gyógyszer

Erre készül a kormány az egészségügyben

Nagy átalakításokra készül a kormány az egészségügyben. Egy, az Index birtokába jutott, októberi kormányülésről készült jegyzőkönyvből minden eddiginél egységesebben körvonalazódnak a nagy átalakítási tervek. Ebből kiderül például, hogy a kormány államosítaná a gyógyszer "nagykereskedelmet".

Javaslatokkal álltak elő az innovatív gyógyszergyártók

Részletes helyzetelemzés után konkrét javaslatokat fogalmazott meg az egészségügyi kormányzat illetékesei számára az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete a hazai gyógyszerszabályozás és -befogadást illetően.

Reagált a kormány az újabb kötelezettségszegési eljárásra

A kormány elkötelezett abban, hogy a patikák tulajdoni szabályozása minél több patikus számára lehetővé tegye a tulajdonszerzést. Ezért hozta a kormány azt a szabályozást, hogy a közforgalmú gyógyszertárak működési feltételeként 2014. január 1-től 25%-ot meghaladó, 2017. január 1-től pedig 50%-ot meghaladó gyógyszerészi tulajdont kell biztosítani - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Varga: nem egyszerűen iparosítani akar a kormány

A kormány határozott célja, hogy Magyarországot olyan sikeres ipari országgá tegyük, amely helytáll a nemzetközi versenyben, erre akkor van esélyünk, ha az ipari termelésen belül erőteljesen támogatjuk az innovatív ágazatok térnyerését - mondta a nemzetgazdasági miniszter péntek este egy budapesti rendezvényen.

Adóelkerülés, ahogy a nagyok csinálják

Miután az AstraZeneca megszerzésére tett törekvések zátonyra futottak, a Pfizer továbbra sem tett le arról, hogy részben adóoptimalizáció céljából felvásárolja egyik szektortársát. Piaci értesülések szerint a Pfizer ezúttal az Actavist környékezte meg igaz, hivatalos megkeresés egyelőre nem történt. Ha igaznak bizonyul az értesülés, úgy egy újabb gigászi tranzakció jöhet.

Retteghetnek a szlovák gyógyszeripari szereplők

Új adót vetne ki a gyógyszeripar szereplőire a szlovák kormány, fizettetne az orvosoknak juttatott különböző adományok után - számolt be a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap pénteken.

Soha nem látott szintre emelkedhetnek a gyógyszerkiadások

Jövő évben jelentősen megemelkedhetnek globális szinten a vényköteles gyógyszerekre fordított kiadások, mely így összességében meghaladhatja az 1000 milliárd dollárt. A növekedést az újabb innovatív készítmények piaci bevezetése, valamint a fejlődő országokban az egészségügyi kiadások emelkedése segítheti elsősorban - írja a Financial Times az IMS legfrissebb előrejelzéseire hivatkozva.

Jövőre nem csökken a gyógyszertámogatás összege (2.)

A 2014-es költségvetés keretszámai szerint jövőre 40-50 milliárd forinttal juthat több az egészségügyre, mint idén. Ez elmarad a 120-150 milliárd forintos pluszforrásra vonatkozó előzetes kérésektől - írja keddi számában a Népszabadság. Úgy tűnik, hogy a kormány nem nyúl a bruttó gyógyszerkiadások összegéhez jövőre.

Jönnek az egységes gyógyszerárak?

A gyógyszerészi kamara egységes gyógyszerárakat szeretne, az egészségügyi államtitkárság szerint nincs napirenden a nem támogatott patikaszerek egységes árának bevezetése. A gyógyszerpiac többi szereplője egyelőre kivár, hivatalosan még nem kapták meg a kamara javaslatát.

Örömteli gyorsjelentés a Richtertől - Irány felfelé?

Összességében pozitív meglepetéssel szolgált a Richter ma hajnalban közzétett negyedéves gyorsjelentése, mely a legtöbb profitsoron felülmúlta az elemzői várakozásokat, az üzemi eredmény szintjén a konszenzushoz képest látványos felülteljesítés volt megfigyelhető.

