Sokáig halogatta a döntést a Henkel, most azonban úgy döntött a német vállalat, hogy az ukrajnai háború miatt teljesen kivonul Oroszországból, az orosz operációra pedig vevőt keresnek, írja az Euro am Sonntag.
A Henkel német kozmetikai és háztartási vegyiáruk gyártója úgy döntött, hogy megszünteti üzleti tevékenységét Oroszországban.
Idén hatalmas lutri, hogy mi érkezik majd meg karácsonyra, mivel a nemzetközi logisztikában bőven akadnak fennakadások, és ami most a briteknél történt, az Európa-szerte bárhol megtörténhet a következő években - világított rá a Trans-Sped ügyvezetője a Portfolio-nak adott interjújában. Fülöp Szabolcs arról is beszélt, hogy a meglévő infrastruktúra már nem bírja el az e-kereskedelem ősmodelljét, az ellátási láncokban alapvető átrendeződésre van szükség. Rendkívül fontos a Trans-Sped számára, hogy a Magyarországra jövő import- és a Magyarországról menő exportvérkeringésben is meghatározóvá vállaljon, ennek elérése érdekében fejlesztenek, jelenleg az is napirenden van, hogy hogyan tudnak a régióban is jelentős szerepet betölteni.
A Henkel Magyarország a budapesti központi irodáit maga mögött hagyva a IX. kerületi Millennium Gardens irodaházba költözik - szerepel a cég közleményében.
Tovább dübörög a második negyedéves vállalati gyorsjelentési szezon, csütörtökön főleg az európai vállalatok vannak a fókuszban, többek között az Adidas, a Lufthansa, és a Siemens is most tette közzé legfrissebb számait, amelyekből összeállítottunk egy összefoglalót.
Nem jelentett jó számokat a német Henkel. A második negyedéves teljesítmény mind árbevétel, mind profit soron elmaradt a várakozásoktól. A 2019-es célokat lefele módosította a menedzsment. Több mint 8%-os eséssel indította a részvény a mai kereskedést.
A Henkel szerint nélkülözhetetlen a rugalmasság a versenyképesség fenntartása érdekében, és a munkaidőkeretről mindig konstruktív egyeztetés zajlik. Közleményükben hangsúlyozzák, hogy a munkavállalók milyen juttatásokat és anyagi támogatásokat kapnak. A Portfolio megírta: a cégnél akár heti 68 órára is beoszthatják dolgozni a munkavállalókat. Ezt követően került a figyelem középpontjába a gyár.
Van olyan vállalat Magyarországon, ahol egy héten akár 68 órát is dolgoztathatnak egy munkavállalót. Erre lehetőséget ad, hogy heti öt napon keresztül 12 órát dolgozzanak, a hatodik napon pedig 8 órára be lehet hívni túlórázni.
Nagy az esés a tőzsdéken, de nem minden szektor vállalatainak árfolyama esik, a befektetők biztos menedéknek gondolják a német ingatlancégeket, de a vegyipari cégek árfolyamai is emelkednek.
Az elmúlt hónapokban már lehetett arról hallani, hogy egyre nagyobb a nyomás az Adidas vezérigazgatóján a befektetők részéről, hogy az tegyen valamit a társaság piaci részesedésének a Nike javára történő csökkenése ellen. A német sportszergyártó most arról számolt be, hogy a Henkel vezérigazgatójára váltja CEO-ját. Az Adidas részvényesei örülnek a hírnek, a papírok árfolyama több mint 12 százalékkal is emelkedett napközben, a Henkel részvényei ugyanakkor közel 4 százalékkal gyengülnek.
Gyenge makroadat Kínából, egy erős Japánból ma reggel, a héten pedig a gyorsjelentések mellett ismét a görögökre figyelhetünk.
A felröppent híresztelésekkel ellentétben mégsem készül nagy felvásárlásra a Henkel - mondta el a cég vezérigazgatója egy német vasárnapi lapnak, a Welt am Sonntagnak. Az volt a pletyka, hogy a Procter & Gamble-től venné meg a hajápoló termékeket gyártó Wellát.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte meg a Henkel Magyarország Kft. (Henkel) összehasonlító reklámját, mert az reklámfilmjében nem tárgyilagosan hasonlította össze a Pur Gold mosogatószert a Jar Platinum mosogatószerrel. A jogsértés elkövetéséért 9 millió forint bírságot szabott ki a GVH - áll a közleményben.
Az orosz-ukrán konfliktus kiéleződése kapcsán az egyik leginkább érintett magyar vállalat, a Richter grafikonját vizsgáltuk, az árfolyam fontos támaszhoz érkezett, melynek letörése további esést vetít előre. Másik választottunk a Henkel volt, melynek korábbi lendülete megtört és fontos szinthez érkezett a cég árfolyama.
Az orosz-ukrán feszültség enyhülését követően éles fordulatot vettek a tőzsdék, így a támaszokról forduló papírok között keresgéltünk beszállási pontokat. Ma az Erste és a Henkel grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.
A Henkel a negyedéves gyorsjelentésében a bevétel soron alulteljesítette az elemzők várakozását, ráadásul a menedzsment a folyó évben is nehéz működési környezetre számít. Így a részvények árfolyama annak ellenére több százalékos eséssel kezdte a mai kereskedést, hogy a menedzsment jelentősen megemelte osztalékjavaslatát.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
A piac már azt kezdte árazni, hogy nem alkalmazza a korlátozásokat.
Az amerikai chipgyártóóriás nem talál magára.
Az amerikai külügyminiszter is megerősítette, kell nekik a sziget.
Az Energiaügyi Minisztérium már monitorozza a helyzetet.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?