Új részletek derültek ki Lázár János törvénycsomagjából: jövőre már nem lehet majd olyan házat építeni, amely csak fogyaszt és nem termel

Új részletek derültek ki Lázár János törvénycsomagjából: jövőre már nem lehet majd olyan házat építeni, amely csak fogyaszt és nem termel

Új részletek derültek ki abból az ősszel benyújtandó törvényjavaslat-csomagból, amit Lázár János az utóbbi hetekben, hónapokban már pedzegetett. A csomag alapvetően átírná a hazai építőipari és beruházási kereteket. A részleteket Lánszki Regő építészeti államtitkár, országos főépítész osztotta meg az Építészfórumnak adott interjújában. Ebben a törvényjavaslaton kívül beszél még az építészet és építőipar előtt álló kihívásokról, a háború hatásairól és az államtitkársága felépítéséről.

Látványos épületet húzhatnak fel a Papp László Aréna mellé

Látványos épületet húzhatnak fel a Papp László Aréna mellé

Tavaly márciusban írtunk legutóbb arról, hogy a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló fölötti területre az elképzelések szerint akár egy irodaház is épülhetne. Mostanra viszont az is kiderült, hogy az akkori elképzelések valóban megvalósulhatnak, ugyanis a legfrissebb bejelentések szerint a 3h építésziroda megnyerte a Papp László Aréna melletti területre kiírt meghívásos irodapályázatot. A metróállomás fölé, nem szokványos statikai szerkezettel látványos épületet terveztek, aminek most a látványterveit is megnézhetjük.

Átalakul a Balaton – Jönnek az új vízparti tervek

Átalakul a Balaton – Jönnek az új vízparti tervek

A következő hetekben megkezdik az egyeztetéseket a 44 Balaton-parti településsel külön-külön az új vízparti tervekről - mondta Füleki Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára pénteken Siófokon, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT)  ülésén.

Ilyen Budapestet szeretne a főváros új főépítésze

Ilyen Budapestet szeretne a főváros új főépítésze

Február elsejétől Erő Zoltán lett Budapest főépítésze, aki az Indexnek adott interjújában részletesen beszélt a fővárosban zajló állami beruházásokról, a kompakt város koncepcióról, a lehetséges lakásfejlesztési irányokról, de a Városháza parkról és a budapesti felhőkarcolókról is kifejtette álláspontját.

Megvan, ki lesz Budapest új főépítésze

Megvan, ki lesz Budapest új főépítésze

Mártonffy Miklós után 2020. februártól 1-től Erő Zoltán, építész, urbanista lesz Budapest főépítésze - szerepel a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának közleményében.

Zugló megtelt - Hogyan tovább a népszerű kerületben?

Mostanában többször is foglalkoztunk Zuglóval, az elmúlt években itt tapasztalt őrületes fejlődéssel, a környező részeken épülő projektekkel, úgy mint az új Puskás Ferenc Stadion, a Hungexpo felújítása, a Stadion metrómegálló feletti irodaház és más folyamatban lévő irodaépítések, szállodafejlesztés, vagy akár a több száz épülő új lakás. Mindezekről a XIV. kerület főépítészét, Barta Ferencet kérdeztük, aki elárulta többek között, hogy mit látott az önkormányzat azokból a problémás helyzetekből, amelyek a kerületben épülő egyik lakóparknál merültek fel, illetve hogyan tudott, vagy tudnak az ott lakóknak segíteni. A főépítész arról is beszélt, hogy van-e még szabad fejlesztési terület Zuglóban, illetve, hogy hogyan áll a Bosnyák téri Városközpont építése, vagy hogyan fog kinézni az említett Puskás Ferenc Stadion metrómegálló fölé épített irodaház.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a kormány legszebb ajándéka a családoknak: megérkezett az 58 + 37 millió!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.