Évtizedek óta először látogatott Irakba az egyiptomi elnök
Abdel Fatah el-Sziszi vasárnap Bagdadba érkezett, ő az első egyiptomi államfő, aki Irakba látogat azóta, hogy az ország egykori vezetője, Szaddám Husszein megtámadta Kuvaitot 1990-ben.
Abdel Fatah el-Sziszi vasárnap Bagdadba érkezett, ő az első egyiptomi államfő, aki Irakba látogat azóta, hogy az ország egykori vezetője, Szaddám Husszein megtámadta Kuvaitot 1990-ben.
268-161-es többséggel eltörölte az amerikai Képviselőház azt a 2002-es törvényt, amely engedélyezte a következő évben megkezdődött Irak elleni katonai offenzívát – írja a Wall Street Journal.
Törökország újabb katonai offenzívát indított az észak-iraki hegyekben megbúvó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet fegyveresei ellen - közölte a TRT állami televízió szombaton.
Öt rakéta csapódott be egy iraki légibázisra, ahol amerikai katonák is tartózkodtak. A támadás következtében három iraki és két külföldi katona sérült meg – írja a DW.
Rakétatámadás ért szerdán egy iraki katonai légitámaszpontot, a pápa látogatása előtt két nappal - jelentette az iraki hivatalos hírügynökség, és megerősítette ezt a nemzetközi koalíciós erők szóvivője.
Nem született végleges döntés a NATO afganisztáni missziójának sorsáról, a helyzetet a következő hetekben tovább elemzik, azonban addig is a helyszínen maradnak a szövetséges erők az afgán hadsereg támogatására. A katonai szervezet ugyanakkor az iraki misszió folytatása mellett döntött - közölte a NATO főtitkára Brüsszelben csütörtökön.
Szaúd-Arábia exportálta tavaly a legtöbb kőolajat Kínának, a második legnagyobb szállító Oroszország volt.
Donald Trump amerikai elnök csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból - jelentette be Christopher Miller az Egyesült Államok ügyvezető védelmi minisztere kedden, helyi idő szerint a kora délutáni órákban. A bejelentés szerint az Egyesült Államok január 15-ig 2500-2500 főre csökkenti a két országban állomásozó katonái létszámát.
2500-ra csökkenti az Egyesült Államok az Afganisztánban és Irakban állomásozó katonák számát, minimálisra csökkentve ezzel a régióban az amerikai jelenlétet – értesült a Wall Street Journal.
Történetének egyik legsúlyosabb válságán megy keresztül Irak, és félő, hogy a koronavírus-járvánnyal tetézett bajok maguk alá temetik az ország gazdaságát - mondta Musztafa al-Kádimi iraki miniszterelnök szerdán Berlinben.
Washington előkészületeket tett diplomatái visszavonására Irakból, miután figyelmeztette Bagdadot arra, hogy bezárhatja az amerikai nagykövetséget - adta hírül hétfőn a Reuters nyugati diplomatákat és iraki tisztségviselőket említve híre forrásaiként.
Az Egyesült Államok a következő három éven belül kivonja a csapatait Irakból - közölte Musztafa al-Kádimi iraki kormányfő pénteken, egy nappal az után, hogy Washingtonban találkozott Donald Trump amerikai elnökkel.
Az Egyesült Államok és Irak megkezdte csütörtökön a tárgyalásokat az arab országban állomásozó amerikai csapatok kivonásáról.
Már keddi globális körképünkben is felhívtuk a figyelmet arra, hogy Iránban kezd megint begyorsulni a járvány terjedése, de a legfrissebb adat szerint már napi 3 ezer fölé gyorsult az új esetszám, ami csaknem új rekordnak számít és közben szintén rekord üteműre, 47-re nőtt az egy nap alatt a betegségben elhunytak száma Egyiptomban.
Rakétatámadás ért szerda este egy iraki támaszpontot, ahol amerikai katonák is szolgálnak - közölték helyi források.
Légnyomást kapott 11 amerikai katona, amikor január 8-án Irán rakétacsapást mért az iraki Ain al-Aszad légitámaszpontra - közölte csütörtökön az amerikai hadsereg, holott korábban azt állította, hogy amerikai katonának nem esett baja a támadásban.
Kilenc tüzérségi lövedék csapódott be vasárnap Irakban egy légitámaszpontra, amelyen korábban amerikai katonák szolgáltak - adta hírül az iraki rendőrség.
Az iraki légtér elkerülését javasolja az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) a tagországokban bejegyzett légitársaságoknak.
Csütörtök reggel a Honvédelmi Minisztériumban kapnak tájékoztatást az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagjai - az iráni-amerikai viszályra tekintettel - az iraki magyar misszió helyzetéről - közölte Kósa Lajos bizottsági elnök.
Iránnak tartózkodnia kell az erőszak alkalmazásától és mindenfajta provokációtól, legfontosabb ugyanis megakadályozni, hogy elmérgesedjen a helyzet, illetve újabb konfliktus alakuljon ki - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben, a katonai szövetség legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülését követően hétfőn.
Eddig keveset foglalkoztak ezekkel.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Ez egyre kellemetlenebb Iránnak.
Érdemben azonban nem tud javulni a hangulat.
Nagyrészt jól teljesítettek a blue chipek.
Egyebek mellett erről beszélt Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a Portfolio Checklistben.
Tőkepiaci leolvadás a mai Checklistben.
A Checklist vendége volt Kádár Tamás, a Sziget cégvezetője.