Ismét szárnyra kapott a spekuláció Olaszországban, hogy a belföldi piacon legnagyobb olasz bank, az Intesa Sanpaolo megvásárolhatja a Generali biztosítót, a bankcsoport azonban közölte: nem érdeklődnek a társaság iránt.
A nemzetközi Generali Csoport működési eredménye 3,9 milliárd euróra (+9,1%), adózott eredménye 2,2 milliárd euróra (+16,6%) nőtt. Ezzel továbbra is stabil a vállalat tőkepozíciója - közölte a társaság.
Az elmúlt tíz évben rendre a 2009-es díjszint alatt maradtak az év végi, kampányos kötelező (kgfb) díjak. Idén ez már nem igaz, a napokban meghirdetett új tarifák szerint az átlagdíj meghaladja a 10 évvel ezelőtti szintet – hívta fel a figyelmet a Biztositas.HU. A CLB biztosítási alkusz első értékelése szerint a BKV-bérletesek lehetnek a novemberi kampány nyertesei, de azok is kaphatnak kedvezményt, akik nem napi ingázásra használják a kocsijukat. Pótdíjazza viszont némelyik biztosító egyebek között a gázüzemi járművek tulajdonosait és azokra a kocsikra is magasabb díjat szabnak ki, amelyeket több felnőtt közösen használ.
Megvásárolta a Generali a magyarországi ERGO biztosító teljes biztosítási portfólióját. Az akvizíció a két nagyvállalat közötti csoportszintű, a magyar mellett a szlovák piacra is kiterjedő tranzakció része - írja a biztosító sajtóközleményben.
Soha nem látott számszerű nyereséget hozott 2018 a magyar biztosítóknál, a legnagyobbak közül az Aegon kivételével mindenkinek emelkedett a profitja. A díjbevétel szempontjából az Aegon megelőzte a Groupamát, a Posta Biztosító pedig az NN-t, míg a nyereség szempontjából a Generali futott be az Allianz mögötti második helyre.
Bár saját bevallásunk szerint tudjuk mik az igazán fontos dolgok az életben, és ennek megfelelően a váratlan balesetektől és betegségektől félünk legjobban, mégis inkább a lakásunkat és gépjárművünket biztosítjuk, mint magunkat, egészségünket - derült ki egy friss kutatásból, amely arra is rámutatott, hogy a 18-29 év közötti fiatalok csupán 20%-a rendelkezik valamilyen biztosítással, ők tehát még kevésbé tudatosak ezen a téren.
A várakozásokat meghaladó, 28,1 százalékos profitnövekedéssel zárta az első negyedévet az Assicurazioni Generali, részben olyan egyszeri tétel hatására, mint a belga érdekeltségének eladása.
Bejelentette a héten a Generali Biztosító a Gazdasági Versenyhivatalnál, hogy átvenné az Ergo Életbiztosító Zrt. életbiztosítási és az Ergo itteni fióktelepének nem-életbiztosítási szerződésállományát. Ezzel kivonulhat a magyar piacról a Münich Re viszontbiztosító érdekeltségében lévő német biztosító.
A mérhetetlen eszmei veszteségen túl súlyos eurómilliárdokba kerülhet a francia államnak és a jótékony adakozóknak a párizsi Notre-Dame várhatóan hosszú évekig tartó újjáépítése. Mint kiderült ugyanis, az épületre nem volt vagyonbiztosítása a tulajdonos francia államnak, a felújítását végző kivitelezők pedig szerény felelősségbiztosítással rendelkeztek. Az eset apropóján adja magát a kérdés: ki állná a számlát, ha egy magyar székesegyházat vagy más jelentős egyházi épületet érne hasonlóan súlyos tűzvész? Mint kiderült, a Notre-Dame tűzvészének a magyar biztosítási piac számára is van levonható tanulsága, aminek az Esztergomi bazilika közelgő, négy évig tartó felújítása ad különös aktualitást.
A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2019-ra. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak: 1. Hogy értékeli 2018-at saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából? 2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2019-re? 3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2019 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?
Európai versenytársainál jóval nagyobb növekedést tűzött ki célul a Generali: Philippe Donnet vezérigazgató friss bejelentése szerint 3-4 milliárd eurót költhetnek növekedési célokra, és évi 6-8%-kal növelhetik nyereségüket a következő három évben.
Hiába nő szépen a háztartások vagyona, alulteljesítők vagyunk az öngondoskodási hajlandóság, a befektetői kockázatvállalás területén és a fiatal korosztály megszólításában is. A hazai öngondoskodási piac vezetői értékelték a helyzetet és beszélték meg a teendőket az MKT Közgazdász-vándorgyűlésének pénteki napján. Többen az állami szerepvállalás erősítését sürgették, és felhívták a figyelmet, hogy az öngondoskodási piac és a tőzsdefejlesztés kölcsönösen támogathatná egymást.
A Generali tegnapi bejelentése szerint eladja Generali Leben nevű német életbiztosítási érdekeltségének 89,9%-át a Viridium nevű magántőketársaságnak. Az eladási ár 1 milliárd euró, emellett egy 882 millió eurónyi hitelt is kifizet a vevő. A befolyó bevételt akvizícióra fordíthatja az olasz biztosító.
A szlovén és lengyel akvizíció után jó ajánlat esetén a magyar felvásárlási lehetőségekre is nyitott a Generali Group, de elsősorban organikus növekedést tervez a magyar piacon. Az olasz biztosító régiós tevékenysége mellett a biztosítási piac aktualitásairól, többek között az emelkedő hozamkörnyezet hatásairól és a digitális forradalomról is beszélgettünk a társaság ljubljanai sajtótájékoztatója után Luciano Cirinával, a Generali régiós vezérigazgatójával.
Bankbiztosítási együttműködési megállapodást kötött az UniCredit az Allianzcal és a Generalival a közép- és kelet-európai régióban. A Generali régiós vezérigazgatója, Luciano Cirina a társaság mai ljubljanai sajtótájékoztatóján beszélt az UniCredittel kötött megállapodás mellett a társaság két új (szlovén és lengyel) érdekeltségéről, valamint a társaság régiós elképzeléseiről.
Szlovéniában és Lengyelországban is terjeszkedik a Generali Csoport, a társaság bejelentése szerint két biztosítót is megvettek az országokban, ezzel tovább növelve közép-kelet-európai részvételüket.
Az MNB összesen 67,5 millió forint bírságot szabott ki a Generali Biztosító Zrt.-re, egyebek közt a biztosítói működést érintő számos - elsősorban nyilvántartási, adatszolgáltatási, ügyféltájékoztatási, illetve a biztosítási szerződési feltételeket érintő - jogsértés miatt. A feltárt szabálytalanságok megszüntetéséről a biztosítónak július végéig kell beszámolnia.
Mint a hajózásban a konténerek, ahhoz hasonló áttörést jelenthet a blockchain-technológia alkalmazása a biztosítási szektorban - véli Antonio di Marzo, a közös biztosítói blockchain-konlomerátum, a B3i generalis képviselője, aki a Portfolio Biztosítás 2018 konferenciáján osztotta meg gondolatait. A szakember szerint a Bitcoin mögött álló megosztott főkönyvi technológia gyorsabb, átláthatóbb, olcsóbb és automatizáltabb ügyintézést, kommunikációt és kárkifizetéseket hozhat, azonban a biztosítóknak még ki kell fejleszteniük egy egységes médiumot. Annyit elárult: ez biztosan nem a Bitcoin lesz.