ingatlan

Nem épül meg a 700 milliárdos gigapark

Jelenlegi állás szerint nem épül fel a Balaton partjára tervezett "a világ legnagyobb vízi élményparkja", és tengeralattjárók sem úsznak majd a Balatonban, hogy vendégeket szállítsanak a partról a víz alatti luxusszállodába. A projekt mögött nincsenek befektetők és a kormány sem támogatja, sőt a legtöbb balatoni település sem szerette volna, ha náluk épül meg a gigapark - olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Magyarországon indult el Európa egyik legnagyobb ipari parki beruházássorozata

Nagy léptekben halad az országos iparipark-hálózat kiépítésével a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. A 2015 decemberében alapított, és Inpark néven bevezetett vállalat jelenleg 12 telekakvizíción, valamint két, összesen több mint 22 milliárd forint értékű és 80 ezer négyzetmétert meghaladó ingatlanfejlesztésen dolgozik.

Kiderült, mennyien használják az új reptéri expresszbuszt

Naponta 2000 utas veszi igénybe az új repülőtéri 100E jelzésű expresszbuszt, amely Ferihegy és a belváros között közlekedik. A külföldi turistáknak vagy az utazni vágyóknak a taxik kivételével minden közlekedési eszköz használata esetén át kell szállniuk, akár metróval vagy vonattal utaznak, így a közvetlen busszal sokat spórolhatnak az utazási időn - szerepel a Magyar Idők cikkében.

Ismét megadta magát egy felújított 3-as metró

Ismét leállt egy felújított 3-as metrószerelvény ma reggel, ezúttal a Pöttyös utcánál történt az eset, ahol ismét az ajtókkal akadtak problémák - írja a 24.hu.

Egyetlen ábrán Európa legnagyobb ingatlanbefektetési célpontjai

2017 második negyedében az európai kereskedelmi ingatlanpiacra 74 milliárd euró érkezett, ami negyedével több a tavalyi forgalomnál - derül ki a CBRE legfrissebb kutatási adataiból. Közép-Európa a tavalyi évhez képest is jobban vonzza a befektetőket, a régió befektetési forgalmából a magyar piac 15 százalékkal részesedik.

Hihetetlen, mennyit kerestek a lakásfejlesztők a vásárlókon!

Hiába csökkent az áfa a tavalyi év elejétől az új lakás vásárlásokat illetően, az új lakások ára nem csökkent, sőt egyre inkább emelkedik. A jelenség hátterében a rohamosan növekvő kivitelezési költségek állnak, amelyeket a fejlesztők a megfelelő profit biztosításához kénytelenek követni az árakkal. Kalkulációnk szerint jelenleg 11-16 százalék közötti hozamokkal dolgozhatnak a beruházók Budapesten, bár a hozamok az egyes projektek népszerűségétől függően erősen változhatnak. Az azonban biztosnak tűnik, hogy igazi nagy nyertesnek mindenképpen azok számítottak, akik 2015-ben építették fel lakásaikat, és 2016-ban értékesítették azokat, ők ugyanis akár közel 40 százalékos hozamot is realizálhattak.

Már csak egy nap van hátra és berobbannak a bérleti díjak

Holnap ismertetik a felsőoktatási ponthatárokat, amellyel lényegében megkezdődik a kiadó lakásokért induló roham. Az ingatlantulajdonosok egy része tudatosan is készül erre az időszakra, a kiadó lakásokra vonatkozó hirdetések száma általában magasabb lesz ebben az időszakban. Aki Budapesten keres kiadó ingatlant, annak átlagosan 150-160 ezer forintos bérleti díjjal kell számolnia, ami csaknem 50 százalékkal magasabb, mint a drágább vidéki egyetemi városokban, Győrben, Veszprémben vagy Debrecenben - derül ki több ingatlanpiaci szereplő elemzéséből.

Meddig tarthat a lakásépítési boom?

Töretlenül folytatódik a 2016-ban vett lendület a budapesti újlakás-piacon. Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint az idei első félévben 6100 új lakás jelent meg a kínálatban, amivel egyelőre a kereslet is lépést tart: a hat hónap alatt eladott 4300 új lakás év végéig egyharmados növekedést vetít előre 2016-hoz képest. A hivatalosan 2019 végéig érvényes alacsonyabb, 5 százalékos áfakulcs miatt azonban egyre több beruházó dönthet a piacra lépés elhalasztása mellett.

Bármikor összeomolhat ez az őrült ütemben pörgő lakáspiac

Az elmúlt években hihetetlen ütemben dráguló ausztrál lakáspiac elérte a csúcsát és össze fog omlani, ha az ország jegybankja túl gyorsan elkezdi emelni az irányadó kamatokat - véli a svájci UBS elemzője.

