Fellendült a garázsok és gépkocsibeállók piaca a válság óta eltelt időszakban, az árak vidéken 1 millió, Budapesten 2 millió forintnál kezdődnek - közölte az Otthon Centrum pénteken közleményben.
Érdekes levelet kaptunk pár napja arról, hogy egy olvasónknak az I. kerületi, egyedi helyrajzi számmal rendelkező, garázs besorolású ingatlanának tulajdoni lapjára a Magyar Állam elővásárlási jogot jegyeztetett be. Egy tavaly decemberben elfogadott jogszabály értelmében ugyanis a világörökség területén lévő (nem lakó) ingatlanokra az állam elővásárlási jogot gyakorolhat. Arról, hogy pontosan mi volt az állam célja az intézkedéssel Latorcai Csabát, a társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkárt kérdeztük.
A tavaly decemberben elfogadott jogszabály egyes belvárosi lakástulajdonosok legrosszabb rémálmát válthatja valóra. Az új szabályok szerint ugyanis a világörökség területén lévő (nem lakó) ingatlanokra az állam elővásárlási jogot gyakorolhat. Az új szabályozás főként az ezeken a területeken található kiskereskedelmi egységek, a szállodák és irodaházak adásvételére, illetve ezeknek a piacára lehet hatással, gondoltuk még 1 hónappal ezelőtt. A minap azonban egy rendkívül meglepő levelet kaptunk. Olvasónk I. kerületi, egyedi helyrajzi számmal rendelkező, garázs besorolású ingatlanának tulajdoni lapjára a Magyar Állam elővásárlási jogot jegyeztetett be. Végülis nem lakóingatlan, az igaz, de lássuk be, a garázs, főleg az I. és V. kerületekben az egyik legkomolyabb érték a lakás adásvételnél. Ebből lehetnek még gondok.
A garázsbefeketés az egyik népszerű alternatívája lehet a kiadási célú lakásvásárlásnak illetve más befektetési formáknak is akár. A garázs kiadásával adott esetben magasabb hozamok, 7-7,5 százalék közöttiek is elérhetőek, miközben elég csak pár millió forintot befektetni, szemben a 10-20 millió közé tehető lakásvásárláshoz szükséges összeggel. A kockázatok is kisebbek lehetnek a lakásbefektetéshez képest, viszont ehhez nagyon körültekintően kell dönteni arról, hogy hol vásárolunk garázst, szinte teljes egészében a lokáción múlik ugyanis az üzlet sikere.
Akár a világot meg lehet váltani egyetlen garázsból - bizonyították már be sokan, köztük Steve Jobs, Larry Page és Walt Disney. Az alábbiakban öt olyan óriásvállalatot mutatunk be, amelyek kis garázsokból indultak és mostanra milliárd dolláros óriáscégekké nőtték ki magukat.
A nagyobb városok központjában folyamatos kihívást jelent a megfelelő parkolóhely megtalálása. Nincs ez másként Budapesten sem, ahol a szűkebb, sokszor egyirányú belvárosi utcákban gyakran hosszú percekig kell körözni, amíg végre sikerül az autóval leparkolni. Éppen ezért nagy kincs, ha valakinek garázs van a tulajdonában, mivel így nem csak a saját autóját tudhatja biztonságban, hanem a garázs bérbeadásával akár kiemelkedően magas hozamokra is szert tud tenni.