gbpusd

Ahhoz képest, hogy micsoda feszültség van most, nem is volt ma olyan rossz az amerikai tőzsde

Ahhoz képest, hogy micsoda feszültség van most, nem is volt ma olyan rossz az amerikai tőzsde

Felpörögtek az események az ukrán-orosz háborúban a hétvégén, a tőkepiacok szempontjából a fontosabb történések a következők voltak: a vezető nyugati hatalmak megállapodtak arról, hogy több orosz bankot is elzárnak a SWIFT nemzetközi fizetési rendszertől, egyúttal az orosz jegybank devizatartalékkal kapcsolatos tranzakcióit is korlátozzák. Mindemellett elfogadták tegnap este a harmadik uniós oroszellenes szankciós csomagot. Szakad a rubel, az ázsiai tőzsdék esnek, rossz hangulatú kereskedést láthatunk az európai tőzsdéken, ismét öntik az OTP-t a befektetők - a délután hirtelen tovább romló hangulat mögött az a hír áll, hogy az orosz tüzérség tüzet nyitott Harkov lakónegyedeire, rengeteg a civil áldozat. Mindeközben a tengerentúli tőzsdék kisebb eséssel kezdtek, az olajár ismét meredek emelkedésbe kapcsolt illetve az izolációs kilátások miatt a búza, a kukorica és az alumínium ára is kilőtt, emellett a klasszikus menekülőeszközök, azaz az arany és az ezüst is jól teljesítenek. A Dow és az S&P esett, a Nasdaq emelkedett.

Leülnek tárgyalni az oroszok és az ukránok? Ugranak a tőzsdék

Leülnek tárgyalni az oroszok és az ukránok? Ugranak a tőzsdék

Csütörtök reggel jelentette be Vlagyimir Putyin, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát, a hírre pánikszerű eladások zajlottak a tőzsdéken, a hangulat azonban nap végére jelentősen javult, sőt, az amerikai tőzsdéken ritkán látható fordulat jött, nagy esésből nap végére már emelkedni tudtak a vezető részvényindexek. A fordulatban szerepet játszik a jelentős túladottság, de az is, hogy a befektetők már a konfliktus előtt elkezdték beárazni az esetleges háború esélyét, és kicsit kiforgatva a tőzsdei mondást, "sell the rumor, buy the news" alapon vettek bele a piaci szereplők az esésbe. Közben azzal kapcsolatban érkeztek hírek, hogy készek tárgyalni a kialakult helyzetről az oroszok és az ukránok, erre hirtelen emelkedéssel reagáltak a tőzsdék.

Nyomasztó ukrán helyzet: vörösben zártak az amerikai tőzsdék

Nyomasztó ukrán helyzet: vörösben zártak az amerikai tőzsdék

Az elmúlt hetekben elsősorban az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatos hírek határozták meg a piaci hangulatot, ma is zajlanak az események: nemrég rendkívüli állapotot hirdettek ki Ukrajnában, emellett az ukrán parlament megszavazta, hogy engedélyezik a civilek számára a fegyverviselést és megkezdődött a tartalékosok behívása is az országban. A piacok azonban a hétfői komoly esés és a tegnapi pánikszerű piacnyitás után megnyugodni látszanak, többnyire jó hangulatú kereskedést láthatunk a konfliktus eszkalálódása közepette, bár a magyar tőzsde a nap végére lefordult. Ma megérkezett az EU-s inflációs rangsor is, a 7,9%-os januári éves magyar infláció a hatodik legmagasabb volt Európában, azaz öt országban még a magyarnál is jelentősebb áremelkedést tapasztalnak a fogyasztók. Itthon is zajlanak az események, nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette tegnap a kormány az Antenna Hungária és a 4iG tavaly augusztusban bejelentett összefonódását - a hírre kifejezetten hevesen reagáltak a befektetők, jelentős a plusz a 4iG részvényénél.

A tőzsdék azonban nem nyugodtak meg: ahogy egyre nagyobb esélye látszott annak, hogy nyílt háborúba torkollik az ukrán-orosz krízis, úgy lettek egyre borúsabbak a befektetők. Végül a hazai és az európai tőzsdék többsége is eséssel zárt. A tengerentúli részvénypiacokon csak a nyitóértékek alapján tűnhetett úgy, hogy ezúttal nem csökkennek az árfolyamok, ám a nap végére csúnya vörösben úsztak az indexek.

