infláció

Összeomlásra figyelmeztet az óriásbank vezére, és a jelek szerint nem beszél a levegőbe

Összeomlásra figyelmeztet az óriásbank vezére, és a jelek szerint nem beszél a levegőbe

Jamie Dimon, a JP Morgan Chase vezérigazgatója ismét kifejezte aggodalmát a gazdaság állapotával kapcsolatban, amely szerinte recesszió felé tart. Dimon az amerikai lakosság megtakarításának gyors leépülésében látja a fő kockázatokat, és a legfrissebb adatok szerint a pénzmennyiség növekedése is erőteljesen lefékezett.

Meddig tart az árak féktelen emelkedése? Az árstop eltörlése csak rádob még egy lapáttal

Meddig tart az árak féktelen emelkedése? Az árstop eltörlése csak rádob még egy lapáttal

Várhatóan novemberben is tovább emelkedett a magyar infláció, mely már az utóbbi két hónapban is 20 százalék felett volt. A Portfolionak nyilatkozó elemzők szerint viszont már közel lehet a tetőzés, továbbra is arra számítanak, hogy az év végén vagy 2023 elején látjuk majd a csúcsot, ahonnan lassú csökkenés jöhet. Az üzemanyagok árstopjának tegnap esti eltörlése természetesen az inflációra is hatással lehet, megdobhatja a rátát.

Épp tegnap törhetett el valami a tőzsdéken - Jöhet a következő kör lefelé?

Épp tegnap törhetett el valami a tőzsdéken - Jöhet a következő kör lefelé?

Az amerikai tőzsdéken tapasztalt hétfői esés lehet a kezdete a következő lefelé tartó körnek, miután egyfajta önelégültség lett úrrá a piacokon a kifejezetten erős októberi és novemberi hónap után – írja a MarketWatch stratégákra hivatkozva. A pesszimista forgatókönyvet technikai tényezők mellett az is alátámasztja, hogy közel lehetünk ahhoz a ponthoz, amikor a kötvényhozamok csökkenésének hatása már nem jelent akkora pozitívumot a részvénypiacok számára, mint korábban.

Van egy zavarba ejtő rejtély az árstop és az üzemanyaghiány mögött

Van egy zavarba ejtő rejtély az árstop és az üzemanyaghiány mögött

Az üzemanyagpiac kihívásait nem csak az ellátási problémák okozzák, a nehézséget tovább növeli a kereslet zavarba ejtő növekedése. Az árstop bevezetése meglódította a kutak forgalmát, ám az nem világos, hogy milyen tényezők okozzák a kereslet magas szinten történő beragadását.

Biztonsági öveket bekapcsolni: kritikus napok jönnek a tőzsdéken!

Biztonsági öveket bekapcsolni: kritikus napok jönnek a tőzsdéken!

Az elszabaduló inflációra heves utánkövetéssel reagáló Fed miatt a befektetői társadalom kiélezett figyelemmel követi mostanában az inflációs adatközléseket és a Fed elnökének megnyilvánulásait. Emellett pedig az adott negyedév nagy opciós és határidős kifutása is sokszor érdemi piacmozgató hatással bír. Most december 13. és 16. között három és fél nap alatt három érdemi esemény is következik.

Újabb részletek derültek ki Matolcsy György meghökkentő beszédéről

Újabb részletek derültek ki Matolcsy György meghökkentő beszédéről

További részletek derültek Matolcsy György jegybankelnöknek a Parlament egyik bizottságában elmondott beszédéből. Az eseményen az MNB elnöke élesen kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját, és felhívta a figyelmet: válságközeli helyzetben a gazdaság.

Hullámvasútra kerültek idén a tőzsdék, de mire lehet számítani jövőre?

Hullámvasútra kerültek idén a tőzsdék, de mire lehet számítani jövőre?

