Az ügyfelek közül kevesen élnek a meghosszabbított hiteltörlesztési moratóriummal, amelyet novembertől már csak a rászorulók vehetnek igénybe - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére szerdán.
A bankok által a lehető legjobban kezelt koronavírus-válság után olyan kockázatok leselkednek a magyar bankszektorra és ügyfeleire, mint a tartósan megemelkedő infláció, a kamatkörnyezet növekedése, az energiaárak elszállása és a munkaerőhiány, amelyeknek mind-mind jelentős hitelpiaci vonatkozásai vannak. Többek között ezek a kihívások kerültek terítékre a Portfolio mai Budapest Economic Forum című konferenciájának utolsó, bankvezéri panelbeszélgetésében, amelyen összességében egy jó állapotban lévő hazai hitelpiacot mutattak be a résztvevők.
421 milliárd forintnyi hiteligény érkezett eddig a Széchenyi Kártya GO! új termékeire július eleje óta, de még csak 138 milliárd forintnyi szerződést kötöttek meg a bankok, ezért a KAVOSZ vezérigazgatója arra kérte a partnereket a Portfolio mai konferenciáján, hogy gyorsítsanak, illetve engedjenek a hitelfolyamat során. Jó esély van arra, hogy 2021 végén mégsem fut ki az EU átmeneti keretrendszere, amelynek köszönhetően elérhetők a rendkívül kedvezményes finanszírozási konstrukciók.
Ma már minden harmadik magyarországi kkv-hitel mögött a Garantiqa készfizető kezessége áll, a társaság tevékenységéről Búza Éva vezérigazgató tartott előadást a Portfolio Budapest Economic Forum elnevezésű mai konferenciáján.
Meglepően nagy mértékben járul hozzá a követeléskezelési szektor a magyar gazdaság teljesítményéhez, a szabályozásban azonban mellőzöttnek érzik magukat a szektor szereplői – derült ki Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatójának előadásából a Portfolio mai Budapest Economic Forum című konferenciáján. Szerinte 7-8%-os NPL-rátát hozhat a törlesztési moratórium kivezetése, amely körül sokasodnak a negatív gazdasági kockázatok.
A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló jogszabály módosítását tárgyalta a napirend utáni felszólalásokat követően kivételes eljárásban kedden az Országgyűlés. A módosítást végül 117 igen szavazattal, 49 ellenszavazat mellett, kivételes eljárásban fogadta el az Országgyűlés.
A magyar export globális sikerének pénzügyi motorja az EXIM, amelynél a pénzügyi eszközök összesített állománya az idei év végén 2000 milliárd forint körül zárhat – mondta a Portfolio mai Budapest Economic Forum című konferenciáján az EXIM első embere.
Technikai jellegűnek tűnő tulajdonosváltás történt a Magyar Bankholding érdekeltségei körében: a Magyar Bankholding a Magyar Takarék Bankholding nevű, augusztusban bejegyzett leányvállalatának adta át közvetlen részesedését a Takarékbankban, és ezzel közvetett részesedését annak tőzsdén jegyzett leánybankjában, a Takarék Jelzálogbankban.
Átlépte Budapesten az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára az 1 millió forintot, az átlagos árszint pedig a 70 millió forintot. Vidéken 725 ezer, illetve 52 millió forintos átlagot mutat a legutóbbi Lakásriport. Megnéztük, mekkora forgalmi értékű energiahatékony lakás vásárolható a különböző jövedelemszinttel rendelkezők, többek között a minimálbérrel, a medián- és az átlagbérrel bírók számára az új zöldhitel segítségével, a minimális önerő megléte mellett. Szomorú tény: egy medián bérrel a budapesti új lakások átlagárának mindössze 36%-a vehető fel el a hitelezhetőség teljes kihasználása mellett is.
Egyelőre nem látható érdemi kamatemelkedés a személyi kölcsönök piacán, így – a tavalyi THM-plafon időszakát nem számítva – rekordalacsony költséggel lehet ilyen hitelhez jutni ma is Magyarországon. A jelenség legfontosabb oka az lehet, hogy még messze jár a bankok többsége a járvány előtti kihelyezési csúcstól, és nem akarnak a drágítással piacot veszteni. A Pénzcentrum kalkulátora segítségével összegyűjtöttük a legjobb banki ajánlatokat.
Elindultak a héten a Magyar Nemzeti Bank „NHP Zöld Otthon Program” elnevezésű programjának keretében nyújtott lakáshitelek, 10 pontban összefoglaljuk most a lényeget.
