Új vezetéken keresztül látnák el gázzal Európát az oroszok
A Gazprom nem zárja ki az Északi Áramlat-3 földgázvezeték megépítését - jelentette ki Alekszandr Medvegyev, az orosz állami gázipari vállalat vezérigazgató-helyettese kedden Moszkvában.
A Gazprom nem zárja ki az Északi Áramlat-3 földgázvezeték megépítését - jelentette ki Alekszandr Medvegyev, az orosz állami gázipari vállalat vezérigazgató-helyettese kedden Moszkvában.
Biztosított Magyarország gázellátása, az ország öt gáztárolójában 1,7 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre, ez a mennyiség még egy elhúzódó tél esetén is fedezi az ország gázszükségletét - mondta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Szinte teljesen kiürültek a hazai kereskedelmi földgáztárolók - írta a Magyar Nemzet. A 4,4 milliárd köbméter összkapacitású állami tulajdonú tárolók - a zsanai, a hajdúszoboszlói, a pusztaedericsi és a kardoskúti - töltöttsége alig haladja meg az öt százalékos szintet. Így már csak 220 millió köbméter földgáz van a befogadókban. Ami a jelenlegi napi 65-70 millió köbméter körüli felhasználás mellett három-négy napig fedezné az ország szükségleteit.
Ukrajna elkezdte lefoglalni a Gazprom ukrajnai eszközeit a stockholmi bírósági döntésre hivatkozva. Az ukrán hatóságok azt követően kezdték el az orosz állami gázmonopólium eszközeinek lefoglalását, hogy a stockholmi döntőbíróság február 28-án 2,56 milliárd dollár kifizetésére kötelezte a Gazpromot a Naftogaz Ukrainival megkötött tranzitszerződése alulteljesítése miatt.
Ukrajna követeli, hogy Oroszország térítse meg neki azt a 34 százalékos árkülönbözetet, amivel drágábban kellett sürgősséggel földgázt vásárolnia európai uniós országoktól, mint amennyiért a stockholmi választott bíróság döntése alapján a Gazprom orosz állami vállalatnak kellett volna március 1-jétől szállítania - közölte Jurij Vitrenko, a Naftohaz ukrán gázvállalat kereskedelmi igazgatója hétfőn a Facebookon.
A Gazprom orosz állami gázvállalat szombaton bejelentette, hogy megkezdte az ukrajnai gázszállításról és az Európába exportált orosz földgáz ukrajnai tranzitjáról szóló szerződések felbontását. Kijev közlése szerint ez mindeddig nem okozott fennakadást, az ukrajnai gázvezetékeken keresztül Európába irányuló gázszállítás a megszokott rendben történik.
A Gazprom kénytelen elindítani a stockholmi döntőbíróságon a tranzitgáz ukrajnai szállításáról szóló szerződések felbontását célzó eljárást - közölte Alekszej Miller, az orosz állami gázvállalat vezérigazgatója a sajtóval pénteken.
Az orosz vállalat csütörtökön azt közölte, hogy előző nap 645,1 millió köbméter földgázt továbbított európai vásárlóinak, ami rekord mennyiség.
A Gazprom orosz gázipari cég 38,1 milliárd dollárért exportált földgázt tavaly, ami 22 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Ausztria soha még nem vásárolt annyi földgázt Oroszországtól, mint idén.
A Gazprom tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy beszálljon a bolíviai földgáz kereskedelmébe Latin-Amerikában.
A tervezettnél némileg magasabb lehet a Gazprom Európába exportált földgázának az idei átlagára - mondta Alekszandr Medvegyev, az orosz gázipari cég vezérigazgató-helyettese.
Magyarország jelentkezett be elsőként a Török Áramlat gázvezetéken át várhatóan 2019-től érkező orosz földgázra. A kormány több megállapodást kötött a Gazprommal annak érdekében, hogy a magyar gázinfrastruktúrát a szükséges fejlesztésekkel felkészítsék a vezetéken keresztül történő gáz átvételére 2019-től - mondta Szijjártó Péter az orosz energiaügyi miniszterrel, Alexander Novakkal folytatott tárgyalásait követően az orosz Rosszija 24 csatornának.
Közép-Európa és benne Magyarország - infrastrukturálisan - kényszerhelyzetben van a földgáz behozatala kapcsán - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön újságíróknak nyilatkozva. Megoldás lehetne Horvátország és Románia, de ezek az országok - a külügyminiszter megfogalmazása szerint - blokád alatt tartják Magyarországot.
Új gázszállítási megállapodással váltja majd a 2021-ben lejáró szerződést Magyarország a Gazprommal - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Már nem az ExxonMobil a világ legnagyobb energiavállalata - derül ki az S&P Global Platts Top 250 Global Energy Rankings 2017-es toplistájából. Az amerikai olaj- és gázipari óriás 12 éves regnálásának a Gazprom vetett véget.
Gyorsan töltik fel a hazai kereskedelmi földgáztárolókat, naponta 18 millió köbméterrel gyarapodik a készlet. A befogadók töltöttsége megközelíti a 60 százalékot, így az együtt 4,4 milliárd köbméter kapacitású négy állami tulajdonú tárolóban összesen körülbelül 2,6 milliárd köbméter gáz van bepumpálva, ami szokatlanul magasnak számít. Az adatok azonban megtévesztők lehetnek, a Magyar Nemzet értesülései szerint ugyanis a tartalékok jelentős részét, mintegy egymilliárd köbmétert ugyanis a Gazprom részére a kormány által vállalt bértárolás teszi ki.
A Gazprom szeptember végéig felülvizsgálja az exportált földgáz idei átlagárára vonatkozó előrejelzését - jelentette be az orosz gázipari cég vezérigazgató-helyettese.
A korábbi évekhez képest nagyobb tempóban zajlik a földgáz betárolása Magyarországon: a készletek szintje már augusztus 15-én közel ott tartott, mint tavaly szeptember közepén - írta a Magyar Idők. A sietség oka lehet az, hogy a földgáz biztonsági készletének mértékéről szóló rendelet 2017. október 31-től a jelenlegi 915 millió köbméter helyett 1,2 milliárdban határozza meg a szükséges szintet.
A második negyedévben 80 százalékkal esett vissza a Gazprom nettó eredménye az egy évvel ezelőttihez képest, a 48 milliárd rubeles (817,3 millió dolláros) eredmény alaposan elmaradva az elemzői várakozásoktól. Noha az Európa gázfogyasztásának körülbelül harmadát fedező Gazprom-szállítmányok mennyisége tovább emelkedett, elsősorban a rubel árfolyamváltozásai miatt a társaság által Európában realizált átlagos árak csökkentek.
Komoly gondok derültek ki a brit kormányváltás után.
Novemberig még sok minden változhat.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.