Sok mindent lehet mondani a tőzsdék idei évére, de azt nem, hogy unalmas lett volna. Viszont a tőzsdék a jövőt árazzák, így az izgalmasabb téma már nem az, hogy mi történt idén, hanem hogy mi vár ránk jövőre. Persze nem teljesen elhanyagolhatók az idei év történései sem, hiszen ezek közül számos a 2023-as évre is áthúzódik és meg fogja azt határozni. A mai írásban összegyűjtöttem, hogy mire számítunk a makrogazdasági kilátásokkal kapcsolatban; milyen tendenciák várhatók részvénypiacokon; és végül azt is, hogy miért lehetnek jövő izgalmasak a kötvénypiacok.

Matolcsy György: a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van

Matolcsy György: a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van

Szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van – mondta hétfőn a parlament gazdasági bizottsága előtt Matolcsy György az RTL tudósítása szerint. Tordai Bence, a bizottság ellenzéki képviselője szerint a jegybank elnöke elismerte, hogy Magyarország a világ öt legsérülékenyebb országa közé került.

Vizsgálatot indít a világjárvány mintaállama

Vizsgálatot indít a világjárvány mintaállama

Az új-zélandi kormány hétfőn bejelentette, hogy vizsgálatot indít a koronavírus-járvány kezelése érdekében hozott intézkedések áttekintésére, hogy a jövőbeni kormányok használni tudják a megszerzett tapasztalatokat.

Majdnem háromszor akkora nyugdíjemelést követelnek a szakszervezetek, mint amennyit a kormány tervez

Majdnem háromszor akkora nyugdíjemelést követelnek a szakszervezetek, mint amennyit a kormány tervez

Egyre aggasztóbbnak tartja a nyugdíjasok helyzetét a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), ezért a januárra előrejelzett 5,2 helyett reálisan 15 százalékos nyugdíjemelést tart elfogadhatónak – derül ki az érdekképviseletek hétfői közleményéből. Az idős emberek helyzetének legalább átmeneti enyhítésére a szövetség nyugdíjas tagozata elvárja, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élőket egyösszegű 50 ezer forinttal sürgősen kompenzálja a kormány.

Egyre kevesebbet vásárolnak a boltokban a magyarok

Egyre kevesebbet vásárolnak a boltokban a magyarok

Októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,4%-kal elmaradt az előző havi szinttől, ezzel folytatódott a cikkcakkos, összességében stagnáló trend. Ezt a képet ugyanakkor nagyon rontja, hogy az üzemanyagforgalmat leszámítva a kiskereskedelmi volumen már elmarad az egy évvel ezelőttitől.

Jön megint az adat, ami pár napra megrángathatja a forintot

Jön megint az adat, ami pár napra megrángathatja a forintot

A héten itthon elsősorban a novemberi inflációs adatra lesz érdemes figyelni, ami a forint árfolyamára is hatással lehet. Várhatóan további emelkedést látunk majd, az MNB már korábban közölte, hogy akár az újabb kellemetlen meglepetés is „benne van a pakliban”.

Asztalra csapott a sztárközgazdász: A félelem vezérli az EKB-t, és ezzel egész Európának ártanak

Asztalra csapott a sztárközgazdász: A félelem vezérli az EKB-t, és ezzel egész Európának ártanak

Az EKB nem veszi figyelembe a saját közgazdászainak modelljeit és előrejelzéseit, és azért emeli a kamatokat, mert félti a saját reputációját - írja Erik Nielsen, az UniCredit vezető közgazdásza egyik elemzésében. Nielsen szerint az EKB közgazdászai világosan látják az infláció szerkezetét, amely döntő részben továbbra is átmeneti, kínálat által hajtott. Az UniCredit vezető elemzője szerint ilyen infláció esetén nem kell tovább emelni a kamatokat, mert azzal felesleges károkat okoz az EKB a kontinens gazdaságának. Csakhogy erre nincs esély, az EKB továbbra is határozottan fog emelni, és ezen a helyzeten csak ront a kormányok fellépésének módja és mértéke az energiárakkal szemben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.