Javult kicsit a hangulat Biden szavai után, de így is jókora lett a mínusz

Javult kicsit a hangulat Biden szavai után, de így is jókora lett a mínusz

Az elmúlt hetekben elsősorban az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatos hírek határozták meg a piaci hangulatot, tegnap a negatív híráram mellett jelentős esést lehetett látni a tőzsdéken, majd a piaczárás után érkezett a hír, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a kelet-ukrajnai szakadár területek önállóságát, majd "Békefenntartó missziót” hirdetett a szakadár területekre, amelyre hivatkozva orosz katonák hatoltak be Ukrajnába. Minderre a tőzsdék heves eséssel reagáltak: a magyar tőzsdén rég nem látott mínuszok alakultak ki a nyitást követően, délutánra azonban jelentősen csökkent az eladói nyomás, a nemzetközi piacokon is elolvadtak a kezdeti mínuszok.

Nő a nyomás, beszakadtak a tőzsdék

Nő a nyomás, beszakadtak a tőzsdék

Az elmúlt hetekben elsősorban az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatos hírek határozták meg a piaci hangulatot. Ma például a potenciális Putyin-Biden találkozó hírére emelkedéssel indították a napot a tőzsdék, azonban nem sokkal a nyitás után elkezdett romlani a hangulat, és délutánra komoly mínuszok alakultak ki Európában, a magyar tőzsde 3,5 százalékos eséssel zárt. A hangulatromlás részben annak tudható be, hogy többek között azzal kapcsolatban is jelentek meg hírek, hogy a Putyin-Biden találkozó egyáltalán nem biztos, közben pedig az orosz katonai tisztségviselők arról számoltak be, hogy felfegyverzett ukrán katonai járműveket semmisítettek meg Rosztovban, Oroszország területén.

Megint egyre rosszabb a hangulat a tőzsdéken

Megint egyre rosszabb a hangulat a tőzsdéken

Az elmúlt napokban-hetekben elsősorban az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatos hírek határozták meg a piaci hangulatot, tegnap például jelentős esést lehetett látni az amerikai tőzsdéken, miután Joe Biden amerikai elnök arról beszélt, hogy mostanra nagyon valószínűnek tartja az esetleges orosz inváziót, ami szerinte napokon belül megtörténhet. Ezek után pénteken az ázsiai tőzsdék is estek, viszont valamelyest javította a hangulatot, hogy az amerikai és az orosz külügyminiszter megegyeztek egy találkozóban, ez pedig felcsillantotta a reményt az Ukrajna körüli patthelyzet diplomatikus megoldására, azonban Európában így is csak vegyes elmozdulások voltak láthatók a nap legnagyobb részében, majd délutánra megint elkezdett romlani a hangulat, miután újabb hírek érkeztek az ukrajnai szakadár területek felől, ahonnan a beszámolók szerint Oroszországba evakuálják a lakosságot. A rossz tőzsdei hangulat nem csak Európában látszott ma, az amerikai tőzsdék is lefordultak.

Megbillentek a tőzsdék, lefordultak az indexek

Megbillentek a tőzsdék, lefordultak az indexek

Az ukrán-orosz konfliktus határozza meg napok óta a hangulatot a világ tőzsdéin, ami ma reggel inkább negatívnak tűnt kezdetben, az ázsiai részvénypiacok többségében estek és az európai határidős indexek is csökkenéseket jeleztek előre a nyitásra. Mire megkezdődött a kereskedés Nyugat-Európában, fordult a hangulat és az európai tőzsdék kisebb emelkedésekkel indítottak, ez azonban nem bizonyult tartósnak, délutánra ismét felülkerekedtek az eladók, ahogy újabb aggasztó hírek kezdtek szivárogni. A hazai tőzsde sem tudta kivonni magát a nemzetközi hangulat alól, a BUX csökkenéssel zárt, amiben az OTP esésének volt nagy szerepe. A Mol kisebb mínusszal zárt a hajnalban várható negyedéves gyorsjelentése előtt.

Stagnálással fejeződött be a kereskedés az amerikai tőzsdéken

Stagnálással fejeződött be a kereskedés az amerikai tőzsdéken

Továbbra is az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatos legfrissebb fejleményekre, és a világszerte rendkívül magas inflációra, és az arra válaszul adott jegybanki lépésekre figyelnek a befektetők. A geopolitikai feszültséggel kapcsolatban ma vegyes hírek jöttek, és megérkezett az amerikai jegybank legutóbbi üléséről szóló jegyzőkönyv, amiből kiderült, hogy a jegybankárok elkötelezettek a kamatemelés és a jegybanki mérleg szűkítése mellett.

Remekelnek a tengerentúli tőzsdék az ukrán-orosz helyzet lazulása után

Remekelnek a tengerentúli tőzsdék az ukrán-orosz helyzet lazulása után

Kifejezetten jó hangulatú kereskedést láthatunk ma a vezető európai tőzsdéken és a tengerentúlon is jelentősek a pluszok. Ma is az ukrán-orosz konfliktus alakulása van a befektetők célkeresztjében: a remek hangulat oka elsősorban az, hogy az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy megkezdték egyes csapatok visszarendelését a bázisaikra az ukrán határ közelében tartott hadgyakorlatok után. Ami pedig a gazdasági adatokat illeti, ma érkezett az előzetes GDP statisztika itthon, ami alapján az előző negyedévhez képest 2,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság 2021 utolsó három hónapjában - a szakértők ennél kisebb, 1,3 százalékos bővülést vártak.