A jelentés főbb pontjai:

- stabilizálódó hazai gyógyszerpiac, enyhén emelkedő forgalom;
- a FÁK-régió húzóerő volt, Oroszországban soha nem látott szinű negyedéves forgalom euróban, Ukrajna 20% feletti bevételnövekedést ért el;
- tovább növekvő kínai értékesítések;
- az USA-forgalom hanyatlása folytatódik;
- két számjegyű növekedés a konszolidált árbevételben;
- a bevételnövekedést meghaladta a fedezet emelkedése;
- mindez ellensúlyozni tudta az értékesítési költségek növekedésének kedvezőtlen hatását, az üzemi profit 11%-kal nőtt;
- a pénzügyi sor lefelé húzta az eredményeket, így nettó profitban közel 20%-os visszaesés mutatkozott;
- ennek hatására a 12 havi gördülő profit eddig látott növekedése megtört;
- az osztalékfizetés ellenére a nettó készpénzállomány alig csökkent, az egy részvényre jutó nettó pénzállomány az árfolyam 12%-át teszi ki;
- az idei évre várt egy részvényre jutó eredmény 60%-át sikerült az első két negyedévben hozni, míg EBITDA-ban 55%-ot.

A gyorsjelentés hatására a mai kereskedésben pozitív árfolyam reakciót várunk, a részvényár emelkedését a gyorsjelentés, valamint a hisztorikus viszonylatban alacsonynak számító értékeltség mellett az is támogathatja, hogy az elmúlt napokban a papír meglehetősen sokat esett. Fontos persze hangsúlyozni, hogy a délelőtt 9-kor kezdődő tájékoztatón lényeges információk hangozhatnak el, melyek szintén befolyásolhatják az összképet.

Dollármilliárdokért veszik meg az ír gyógyszergyártót

Újabb hatalmas akvizíciót jelentettek be, mely során az amerikai generikus gyógyszergyártó, a Perrigo az ír versenytársát, az Elan-t vásárolja fel. A tengerentúli vállalat az üzlet révén royalty bevételekre és a székhelyének áthelyezésével társasági adókedvezményre tesz szert.

Minden kórházzal felbontotta a szerződést a legnagyobb gyógyszerbeszállító

Zajlanak az egyeztetések a kórházak és a legnagyobb hazai gyógyszerbeszállító, a Hungaropharma között, a cég a kórházak egy részével már meg is egyezett - közölte a Magyar Kórházszövetség vezetőségének megbízásából nyilatkozó Budaházy Emil szerdán az MTI-vel. Az Emberi Erőforrások Minisztérium közleményt adott ki szerda délután, melyben hangsúlyozta: a kórházak folyamatos gyógyszerellátása biztosított.

Új gyógyszeripari nagyhatalom születik - Hogy lehet meghódítani?

A világ vezető gyógyszercégei a fejlődő piacokra évek óta úgy tekintenek, mint a jövőbeli növekedés egyik fontos motorjára, ezen belül is Kína szerepe egyre inkább felértékelődik. A Boston Consulting Group azonban közelmúltban publikált elemzésében rámutatott a fejlődő piacokat és különösen a kínai gyógyszerpiacot övező fontosabb kockázati tényezőkre, melyekkel a globális multinacionális gyógyszercégeknek érdemes tisztában lenni. A szakértők szerint azok a vállalatok, melyek a piaci környezethez nem tudnak megfelelően alkalmazkodni, rövid távon ugyan növekedhetnek, hosszú távon viszont veszítenek piaci részesedésükből a lokális szereplőkkel folytatott versenyben.

Gyógyszercégek ellen indított kartellgyanú miatt eljárást a Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított EUROMEDIC-PHARMA Gyógyszernagykereskedelmi Zrt., a HUNGAROPHARMA Gyógyszerkereskedelmi Zrt., a TEVA Magyarország Gyógyszerforgalmazó Zrt., továbbá a PharmAudit Kft. és a MEDICON PROFESSIONAL Egészségügyi Tanácsadó Zrt.-vel szemben versenykorlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt, olvasható a Versenyhivatal közleményében. Az ügyindítás első lépéseként a vállalkozások székhelyén előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak a Hivatal munkatársai.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.