Ennyi volt: megtilthatják az orosz katonáknak az okoskütyük használatát

Ennyi volt: megtilthatják az orosz katonáknak az okoskütyük használatát

Az orosz parlament alsóháza, az Állami Duma, új törvénytervezetet javasolt, amely szigorú büntetéseket helyez kilátásba azoknak a katonáknak, akik az ukrajnai harcok során okostelefonokat használnak. A TASZSZ állami média jelentése szerint a lépés célja, hogy megakadályozza az elektronikus eszközök által okozott biztonsági kockázatokat, amelyek elárulhatják a katonák helyzetét a harctéren - tudósított a CNN.

Hiába kapcsolták ki a helymeghatározást, a Google lenyomozta az embereket

Hiába kapcsolták ki a helymeghatározást, a Google lenyomozta az embereket

A Google beleegyezett, hogy 155 millió dollárt fizet, hogy rendezze a kaliforniai és magán felperesi vádakat, amelyek szerint a technológiai óriás félrevezette a fogyasztókat a helymeghatározási gyakorlatáról, és hozzájárulás nélkül használta fel az adataikat. Az Alphabet leányát azzal vádolták, hogy megtévesztette a felhasználókat, és elhitette velük, hogy ők rendelkeznek a személyes adataik felett, sőt, még azután is folytatta az egyének profilozását célzott reklámozás céljából, hogy azok lemondtak a "helymeghatározási előzményekről" - írja a Reuters. 

Áll a bál a sebességkorlátozások miatt - fontos szabályról döntenek

Áll a bál a sebességkorlátozások miatt - fontos szabályról döntenek

A Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint több uniós tagállam felhígítaná azokat a szabályokat, amely az adatgyűjtést szabályozzák a sebességkorlátozási információk digitális térképei számára. Ez a szervezet szerint visszavetné az intelligens sebességasszisztens technológia hatékonyságát.

Kanyarban előzné Amerikát a feltörekvő nagyhatalom az iraki háború óta kulcsfontosságú iparágban, de van egy kis bökkenő, ami komoly bukással járhat

Kanyarban előzné Amerikát a feltörekvő nagyhatalom az iraki háború óta kulcsfontosságú iparágban, de van egy kis bökkenő, ami komoly bukással járhat

Az indiai kormány arra ösztönzi az okostelefon-gyártókat, hogy az országban értékesített új készülékek jövő évtől támogassák a NavIC navigációs rendszerét. A fejlesztéssel járó jelentős többletköltségek és a szűkös időkeret megijesztette az iparágat. A legnagyobb eladók, mint a kínai Xiaomi, az amerikai Apple és a dél-koreai Samsung szerint a lépés jelentős hardveres változtatásokat igényel. De mi köze van a hirtelen jött intézkedésnek az orosz-ukrán háborúhoz, Irakhoz, és az amerikai GPS-hez?

Egészen hihetetlen történetet terjesztenek az oroszok az egyik nyugati csodafegyverről

Egészen hihetetlen történetet terjesztenek az oroszok az egyik nyugati csodafegyverről

Egészen elképesztő, nehezen hihető, mindenesetre érdekes és kreatív történetet terjesztenek az oroszok a Franciaország által adományozott CAESAR önjáró lövegről. Azt állítják orosz és donbaszi médiaforrások, hogy darabonként 120 ezer dollárért eladtak nekik ukrán katonák két darab 155 milliméteres löveget azok modern, tűzvezérlő rendszereivel együtt, az oroszok pedig már haza is vitték, szét is szedték őket az Uralvagonzavod üzemeiben. Bár a sztori valószínűleg nem igaz, a háttérben egy valós kockázat húzódik meg.

Véget érhet a GPS korszaka - Új technológia forradalmasíthatja a helymeghatározást

Gőzerővel fejlődik a kínai műholdas helymeghatározó rendszer, a tervek szerint 2020-ra kiépült a globális hálózat, ami a nagyobb pontossága miatt valódi versenytársa lehet az amerikai GPS-nek. Könnyen lehet, hogy lassan kezdhetünk ismerkedni a szóval: BeiDou. A megvalósítás jól halad, októberben két újabb műholddal bővült a rendszer, és november elsején fellőtte Kína az első geostacionárius műholdat is, felülteljesítve az idei terveket. Nem véletlen, hogy ennyire fontos Kínának a projekt, a katonai felhasználáson túl számos civil felhasználási területe van, például a kínai önvezető autók is támaszkodhatnak majd rá.

GPS-t használsz az okostelefonodon? - Nagy változásra készülj!

Újabb 4 rakétát bocsátott fel tegnap az Európai Űrügynökség a Galileo globális hely- és időmeghatározó rendszer kiépítésének fontos állomásaként, így már csak 2 év és elkészül a 20 cm-es, azaz a világ legnagyobb pontosságú rendszere, ami így konkurenciája lesz az amerikai hátterű GPS-nek.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a GDP-adat: így került recesszióba Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.