Háborúra számít Amerika, esnek a tőzsdék, szárnyal az olaj és az arany

Háborúra számít Amerika, esnek a tőzsdék, szárnyal az olaj és az arany

Alaposan elrontotta a csütörtöki inflációs adat a hangulatot a tőzsdéken, a vezető amerikai indexek jelentős esésekkel zárták a kereskedést és az európai tőzsdéken is folytatódott a lejtmenet pénteken. A kedélyeket tovább borzolta, hogy az egyik amerikai jegybankár nyilatkozata szerint rohamtempóban emelhetnek kamatot a következő három ülésen. Ma reggel magyar inflációs adat is érkezett, ami hasonlóképpen meglepetést okozott, ugyanis az elemzői várakozásokat meghaladó, 7,9 százalékos inflációt mutat januárra. Péntek délután az amerikai tőzsdén már a megnyugvás jelei mutatkoztak, a Dow minimális emelkedéssel indította a napot, de aztán az orosz-ukrán helyezet éleződése miatt elromlott a hangulat.

Csúnyán elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken

Csúnyán elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken

Csütörtökön Ázsiában kifulladni látszott a technológiai részvények globális ralija, miután a befektetők óvatosabbá váltak az infláció és a jegybanki kamatemelés kilátásai körüli bizonytalanságok közepette. A nap első felét kivárás jellemezte a tőzsdéken az amerikai inflációs adat délutáni publikálása előtt, az európai részvénypiacokon az iránykeresés volt a jellemző. Az adatot követően az amerikai kötvényhozamok emelkedtek, míg a tőzsdeindexek lefelé vették az irányt, és bár volt egy átmeneti visszapattanás, nem tudtak erőre kapni az amerikai indexek. A magyar tőzsde alulteljesítő volt ma, a BUX eséssel zárt.

Jó volt a hangulat az amerikai tőzsdéken, már szinte szárnyalást láttunk

Jó volt a hangulat az amerikai tőzsdéken, már szinte szárnyalást láttunk

A mai nap folyamán kifejezetten jó hangulat volt az európai tőzsdéken, indexek szintjén 1-2 százalékos emelkedést lehetett látni, ami részben a kedvező vállalati gyorsjelentéseknek volt köszönhető, illetve a kötvényhozamok csökkenése is támogatta az emelkedést, viszont a magyar tőzsde az európai mezőnyben lemaradónak számított ma, és a BUX végül minimális emelkedéssel fejezte be a napot. A tengerentúlon eközben szintén a befektetői optimizmus látszik, hiszen emelkednek a vezető indexek, az élen pedig a Nasdaq áll.

Pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek

Pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek

Csütörtökön teszik közzé a legfrissebb amerikai inflációs adatot, ami azért fontos, mert a befektetők ebből vonhatnak majd le következtetéseket arról, milyen gyorsan, és milyen agresszíven emelhet majd kamatot az amerikai jegybank a következő hónapokban. Kedden pluszban zártak az amerikai indexek.

Nincs erő az amerikai tőzsdékben

Nincs erő az amerikai tőzsdékben

Az ázsiai tőzsdék eséssel indították a hetet, egyedül a kínai piacokon voltak pozitív mozgások, miután a holdújév után újraindult a kereskedés. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt mérsékelt emelkedéssel indult a nap, majd a nyitástól távolodva sorra fordultak le a vezető indexek, a kereskedési idő vége felé pedig vegyes mozgásokat lehetett látni. Az USA-ban szintén mérsékeltek az elmozdulások, a befektetők pedig a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek.

Pluszban zárt az S&P 500 és a Nasdaq is

Pluszban zárt az S&P 500 és a Nasdaq is

Hullámokat keltett tegnap az amerikai technológiai szektorban a Facebook anyacégének zuhanása, hiszen a gyenge gyorsjelentés után 26 százalékot esett a jegyzés, amivel 200 milliárd dollárral csökkent a cég piaci értéke -  a piaci kapitalizáció ilyen mértékű csökkenésére még sosem volt példa amerikai vállalat esetében. Ezek után Ázsiában emelkedtek a vezető indexek - bár a kínai tőzsdék a holdújév miatt továbbra is zárva tartottak-, ami pedig az európai piacokat illeti, itt ugyan emelkedéssel indult a nap, azonban délutánra romlani kezdett a hangulat és sorra kezdtek lefordulni az indexek. Hasonló játszódott le az USA-ban is, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel a tőzsdéken, a későbbi órákra viszont megjavult a hangulat. A zárás előtti órákban mindhárom index pluszban volt, a végére viszont a Dow lendülete elfogyott.

