Több mint 70 tonna elpusztult hal töltötte meg a közép-görögországi Vólosz kikötőjét. A hatóságok speciális csónakokkal dolgoznak a víz megtisztításán, ami várhatóan több napig is eltarthat – jelentette a görög rádió csütörtökön.
Bőséges lesz a karácsonyi halkínálat. A csapadékos időjárás kedvezett a haltermelőknek, így az idén jobb eredményt értek el, mint az elmúlt évben - közölte Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Ma-Hal) elnöke az MTI-vel.
A takarmányárak jelentős csökkenése, illetve a tavalyinál csapadékosabb időjárás kedvezően hatott a hazai halgazdaságok működésére - írja az Agroinform, amely szerint a termelők a tavalyinál 10-12 százalékkal olcsóbban tudják adni a halat a kereskedőknek – ez az árcsökkenés pedig várhatóan a fogyasztói árakban is érvényesülhet
Napi 20-60 ezer forintot is megkereshet az, aki halpucolónak áll a karácsonyi szezonra – szúrta ki a Haludvar felhívását a hvg.hu.
Az elmúlt időszak takarmányár emelkedése, az orosz-ukrán háború okozta többletköltségek és a tavalyi esztendő aszálya olyan súlyos hatással volt a magyar haltermelésre, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program felszabaduló forrásaiból 3,1 milliárd forintos keretösszegű krízistámogatási konstrukciót dolgozott ki és hirdetett meg az Agrárminisztérium - jelentette be Feldman Zsolt.
Egy fiatal csigahal, amely 8 336 méteres mélységben, közvetlenül a tengerfenék felett cirkál, lett a valaha legmélyebben filmre vett hal. A Csendes-óceán északi részének mélységében végzett szondázás során tudósok készítették a felvételeket - számolt be a CNN.
A tengerparti kínai Hsziamen városában nemcsak a halászok száját, hanem a kifogott halakét is átvizsgálják a koronavírus miatt – írja a The Guardian.
A magyar haltermelés újabb "mérföldkövének" nevezte az agrárminiszter kedden az új brand, a "Balatoni hal" eredetmegjelöléssel ellátott, uniós oltalom alatt álló termékek megjelenését.
Egy friss tanulmány szerint a heti két adag hal fogyasztása összefüggésbe hozható a bőrrák megnövekedett kockázatával – írja a Bloomberg.
A takarmányárak növekedése miatt 10-20 százalék közötti mértékben emelkedett az idén a halak ára, de eddig nem tapasztalták, hogy emiatt kevesebb fogyna a karácsonyi időszakban – jelezte Simon Károly, a hortobágyi halgazdaság vezérigazgatója az MTI-nek.
Emelkedhet a halak ára, különösen a ponty esetében, amelyet elsősorban a karácsonyi időszakban érezhetnek meg a fogyasztók – írja a SEOL.
A brit kormány álláspontja változatlan a halászati jogokkal kapcsolatban - mondta Boris Johnson miniszterelnök, és saját bevallása szerint értetlenül áll az előtt, hogy Franciaország meg akarja büntetni a briteket az EU-ból való kilépésért.
Intenzív, szárazföldi (vagyis tengervizet nem igénylő) lazactenyésztésbe kezd a Zalmon Kft. Zalaegerszegen, a következő év elején induló fejlesztésre a cég közel 3 milliárd forint uniós támogatást nyert el. Sagyibó Viktor, a Zalmon Kft. alapítója és ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak elmondta: a speciális lazacfarm nem csupán Magyarországon, de a közép európai régióiban is egyedülálló halgazdasági befektetésnek számít. A cégvezető a megtérülésért nem aggódik: az előrejelzések szerint az évtized végére a lazackereslet harmadával bővülhet.
Ilyen kevés hal, mint most, még nem volt Magyarországon március végén, aminek a jól sikerült karácsonyi szezon és a korán beindult export az oka - mondta a Világgazdaságnak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője, aki szerint május végére elfogynak a piacérett halak a hazai tavakból, és júliusig tartó hiány alakulhat ki a magyar piacon.
Rendkívül gyorsan fogy az oxigén az óceánokból a felmelegedés miatt, szaporodnak a "halálzónák" - állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) friss jelentése, amely a témában az eddigi legátfogóbb kutatás eredménye.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Bevetették a "Sárkány leheletét"
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?