkanikus eredetű és már csökkenőben van, a biztonság érdekében további intézkedéseket tartanak szükségesnek.
Egy 15 éves fiút fogtak el a rendőrök a csütörtöki, 46 iskolát érintő bombafenyegetés ügyében zajló nyomozás során pénteken - közölte Kész-Varga Mónika rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
Robbantással fenyegette meg az egyik sajószentpéteri általános iskolát az intézmény egyik 11 éves diákja, aki nem akart dolgozatot írni matematikából - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
Őrizetbe vettek egy hódmezővásárhelyi fiatalt, aki négy iskolába küldött fenyegető e-mailt - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police-hu-n.
Péntek reggel több magyar oktatási intézményben ismét bombariadó volt, ami riadalmat keltett az érintett iskolákban. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár személyesen tájékoztatta az intézményvezetőket a veszélyhelyzetről. A déli órákban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára már arról számolt be, hogy összesen 44 fenyegető tartalmú e-mail érkezett az intézményekbe, bombát ugyanakkor sehol nem találtak a hatóságok. Cikkünket folyamatosan frissítjük a beérkező információkkal.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Számos létesítmény kapott védelmet.
További egyeztetésekre van szükség.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.