infláció

Tovább nőtt az eurózóna inflációja

Tovább nőtt az eurózóna inflációja

Júliusról augusztusra tovább nőtt az eurózóna éves inflációja, amely kis mértékben meghaladta az elemzői várakozásokat is - derül ki az Eurostat friss közléséből.

Nem enyhül a nyomás, tovább szárnyalnak a termelői árak

Nem enyhül a nyomás, tovább szárnyalnak a termelői árak

Tovább erősödött az ipari termelői árak emelkedése júliusban, egy év alatt már közel 40 százalékos volt a költségek emelkedése, de egy hónap alatt is 5,7 százalékos drágulás volt tapasztalható – közölte a KSH szerda reggel. Ez pedig erősíti azt a képet, hogy az infláció a következő hónapokban várhatóan még tovább emelkedik majd mielőtt tetőzik.

Hűti a kedélyeket a Fed, még jó ideig maradhatnak a magas kamatok

Hűti a kedélyeket a Fed, még jó ideig maradhatnak a magas kamatok

John Williams, a New York-i Federal Reserve elnöke kedden azt mondta, hogy a kamatok további emelkedésére számít, és addig fognak ezeken az emelkedett szinteken maradni, amíg az infláció nem mérséklődik. A jegybankár emellett kommentálta a piac azon várakozását, mely szerint jövőre kamatcsökkentést hajthat végre a Fed.

Virág Barnabás: határozottan kell folytatnunk a kamatemelést

Virág Barnabás: határozottan kell folytatnunk a kamatemelést

Az infláció a következő hónapokban még tovább emelkedhet, augusztusban már 15-16% között lehet - mondta keddi háttérbeszélgetésén Virág Barnabás. Az MNB alelnöke szerint a jelenlegi kamatemelési ciklus határozott folytatására van szükség, emellett a likviditás szűkítése válik kulcsfontosságúvá: ezért három új eszközt is bevezet a jegybank, melyekkel a likviditás felét kiszívná.

Tovább nőtt a német infláció

Tovább nőtt a német infláció

Az éves német infláció a várakozásoknak megfelelő mértékben nőtt augusztusban - derül ki a Destatis friss közlésében.

Van, ahol pluszt termel az inflációs sokk

Van, ahol pluszt termel az inflációs sokk

Alapvetően határozta meg a júliusi költségvetési egyenleg teljesítését, hogy rendkívül jól teljesült a bevételi oldala a büdzsének. 1866 milliárd forint érkezett be a központi költségvetésbe, ami 17,3%-al magasabb mint tavaly ilyenkor. Ennek alapvetően három oka van: a gazdasági növekedés az első félévben a vártnál jobban sikerült, magasabb az infláció, ami növeli a forgalmi és fogyasztási adóbevételeket, és július 1-től életbe lépett több adóemelés, aminek a hatásait már most érzi a költségvetés - mondta Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének hétfői adásában, és ezután részletesen ismertette a forgalmi adóból befolyó rekord bevételeket.

Ez most a tőzsdék legnagyobb problémája - Meddig tarthat az illúzió?

Ez most a tőzsdék legnagyobb problémája - Meddig tarthat az illúzió?

A globális gazdasági körülmények jelenleg is tartó romlása valamikor szűk másfél évvel ezelőtt kezdődött az 5 százalék fölé emelkedő inflációs adatok megjelenésével. Azóta él a részvénypiac az átmenetiség illúziójában. Az inflációtól kezdve, a háborús helyzeten és a várható recesszión át a feszített munkaerőpiacig és a Fed szigorodásáig bezárólag oly sokszor és oly könnyen mondja rá a piac a romló folyamatokra az átmeneti jelzőt, hogy az ijesztő.

Mégis mi lesz az ára a szétszteroidozott magyar büdzsének?

Mégis mi lesz az ára a szétszteroidozott magyar büdzsének?