Gyalázatos napot zártak az amerikai tőzsdék

Gyalázatos napot zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál rosszabban alakuló inflációs adatok tükrében kimondottan fontos volt az EKB ma tartott kamatdöntő ülése, illetve Christine Lagarde sajtótájékoztatója. A várakozásoknak megfelelően nem módosított a kamatkondíciókon az Európai Központi Bank kormányzótanácsa, sokkal több izgalmat tartogatott azonban a jegybankelnök  sajtótájékoztatója: Lagarde erős várakozásokat keltett ugyanis a márciusi üléssel kapcsolatban, az elnök nem ismételte meg decemberi szavait azzal kapcsolatban, hogy 2022-ben nem várható kamatemelés, ez pedig előrevetítheti, hogy a februári inflációs adat függvényében akár léphet is a jegybank márciusban. A jelek szerint ezeket a kijelentéseket és várakozásokat értékeli a piac, valamennyire elromlott ugyanis  a hangulat a vezető európai tőzsdéken. A tengerentúlon ugyancsak rossz hangulatú kereskedést láthatunk, elsősorban a tech-túlsúlyos Nasdaq esett nagyot, miután a csalódottságot keltő negyedik negyedéves gyorsjelentés után jelentősen beszakadt a Facebook anyacégének részvénye.

Ma is emelkedtek az amerikai tőzsdék

Ma is emelkedtek az amerikai tőzsdék

Az Eurostat a januári előzetes inflációs adatot tette nemrég közzé, a piacot azonban látszólag nem igazán rázta meg, hogy a vártnál jóval gyengén  adat érkezett az EU-ból, pedig az elemzők által várt csökkenés helyett enyhén nőtt az éves infláció az eurózónában januárban. A tengerentúlon a magánszektor foglalkoztatását jelző ADP index érkezik majd. Emellett folytatódik a gyorsjelentési szezon is, ma tette közzé legfrissebb számait például a Raiffeisen, rekordot döntött a nagybank nyeresége. Ugyancsak ma közli negyedik negyedéves eredményét a Novartis, a Meta Platforms és a PayPal is. Az ázsiai tőzsdék ma jól teljesítettek, ugyancsak jó hangulatú kereskedést láthatunk Európában a többnyire kedvezően alakuló gyorsjelentéseknek köszönhetően és Amerika is pluszban tudott zárni.

A nap végére belehúzott Amerika

A nap végére belehúzott Amerika

A kereskedés első szakaszában csupán szerény elmozdulásokat láthatunk a tengerentúli tőzsdéken azt követően, hogy kiderült, lassult az amerikai feldogozóipar januárban. A végére viszont mindhárom irányadó részvényindex belehúzott, így kivétel nélkül erősödéssel zárták a hónap első kereskedési napját.

Fordulat az amerikai tőzsdéken, magához tért a Tesla

Fordulat az amerikai tőzsdéken, magához tért a Tesla

A Wall Street irányadó indexe, az S&P 500 pénteken jelentősen emelkedett, ezzel megszakítva háromhetes eső sorozatát, miután a befektetőket megrázta a Federal Reserve azon döntése, hogy a kamatemelési tervek felgyorsításával próbálja lehűteni az inflációt. Az ázsiai tőzsdéken ezt követően szintén jó volt a hangulat, azonban több régiós tőzsde a holdújév miatt zárva tartott. Ami az európai piacnyitást illeti, itt szintén jó hangulatban indul a hét, a BUX is feljebb került, azonban a délelőtti lendület valamelyest alábbhagyott a nap második felére. Ezzel szemben az amerikai tőzsdéken pont az európai események fordítottja játszódott le, hiszen a kezdeti mínuszokat hamar ledolgozták a tőzsdék, és a Nasdaq jelentős emelkedést produkált a hét első napján.

Európa botladozása után Amerika begyújtotta a rakétákat

Európa botladozása után Amerika begyújtotta a rakétákat

Az elmúlt időszakban alapvetően rossz hangulat uralkodott a tőzsdéken, és a volatilitás is jelentősen megnőtt. Elsősorban az amerikai jegybank monetáris szigorítása aggasztja a befektetőket, de közben ott van a háttérben az Oroszország és Ukrajna közti geopolitikai feszültség, és közben még gőzerővel dübörög a gyorsjelentési szezon is, tehát bőven vannak impulzusok a piacon. Mindazonáltal a hangulat összességében továbbra is jellemzően negatív, és az európai tőzsdék is nagyrész mínuszban indították a pénteki kereskedést, majd nem sokkal a nyitás után egyérelmű negatív hangulat uralkodott el, és délutánra komoly esés alakult ki a piacon. A tengerentúlon a kezdeti ijedség után javult a hangulat.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.