Több mint hat éve volt utoljára ilyen „magas”, 1,65%-os a jegybanki alapkamat Magyarországon. Már akkor sem a bankbetét volt a legkedvezőbb alacsony kockázatú befektetés, de azért egy átlagos lekötött betét 1% felett kamatozott. Most viszont a legtöbb banknál nyoma sincs annak, hogy értelmezhető kamatot akarnának fizetni a pénzünkre, miközben soha nem tartottunk még ennyit a bankszámlákon. Mi folyik itt?
Több bank kínálatában is megjelent hétfőn a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5%-os kamatozású lakáshitele, és indul ennek kamattámogatott változata is, a 0%-os zöld CSOK-hitel. A Portfolio számításai szerint 10 millió forint hitelösszegenként előbbivel akár 2-3 millió, utóbbival akár 5-6 millió forintot spórolható meg az átlagos piaci lakáshitelekhez képest a teljes futamidő alatt. A Pénzcentrum kalkulátora alapján megnéztük azt is, mi vár most azokra, akik nem a feltételnek megfelelő lakóingatlanba költöznek.
A követeléskezelési piac boomját hozhatja a moratórium utáni időszak – vélte a közönségszavazásban részt vevők 68 százaléka a Portfolio és az EOS Faktor Zrt. közös "Követeléskezelési trendek 2021" konferenciáján, ám a felszólalók között nem minden piaci szereplő volt ennyire "optimista". A november 1-jével való szelektív meghosszabbítás segíteni fog abban, hogy nem egyben fog rászakadni a piacra egy óriási bedőlt hitelállomány.
Újfajta követelés-engedményezési módszer jelent meg 2019-ben Magyarországon: az UniCredit Bank és az EOS cégcsoport úgynevezett forward flow megállapodást kötött, amely egy hosszú távú kapcsolatot jelent a két fél között. A sikeresnek bizonyult együttműködés részleteiről hallhatott előadást és beszélgetést a közönség a Portfolio és az EOS Faktor Zrt. közös „Követeléskezelési trendek 2021” konferenciáján.
A meghosszabbított moratóriumra a vállalati hitelállomány 5%-a, a lakossági hitelállomány 23%-a lesz jogosult november 1-jétől – ismertette az MNB friss becsléseit Fábián Gergely ügyvezető igazgató a Portfolio és az EOS Faktor Zrt. közös Követeléskezelési trendek 2021 konferenciáján. Jelenleg a vállalati hitelek 21%-a és a lakosságiak 33%-a van a moratóriumban, a sérülékeny hitelek arányát a jegybank továbbra is 10% környékére teszi.
Több hazai bank kínálatában is megjelentek október 4-ével a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5%-os, illetve a gyermekesek számára a zöld CSOK-hitel 0%-os lakáshitelei. Az egyik bank kínálatában 2% alatti kamattal kínálja nem gyermekesek számára is a hitelt. A program hiteleit legalább BB energiahatékonyságú új ingatlanok vásárlására vagy építésére vehetik igénybe a költözők 25 évig fix kamatozással, akár extra hosszú rendelkezésre tartási idő és akár 70 milliós hitelösszeg mellett.
A három gyermekre CSOK-ot igénylő családok 82 százaléka már az igényléskor rendelkezett három gyermekkel, a két gyermekre CSOK-ot igénylők 43 százaléka pedig két gyermekkel – állapítja meg egy friss tanulmány, amely többek között e családtámogatási forma gyermekvállalásra gyakorolt hatását kutatja. A nagycsaládosok 58 százaléka, a nem nagycsaládosoknak pedig 47 százaléka vásárolt használt ingatlant. Az összes igénylő négyötöde saját bevallása szerint a támogatás igénybevételekor nem rendelkezett lakóingatlannal a kutatásban, amely megismétli egy 2019-es tanulmány megállapítását: a CSOK megjelenése a megnövekvő kereslet révén jelentősen felhajtotta az ingatlanok árát, ami felemésztette a támogatási összeg nagyobb részét.
Lassuló, de még mindig erőteljes lakossági hitelfelvételt és az év legnagyobb vállalati hitelfelvételét hozta augusztus a magyar bankoknál. A jegybanki kamatemelések hatására drágulnak a lakáshitelek, de a bankok még csak kis részben érvényesítették a kamatkörnyezet emelkedését az ügyfélhitelek kamatában – mutatják az MNB ma közzétett adatai. Kis mértékben, de már a betéti kamatoknál is mozgolódást látni.
Ma elindul a Széchenyi Kártya Program legújabb konstrukciója, a mikrovállalkozások beruházási céljait segítő Széchenyi Mikrohitel GO! – jelentették be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a KAVOSZ mai sajtótájékoztatóján. Újdonság, hogy akár kezdő vállalkozások is igénybe vehetik fix 0,5%-os kamattal, legfeljebb 50 millió forint összegben, és ezúttal nem a bankok, hanem a pénzügyi vállalkozások nyújtják.