Megjelent a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének hétfői adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy júliusban fordulat állt be a hazai költségvetésben, ugyanis 255,7 milliárd forintos többletet ért el az államháztartás központi alrendszere. Ilyen mértékű szufficitre az év hetedik hónapjában korábban még sohasem volt példa, így ez alapvetően lehetne pozitív hír is, de ha közelebbről vizsgáljuk a folyamatokat, akkor már a büdzsé szempontjából sem egyértelmű a kép, ráadásul a helyzet a szegényebb társadalmi rétegek további leszakadásával fenyeget. A témával kapcsolatban Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója volt a Checklist vendége. Műsorunk második részében azzal foglalkoztunk, hogy megszólalt a Portfolio-n Kristo Käärmann, az alapvetően nemzetközi utalásokra szakosodott fintech, a Wise (korábban Transferwise) alapító-vezérigazgatója. Az adásban arról is kérdeztük Turzó Ádámot, lapunk Pénzügy rovatának elemzőjét, hogy miért emelt nemrég díjakat a vállalat, mely alapvetően pont a drága banki szolgáltatások ellenében pozícionálja magát.

Nyugtat az EKB vezető közgazdásza: Csak óvatosan a kamatemeléssel!

Nyugtat az EKB vezető közgazdásza: Csak óvatosan a kamatemeléssel!

Az Európai Központi Banknak a kamatemelési ciklus végéig "egyenletes ütemben" kell emelnie a kamatokat, részben azért, hogy a körülmények változása esetén megmaradjon a mozgástér a politikai pálya korrekciójára - mondta Philip Lane, az EKB vezető közgazdásza hétfőn a Reuters szerint.

Zsiday Viktor bemondta: gazdasági összeomlás jöhet, tökéletes vihar készülődik

Zsiday Viktor bemondta: gazdasági összeomlás jöhet, tökéletes vihar készülődik

Nem tudjuk, hogy a jelenlegi tőzsdei gázárak fennmaradnak-e tartósan, de ha igen, akkor nagyjából kijelenthető, hogy a hazai és az európai gazdaság is össze fog omlani – írja blogján a befektetési szakember. Félelmetesen magas inflációval párosulva ez egy tökéletes vihar, kemény menet lesz. A gázárak további emelkedése esetén a piaci mechanizmusokat is felfüggeszthetik az európai döntéshozók.

Holnap megint nagyot emelhet a kamaton az MNB

Holnap megint nagyot emelhet a kamaton az MNB

A szakértők előzetesen biztosra veszik, hogy kedden újabb 100 bázisponttal 11,75 százalékra emeli majd az alapkamatot a Monetáris Tanács, majd csütörtökön ezzel összhangban ugyanakkora szigorítás jöhet az irányadó egyhetes betéti ráta esetében is. Ha nem így történne, az hatalmas meglepetés lenne, de épp a nagyon biztosra vett döntések nemteljesülése okozza a legnagyobb piaci hatásokat, ezért a döntés tartogat izgalmakat - főleg úgy, hogy a forint az utóbbi napokban újra gyengélkedett. A rendkívül sűrű gazdasági helyzet fényében  a jegybank kommunikációja szintén figyelemre lesz érdemes.

Kíméletlenül lecsap a magyarokra a szegények adója

Kíméletlenül lecsap a magyarokra a szegények adója

Minden korábbi várakozást felülmúl Magyarországon az infláció. A legfrissebb, júliusi inflációs adat megjelenése után az elemzők felfelé módosították inflációs várakozásaikat, és nem kizárt, hogy a kormány által eredetileg tervezett éves átlagos 5%-os pénzromlási ütem közel háromszorosát szenvedheti el a magyar gazdaság. Ennek nyomán az állami költségvetés dörzsölheti a tenyerét, hiszen a forgalmi típusú bevételek csak úgy ömlenek a büdzsébe részben a magasabb árak miatt: csak az idei hetedik hónapban 723 milliárd forintnyi áfabevételt nyelt el a költségvetés.

Meglepetés Amerikából: ez már az inflációs fordulat?

Meglepetés Amerikából: ez már az inflációs fordulat?

A vártnál lassabban nőtt a személyes fogyasztási kiadások árindexe az Egyesült Államokban júliusban. Az index 6,3%-os emelkedést mutat, miközben az elemzők 7,4%-ot vártak. Ez érdemi meglepetésnek számít.

Újabb kenyérdrágulási hullámot jósol a Pékszövetség

Újabb kenyérdrágulási hullámot jósol a Pékszövetség

Elkerülhetetlen a sütőipari termékek árának jelentős emelkedése – jelezte a Magyar Pékszövetség elnöke az Info Rádiónak. Septe József szerint több termék kilónkénti ára már most is eléri az ezer forintot, ugyanakkor a drágulás mértéke számos tényezőtől függ.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.