Indul az őrült verseny a lakásokért

2017. július 26-án kiderülnek az egyetemi felvételi ponthatárok és ezzel megkezdődik a lakáskeresés a frissen felvettek körében. Magyarországon a kollégiumi férőhelyek nem teszik lehetővé minden távolabbi városból érkező diák elhelyezését, így sokan bérlésre kényszerülnek. A másik lehetőség, hogy a család lakást vásárol az adott városban, ekkor azonban fontos tényező, hogy a család mennyi ideig tervezi hasznosítani a megvásárolt ingatlant - derül ki az FHB legfrissebb elemzéséből.

Őszintén sajnálom, bocsánatot kérek - Megszólalt a BKK és a T-Systems vezére

A 18 éves hacker ügye miatt kialakult népharagot igyekszik tompítani szombaton is a Budapesti Közlekedési Központ és a T-Systems Magyarország. Mindkét társaság vezérigazgatója közleményt adott ki. A BKK kompenzációt emleget, a fejlesztő cég első embere pedig azt ígérte: a cégen belül nem maradnak el a szükséges lépések.

7 dolog, amire ha nem figyelsz, könnyen rémálommá válhat a lakásvásárlás

Egy nem körültekintően végrehajtott lakásvásárlás, az új otthon felett érzett öröm helyett igazi rémálommá is válhat. Éppen ezért, ha hosszas keresés után végre megtaláltuk az álmaink lakását, még ne írjuk rögtön alá az adásvételi szerződést, a bosszúságok elkerülése érdekében ellenőrizzük még a ZillowSztrorik mellékleteként megjelent Lakáspiaci Mozaikban bemutatott 7 szempont szerint is az ingatlant, hogy a vásárlás tényleg csak örömet jelentsen!

Elképesztő a hazai lakások drágulása? - Közel sem mi vezetjük az uniós toplistát

2017 első negyedévében 4 százalékkal növekedtek a lakásárak az euróövezetben az előző év azonos negyedévéhez képest, a növekedés 4,5 százalék volt az EU-s országokat nézve. Magyarország továbbra is az élmezőnyben van a lakóingatlanok drágulását tekintve, 8 százalékkal magasabbak idén az árak, mint tavaly ilyenkor - derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból.

Tíz dolog, ami megszépíti az irodai hétköznapokat

Egy irodai dolgozó az aktív éveinek átlagosan negyedét az irodában tölti, így egyáltalán nem mindegy, hogy az irodai környezet mennyire van összhangban a személyes igényekkel. Egy modern, jól felszerelt irodaházban amellett, hogy kellemesebben érezzük magunkat, a különböző szolgáltatásoknak köszönhetően akár időt is spórolhatunk, de az egészségünk szempontjából sem elhanyagolható, hogy milyen irodabútorok állnak rendelkezésünkre. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a szolgáltatásokat és megoldásokat, amelyek mindenki számára kellemesebbé tehetik az irodában töltött időt. Szerinted melyik a legfontosabb közülük? Szavazz!

Itt élnek Budapesten a gazdagok és a modern juppik

Itt élnek Budapesten a gazdagok és a modern juppik

Az új Hoodmaps weboldal, egy közösségi közreműködés alapján szerkesztett térkép, amelyen keresztül a felhasználók úgy fedezhetik fel a városokat, mintha helyi lakosok lennének. A térképet használók a városok egyes részeit hat különböző színből választva "lefesthetik" az alapján, hogy milyen jellemzője van az adott területnek - olvasható az archdaily.com cikkében.

A bérleti díjak már több helyen is a csúcshoz közelítenek

A Private Rented Sector (magán bérlakáspiac) beruházásai továbbra is bővülnek világszerte. Európában új nemzetközi és hazai befektetők lépnek be például az angol piacra, de Németországban és Franciaországban is magas a tranzakciók száma. Ezzel szemben az Egyesült Államokban a hosszan tartó boom után, egyre inkább lassul a piac - a JLL tanulmánya alapján. Bár Magyarországon kevésbé meghatározó a bérlakáspiac, ugyanakkor a globális trendek alakulása értékes információval szolgálhat a magyar piac alakulásáról is.

Barcelona is nekiment az Airbnb-nek

Hamarosan eltűnhet a barcelonai szálláshirdetések jelentős része a szállásmegosztó Airbnb oldaláról, Ada Colau a katalán város polgármestere a túlzott idegenforgalom korlátozására készül - olvasható a hvg.hu cikkében.

Építkezési lázban ég a főváros

Az idei év az új lakások éve lesz, hangzik el egyre többször a lakáspiaccal foglalkozó szakértők szájából. A fővárost járva egyre több helyen látunk bekerített területeket, ahol éppen valamelyik beruházó cég dolgozik legújabb lakásfejlesztésének megvalósításán. Még a kevésbé népszerű kerületekben is tucatszámra épülnek a lakások, a kedveltebb kerületekben pedig a következő években több ezer új lakást adhatnak át. Míg a válság évei alatt egy-két nagyobb beruházó jelentette a teljes piacot, addig mára a nagyok mellett ismét feltűntek a kisebb fejlesztők, így egyre nagyobb választékból szemezgethetnek a leendő vásárlók.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.